A biointenzív gazdálkodás lehetőségei

Agrofórum Online

Pécsbagota egy, sokak számára ismeretlen apró település Pécstől nem messze. Itt tevékenykedik Lévai Tamás, a Zöld Bagoly Farm gondolatának megálmodója, aki alig 1500 nm kiterjedésű telkén, köszönhetően kutatómunkájának és lelkesedésének, immár nagy mennyiségű, ökológiai, pontosabban biointenzív szemléletben termesztett zöldséget állít elő, melyekből a helyi kosárközösségek is részesedhetnek. Személye inspiráló lehet a vidéken tevékenykedni vágyók számára - is.

Szempont volt, hogy a falu szélén legyen, hogy legyen vízkinyerési lehetőség a ház közelében, és legyen nagy kert. Elkezdtem kertészkedni, és találkoztam a pécsi kosárközösséggel.

– mondja Lévai Tamás, biointenzív gazdálkodó a kezdetekről.

Kellett keresnem valamit, ami intenzív rendszerben megvalósítható, hiszen nem rendelkezem nagy kiterjedésű földterületekkel. Emellett fontos szempont volt az alacsony bekerülési költség is. A környékbeliek gyakran jönnek hozzám, és csodálkozva szemlélik a kertem szépségeit. Elmondhatom, hogy dolgozunk is vele becsülettel.

A kertészet nem rendelkezik bio minősítéssel, ugyanakkor a felhasznált készítmények köre ökológiai gazdálkodásban felhasználható. Eddig szerencsére nem következett be olyan növényegészségügyi probléma, amelyet komolyabb szerrel kellett volna megoldni.

Jelenleg főleg levélzöldségeket, állítanak elő a fóliasátrak védelmében, és szabadföldön is. Zászlóshajó-termék a különlegesebb zöldek, színes tépősaláták, ázsiai képosztafélék keveréke, de emellett zöldségfeldolgozás is történik.

További részletek a videóban.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A szőlőmetszés soft pruning módszerrel

26:21

A szőlőmetszés soft pruning módszerrel

2025. március 11. 17:00

A szőlőtőke fás részeinek védelmét előtérbe helyező metszésmód nem újkeletű. Az úgynevezett soft pruning metszésmód során a fás részek folyamatos ,,felépítését" vesszük alapul a termésszabályozás, és a tőke egészségének védelme érdekében.

10 tonnás kukorica talajművelés nélkül - No-till és min-till növénytermesztés Somogyban (I. rész)

2019. december 23. 21:29

Magyarországon csak nagyon kevesen hisznek a minimum till, illetve a no till, vagyis a talajművelést részben vagy egészben elhagyó növénytermesztési technológiában. Pusztakovácsiban azonban egy 400 hektáros gazdaságban már évek óta folyamatban van az átállás, a talajművelő eszközöknek egyre kevesebb szerepe van a somogyi táblákon, a munkájukat ugyanis a takarónövények és a talajlakó élőlények veszik át. Azon a területen is, ahol október végén zúgott fel a kombájn, és hektáronként nettó 10,3 tonna kukoricát takarított be.

Repcefénybogár piretroid-rezisztencia mérés

2018. február 27. 10:59

A piretroidok gyakori használatával ellenállóvá válhatnak a tavaszi kártevők, így a repcefénybogár is. A rezisztencia mérés módszerét a videóban tekintheti meg.

"Vennem kell egy másik pótkocsit" - KWS újdonságok testközelből (Székely)

02:22

"Vennem kell egy másik pótkocsit" - KWS újdonságok testközelből (Székely)

2019. október 2. 08:32

Sebők László Szabolcsban, Székely térségében gazdálkodik mintegy 200 hektáron, aminek kétharmadán kukoricát termeszt.

Támad a dióburok fúrólégy és csipkézőbogár - Növényvédelem és piaci helyzet a csányi dióültetvényben

05:20

Támad a dióburok fúrólégy és csipkézőbogár - Növényvédelem és piaci helyzet a csányi dióültetvényben

2019. május 10. 04:36

A már jól ismert növényvédelmi problémákon túl az elmúlt években új kihívásokkal is szembesültek a csányi dióültetvényben, ez pedig az invazív nyugati dióburok-fúrólégy kártétele, ami mind a 4500-4600 diófára nagy veszélyt jelent.

Mit tegyünk a parlagfű ellen?

04:14

Mit tegyünk a parlagfű ellen?

2024. július 17. 08:40

Az Agrofórum Kiskert keretein belül a házikerti, és kiskerti volumennel rendelkezők számára adunk értékes információkat. A parlagfű a bolygatott területeken megjelenő első gyomnövényfajok egyike. Az idő előrehaladtával egyéb gyomnövények is megjelennek, amelyek elnyomhatják ezt a jelentős egészségügyi kockázattal rendelkező növényt, ugyanakkor nem alapozhatjuk csupán erre az ellene való védekezést. Mit tehetünk? Zsigó György növényorvos válaszol.

Így készül a zöldségpalánta - tápkockázó vetőgéppel

2021. február 19. 11:55

Amíg a hidrokultúrás technológia számára előállított uborkapalántát kézzel, addig például a talajos paprikát, a zellert, a salátát, a dinnyeféléket, minimális mennyiségben a talajos paradicsomot és talajos uborkát vagy a jelentős tételben készülő káposztafélék magját egy speciális tápkockázó vetőgéppel vetik el az Árpád-Agrár Zrt. szegvári telephelyén. De hogyan is működik a szinte teljesen automata rendszer? Ezt is eláruljuk!

Mikor lehet érdemes védekezni a gabonalisztharmat ellen?

02:51

Mikor lehet érdemes védekezni a gabonalisztharmat ellen?

2025. június 9. 16:10

Egy őszi búzásban jártunk, ahol ,,szép" lisztharmatos búzát találtunk. Elgondolkodtató a kórokozó mennyisége, de Szűcs Ádámot, a terület agronómusát kérdezzük, mi a véleménye a gomba jelenlétével kapcsolatban. A növényorvos szerint a lisztharmat ebben az állapotban nem ad okot aggodalomra.