Mitől vannak a foltok az ostorfa levelein?

Agrofórum Online

A leveleken kezdetben erek által határolt szögletes sárga foltok vannak, a foltokat „zöld tenger” veszi körül, ezért is nevezik „zöld tenger sárga szigeteinek” ezt a vírusbetegséget.

Aki válaszol:
Dr. Mikulás József, címzetes főiskolai tanár, növényorvos, a mg.-i tudományok kandidátusa

Kedves Olvasó!

Az ostorfa levelein lévő foltokat Hackberry island chlorosis nevű klórozis vírusbetegség okozza. A leveleken kezdetben erek által határolt szögletes sárga foltok vannak, a foltokat „zöld tenger” veszi körül, ezért is nevezik „zöld tenger sárga szigeteinek” ezt a vírusbetegséget. A súlyosan fertőzött fák lombozata nyár végére megsárgul. Valószínű, hogy a betegség terjedésében a pajzstetveknek szerepük lehet. Mint a többi vírusos betegségnél, itt sincs lehetőség a fák gyógyítására, csak a fák kondíciójának javításával segíthetünk, csökkenthetjük a kárt. Sajnos ez a betegség nagyon terjed az ostorfákon, pedig az ostorfák: a nyugati és a déli ostorfa nagyon népszerű városaink és falvaink utcáin, nemcsak az embereknek, hanem az édeshúsú csonthéjas termésük miatt a madaraknak is.

Több károsítóknak is egyre jobban kedvelt fájává vált az ostorfa. A közelmúltban több kártevőjét azonosítottunk hazánkban. Az ostorfa gubacsatkát, az ostorfa sátorosmolyt, és a szürke ostorfa-teknőspajzstetűt. Ez utóbbi csak a nyugati ostorfán található. A nyugati ostorfa Észak-Amerikából került hazánkba, elsősorban utcai fásításra ültetett faj, mivel jól tűri a szennyezett levegőt, szárazságot, sózást. Akár 25 méter magas terebélyes fává is nőhet, de csak jó vízellátású talajon. Mélyen lehajló ágai miatt rendszeresen metszeni kell a koronáját, sok munkát adva ezzel a városi embereknek. A pajzstetű jelenlétét sokszor az általuk kibocsájtott ragadós mézharmat árulja el, vagy a sárguló lombozat hívja fel rájuk a figyelmet. A kiválasztott mézharmat a levelekre kerülve másodlagos kórokozóknak nyújt táptalajt, így megjelenhet a leveleken a korompenész, mely csökkenti a fa esztétikai értékét és csökkenti a fotoszintetizáló levélfelületet, de a fák alatt parkoló autósok sem örülnek a mézharmatnak. Nyugati ostorfán nemcsak kártevőt, hanem hasznos élő szervezetet nagymennyiségű ragadozóatkát figyelhetünk meg, ami jó eséllyel a mellette lévő egyéb fára is átkerülhet, segíthet a káros atkák felszámolásában, ezért a nyugati ostorfa donor fának számít.

Hatalmas hernyó rágja a koktélparadicsomot! Mi lehet ez a károsító?

2023. szeptember 27. 04:36

Segítséget kérek: a képen látható zöld, nagyméretű hernyó rágja a koktélparadicsomot, kb. 30 darabot találtam eddig, összegyűjtöttem őket. Mi lehet ez, ilyennel még nem találkoztam? Szeretném valamivel lepermetezni, ami nem káros az emberre. Nem tudom, hogy fontos-e, jelenleg Észak-Amerikában élek, itt van a kertem.

Egyre több a káposztabolha

F. István kérdése: A káposztámat apró fekete bogarak rágcsálják. Mik ezek és hogyan tudok védekezni ellenük?

Lankadnak, sárgulnak a meggyfa levelei. Mivel tudnám az állapotát helyrehozni?

2023. július 12. 04:36

Meggyfa levelei kókadtak, sárgulnak, méretük fele akkora, mint szokott lenni. Milyen permetezéssel, mivel tudnám ezt az állapotot helyrehozni?

Miről ismerem meg, hogy vírusos a paradicsom?

2020. július 29. 07:08

Miről ismerem meg, hogy vírusos a paradicsom növényem? Hogyan védekezhetek ellene?