23℃ 18℃
szeptember 11. Teodóra, Jácint, Igor, Helga

Miért fontos a magas humusztartalom a talajban?

Agrofórum Online

Miért fontos, hogy a talajnak magas legyen a humusztartalma? Mi az a humusz? Válaszukat előre is köszönöm!

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A humusz nem más, mint olyan szerves anyagok összessége a talajban, melyek már átestek a humifikáció folyamatán, vagyis olyan szerves anyag, amely már lebomlottnak tekinthető. A humusz főként növényi eredetű anyagokból tevődik össze, csak kisebb részben tartalmaz állati eredetű bomlásterméket, viszont összetett anyag lévén, tényleges összetétele még ma sem teljesen ismeretes.

A humusz képződésében nagy szerepe van a különböző mikroorganizmusoknak (baktériumoknak, gombáknak), de növényeknek és állatoknak is, illetve az abiotikus és biotikus körülmények egyaránt befolyásolják annak végbemenetelét. A humusztartalom a talaj minősége szempontjából egy fontos értékmérő tulajdonság, hiszen a talaj termékenységét alapjaiban határozza meg. Mennyisége azonban időben folyamatosan változó, hiszen a szerves anyagok lebomlása és a humusz ásványosodása párhuzamosan végbemenő folyamatnak tekinthetők.

A humusznak számos jótékony tulajdonsága van, pl. hozzájárul a talaj jó szerkezetének kialakulásához, levegőzöttségéhez, illetve nedvességének megtartásához. Segítségül van továbbá abban is, hogy a növények kellő mennyiségű tápanyaggal ellátottak legyenek, hiszen képes a tápanyagok megkötésére, hozzáférhetővé tételére és tárolására egyaránt, megakadályozza ugyanis a tápanyagok csapadék okozta kimosódását. Emellett a nehézfémek, mérgező anyagok (pl. növényvédő szerek) megkötésében is nagy szerepe van molekuláinak. Sötét színéből adódóan pedig a hideg talaj gyorsabb felmelegedését is elősegíti a tavaszi időszakban.

A talaj humusztartalma elsősorban a szerves anyag növelésével érhető el, mely származhat akár szerves trágyából, de érett komposztból egyaránt. Kiemelt szerepe van a terület növényborítottságának is, a gyökerek talajba hatolásának, így a főnövény utáni zöldtrágya növények vetése is pozitív hatást fejt ki a humusztartalom szempontjából. Az egyoldalú talajkihasználtság elkerülésének alapja a vetésforgó betartása, változatos összetételű növényi maradványok talajba jutása. A szerves anyagok lebontásához szükséges mikroorganizmusok megfelelő mennyisége pedig mikrobiológiai talajoltó készítmények felhasználásával segíthető elő.

Vetésforgó tervezése kiskertben

2021. szeptember 26. 06:32

A vetésforgót főleg a mezőgazdaságból ismerjük, de a kiskertben is bőven lenne létjogosultsága. Csak sokszor nehéz megvalósítani helyhiány miatt.

Három stratégia a talaj szervesanyag-tartalmának növeléséhez

2024. szeptember 11. 11:10

A magasabb szervesanyag-tartalmú talajnak nagyobb a termelékenysége, egyenletesebb az elérhető hozam. Hogyan lehet a szerves rész arányát növelni?

Hitek és tévhitek a biotermékekről

2019. augusztus 8. 04:37

Mitől lesz bio a bio? Mi a pontos megnevezése? Árulhatom-e a piacon a kezeletlen paradicsomomat? Csak néhány kérdés, amit nap, mint nap hallhatunk a biotermékekkel kapcsolatban.

Mitől lesz a hónapos retek fehér színű belseje szürke foltos?

2023. március 29. 10:38

Szeretném tudni, mitől lesz a hónapos retek egyébként fehér színű belseje szürke foltos? Nem puha, nem fakó, nem hibás a külseje, csak felvágva derül ki, hogy foltos. Ehető, fogyasztható így is?