8℃ -1℃
március 3. Kornélia, Kunigunda, Frigyes

Mitől sárgulhatnak a krizantém levelei foltokban?

Agrofórum Online

A krizantém gombás betegségei közül a fehérrozsda okozhatja a legnagyobb problémát a növényeken.

Aki válaszol:
Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A tünetek a levél színén apró, sárga, majd kerekded, besüppedő közepű foltok formájában jelennek meg, melyek később megbarnulnak és a levélszövet elhal. A fonákon kiemelkedő, fehér színűk foltok képződnek, ezek gyakran összefolynak és a levéllemezek jelentős részére kiterjednek. A levelek hullámosodnak, kanalasodnak, majd elszáradva a száron maradnak. Az ilyen növények díszítő értéke is lecsökken, hiszen a hajtások és a virágok is gyengén fejlődnek.

A fertőzés forrása a beteg növény, ezért megelőzés céljából a dugványokat csak egészséges anyatövekről szedjünk. A beteg egyedeket távolítsuk el, majd semmisítsük meg. A rozsda nagymértékű fellépése esetében a vegyi védekezés is elkerülhetetlen. Kémiai védekezés előtt érdemes a növényeken próbakezelést végezni, hiszen nemcsak a fenológiai fázisok, hanem a fajták is eltérően reagálhatnak a különböző növényvédő szerekre.

A szeptóriás levélfoltosság tünetei csak a leveleken figyelhetők meg, először az alsó leveleken jelennek meg az apró sárga foltok, melyek később a felsőbb levelekre is átterjednek. Alakjuk kör alakú lesz, színük barnává, barnás-feketévé változik, szegélyük sárgászöld. A foltok később összefolyhatnak, a levél hullámosodik, sárgul, lehull, és a növény felkopaszodik. A fertőzés forrásai a beteg levelek, ezért e beteg leveleket távolítsuk el és semmisítsük meg. Az öntözés során a növényt tartsuk szárazon, csak a talajt öntözzük. A fogékony fajtákat gombaölő szerrel permetezzük.

A krizantém-levélfonálféreg okozta elváltozások a növények alsóbb, vagyis idősebb levelein mutatkoznak meg először. A leveleken az erek által határolt részeken kezdetben sárgulás, majd barnulás alakul ki. A károsított levelek, miután felületük nagyobb része fonálférgekkel fertőzött száradásnak indulnak, így a növények szára a tövi részen felkopaszodik. A kártétel mértéke nagymértékben függ a fajták érzékenységétől. Általában szaporítóanyaggal terjed, még akkor is, ha tünetmentesek, a fonálféreg fertőzés veszélyét hordják magukban. A krizantém-levélfonálféreg elleni védekezés alapvető feltétele ezért az egészséges szaporítóanyag.

Őszi virágösszeültetések, hogy ne legyen üres egyetlen dézsa sem

2024. szeptember 29. 05:40

A virágösszeültetések alkalmazása az egyik legjobb módja az őszi kert dekorálásának!

Van még perspektíva a dísznövénytermesztésben?

2018. november 1. 14:39

Szuvandzsiev Péter a családi tradíciót viszi tovább és 2500 négyzetméteren termeszt dísznövényeket Gyömrőn.

5 növény, melyek nem lakásba valók: a szabadban lesznek igazán szépek

2025. február 20. 11:10

Nem kell azonnal elkeseredni, amikor a vásárolt növényük otthon elhalványodik. Vannak olyan fajok, amik nem érzik jól magukat a lakásban.

Az őszi kert 5 legszebb virága

2023. november 2. 10:40

Még ősszel sem kell lemondanunk a virágszínekről, hiszen a krizantémtól egészen a díszkáposztán át az árvácskáig, rengeteg szín és forma vesz minket körül.