Mit tehetek a levendulán sárga foltokat okozó levélbetegség ellen?

Agrofórum Online

Levendulákat ültettem tavaly, mintegy 20 tövet egymás mellé, szőnyegszerűen. Idén tavasszal az egyik tő levelei élénk sárga foltosak, deformáltak lettek. Tavaly még mindegyik „normális” lombozatú volt. Mi lehet, mi okozhatta? Védekezni lehet ellene? Nem kapott semmi vegyszert.

Aki válaszol:
Dr. Némethy Zsuzsanna, ny. egyetemi adjunktus

Kedves Kérdező!

A levendula (Lavandula angustifolia) kedvelt dísz- és fűszernövény egyben. Kellően igénytelen ahhoz, hogy sokan ültessék kertjeikbe, látványa és kellemes illata mediterrán hangulatot is áraszt. Több faját és fajtáit is árusítják, és mivel nagy tömegben van rá igény, nagy tételben külföldről is hoznak be szaporítóanyagot, aminek eredete nem mindig világos. Ez a tény magába rejti az esetleg nálunk nem ismert levendulabetegség behurcolásának a lehetőségét is.

A levendulának kevés betegsége ismert, az élénk sárgulásos és deformációval kísért foltok, csak egy betegségre jellemzők, melyet a lucerna mozaik vírus (alfalfa mosaic virus, AMV) fertőzése idéz elő. Az AMV kifejezetten polifág vírus, több száz növényfajt képes megfertőzni, köztük a levendulát is, tehát nem speciális lucerna-kórokozó. Termesztett, jelentős zöldségnövényeinket, de a dísznövényeket is megfertőzi, azokon satnyulást, leromlást, és 30-50%-os termésveszteséget idéz elő.

Levendulán lucernamozaik vírusfertőzés (AMV)
Levendulán lucernamozaik vírusfertőzés (AMV)

Mivel a vírusok ellen csak a fertőzés megelőzésével lehet védekezni, különösen fontos annak ismerete, hogyan terjed, terjeszthető ez a vírus. Sajnos szinte minden lehetséges módon terjed: levéltetvekkel (vírusvektorokkal), mechanikai úton – sebzés során fertőzött növényi nedvvel – ápolás, metszés során. Igen fontos terjedési módja a vegetatív szaporítás során, dugványozás folyamata alatt történik, amikor fertőzött anyanövényekről vett dugványokat gyökereztetnek meg.

Levendulán az uborkamozaik vírus (CMV) is előfordul
Levendulán az uborkamozaik vírus (CMV) is előfordul

Az AMV kiváltott tünetek nagy, szabálytalan alakú élénk sárga foltok, melyeket a levelek, hajtások szabálytalan alakja, deformációja kísér, a bokrok növekedése lelassul, habitusa szabálytalanná válik. Ezek elég feltűnővé teszik a beteg töveket, könnyű észrevenni.

Védekezés

A vírusok ellen nincs más védekezési lehetőség, mint a fertőzés megelőzése. Gyógyítani a beteg növényeket nincs mód. Jelen esetben a helyes eljárás: a sárgán tarka levelű fertőzött levendulabokrot mielőbb teljes gyökérzetével emelje ki az állományból, és helyezze a szemétbe, komposztba ne kerüljön! Mivel a vírus a fertőzött növényi nedvben a vágóeszközre tapadva terjeszthető, másik növény azzal megfertőzhető, a levendula metszésénél a metszőollót javasolt fertőtleníteni. A lucerna mozaik vírus gyomokon is előfordul, azokon is feltűnő sárga foltosodást okoz, az ilyen elváltozást mutató gyomokat is érdemes folyamatosan eltávolítani a kertből.

12 szúnyogriasztó növény

2022. május 10. 07:37

Tudja, hogy melyek a leghatékonyabb szúnyogriasztó növények?

A levendulát most kell megmetszeni, azt is eláruljuk, hogyan

2024. március 7. 14:10

A metszés időpontját, ahogy a legtöbb évelő növény, úgy a levendula esetében is érdemes gondosan megválasztani.

Megkezdődtek a 15. Levendula Hetek eseményei Tihanyban

2019. június 16. 11:00

Minden adott ahhoz, hogy kiváló minőségű levendulás termékek készüljenek a Tihanyi-félszigeten: az éghajlati viszonyok tökéletesek a növény termesztéséhez, kész a levendulalepárló és helyi manufaktúrák, vállalkozások működnek a településen, amelyek minőségi termékeket, ajándéktárgyakat tudnak készíteni a levendulából.

Kiszáradt a levendula? Így menthetjük meg

2024. július 15. 08:10

A levendula napfénykedvelő növény, amely ráadásul igen magas óraszámban igényli a napsütést, mégis fennállhat a probléma a kiszáradásra.