Szeretném válaszukat kérni. Miért rothad meg a karalábé még a kertben? Megelőzhető valahogy a rothadás?
Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos
Kedves Kérdező!
A karalábé egy viszonylag könnyen termeszthető zöldségnövényünk, de rendszeres öntözést, kapálást és gyomirtást is igényel. A növényvédelemre is ajánlatos termesztése során nagyobb hangsúlyt fektetni, hiszen számos jelentős károkat okozó kártevője és kórokozója egyaránt ismeretes. A kártevők és kórokozók elleni védelem a legtöbb esetben összefüggésben is van egymással, hiszen a kórokozók elleni védekezés alapját képezi a sérülések kialakulásának megelőzése. Sok kórokozó sebzésen keresztül fertőz, könnyebb bejutást pedig a kártevők mellett mechanikai sérülések által képződött sebek is biztosíthatnak számukra.
A káposztafélékben, így a karalábéban is, a meztelencsigák, bagolylepke-hernyók, gyakori kellemetlen vendégek lehetnek, így nyitva szabad utat a betegségek terjedésének. Az egyenetlen vízellátás következményeképp nemcsak fásodás, de gumórepedés egyaránt bekövetkezhet, melynek eredménye szintén a kórokozók könnyebb terjedésének kedvez. A gumórepedés nemcsak technológiai hiba eredménye lehet, hanem fajtatulajdonság is, így ezt is érdemes vetés/ültetés előtt szem előtt tartanunk. Az ápolás során végzett gyomirtást és kapálást ugyancsak óvatosan, a növények sérülése nélkül végezzük el!
A túlzásba vitt öntözés, sok csapadék nemcsak a repedések kialakulásának kedvez, de hajlamosítója, elősegítője lehet a különböző rothadást okozó gombás betegségek fertőzésének is. A kórokozók közül a botrítiszes és a szklerotíniás rothadás gyakran már a talajból, kerti körülmények között is fertőz. A vizenyős rothadásokon dús, vattaszerű gyep képződése is megfigyelhető. A sok tápnövényű kórokozók növényi maradványokon, a talajban, több évig és képesek fennmaradni, így elsősorban a növényi maradványok összegyűjtésével, vetésforgó betartásával, a növényi sérülések megelőzésével védekezzünk!
A plenodómuszos betegség nyomán a rothadás ugyan közvetlenül a gumó felületén nem, hanem annak felvágásakor, szövetében válik láthatóvá. A gumó felületén barna, szabálytalan méretű és nagyságú foltok jelzik a betegséget, mely foltok körül sötétbarna szegély látható, közepük beszakadozó. A betegség megakadályozása szintén a megelőzésen alapul, melyből kiemelt szerepet kap az egészséges vetőmag használata, vetésforgó betartása.
Kiemelt kép: Pixabay