Az öntözéses gazdálkodás fejlesztésének feltételei

Öntözésfejlesztés előtt áll a gazdatársadalom, kiírásra kerültek a forrásokat biztosító pályázatok. A cél hathatósan növelni a ténylegesen megöntözött területek nagyságát hazánkban. Hogy ez milyen mértékben eredményezi agrárágazatunk versenyképességének növelését, az jórészt attól függ, hogy milyen módon épül be az öntözés a gazdálkodás folyamatába.
Az öntözéses gazdálkodás ugyanis nem egyenlő a vízkijuttatással. Annál jóval több. Az öntözésre éppúgy kell tekinteni, mint a többi agrotechnikai elemre, és csak azokkal összhangban lehet alkalmazni. Az öntözéshez igazítani kell többek között a növény biológiai alapjait, a talajművelést, a tápanyag-gazdálkodást és a növényvédelmet. Sajnos napjainkban a gazdálkodók többsége – ahol nem feltétlen eleme a termesztéstechnológiának – úgy tekint az öntözésre, mint a veszteséget minimalizáló biztonsági készenlétre.
Magyarország elméletileg „feltételes öntözési zónába” esik, azaz a kifejezetten öntözést igénylő növények kivételével a természetes csapadék mellett is folytatható növénytermesztés, igaz, hogy csak bizonyos termelési szintig. A csapadék évi és éven belüli eloszlása viszont bizonyíthatóan megváltozott, mely a termesztés kockázatát az öntözés nélküli gazdálkodásban jelentősen megnövelte.

Akár 400 ezer hektáron öntözhetnénk

Magyarország a „négy növény országa”, mely agrárágazatunk versenyképességét sajnos még hosszú időn keresztül determinálja. A gyümölcs-, zöldség- és ipari növény kultúrákra alapozott, nagyobb hozzáadott értéket előállító élelmiszeripar ettől sokkal diverzifikáltabb szántóföldi termesztési struktúrát igényel, melynek alapvető eleme az öntözés lehetősége és megvalósítása.
Hazánkban az engedéllyel megöntözött területek nagysága még aszályosabb években is alig haladja meg a 100 ezer hektárt, melyet az illegális vízkivételekhez köthető öntözések – nehezen becsülhetően – növelnek. Az adott évi csapadékmennyiség jelentősen befolyásolja az öntözés volumenét, mely tény szintén az öntözés jelenlegi „kárelhárítási” funkcióját húzza alá, azaz legtöbb esetben nem szerves része a gazdálkodásnak. Az öntözés nemcsak a termésbiztonságot fokozza és a hozamingadozást csökkenti, de növeli a termés értékét, minőségét, valamint lehetővé teszi nagyobb bevételt eredményező kultúrák termesztését.
Az érvényben lévő vízjogi engedélyek közel 200 ezer hektár megöntözését tennék lehetővé, ugyanakkor ebből 20-50 % realizálódik. A hazai vízkészletek legalább 400 ezer hektár öntözésére elegendőek, de a kiépítettség nincs összhangban a termőhelyi adottságokkal. A történelmileg kialakult felszíni vízszétosztó hálózat nem feltétlenül veszi figyelembe a talajtulajdonságokat, a magasabb térszíneken található jó vízgazdálkodású, nagy termékenységű területek vízellátása jórészt ma sem megoldott. A vízkészletek adta lehetőségek kihasználása nemcsak a hálózat egyenlőtlen kiépítettsége, de azok elégtelen működőképessége miatt sem valósulhat meg. A hálózatfejlesztésre szintén lesz lehetőség a mostani uniós költségvetési ciklusban, de ezek csak bizonyos célterületek gondjain enyhítenek.
Közel 150 ezer hektár öntözéses vízellátása lenne megoldható a már kiépült művek rekonstrukciójával. A legelérhetőbb cél megvalósulását nehezíti, hogy számos mű még ma is osztatlan közös tulajdonban van, az érdekeltek többsége pedig nem is keresi a megoldás lehetőségét.
A jelenlegi öntözőrendszerek fejlesztésével, kisebb volumenű vízátvezetések megvalósításával szintén tetemes nagyságú területet lehetne bevonni az öntözéses gazdálkodás körébe.
A vízkészletek időbeni eloszlásának egyenlőtlensége miatt egyre hangsúlyosabbá válik a tározási lehetőségek felderítése és kihasználása. A legkézenfekvőbb tározási tér a talaj, melynek vízbefogadó képességét a jelenlegi talajművelési gyakorlat csekély mértékben használja ki. Az éven belüli vízbő és vízhiányos időszakok váltakozása a területi vízvisszatartást szorgalmazzák, az aszály- belvízstratégia együttkezelése napirenden kell hogy legyen. Az öntözési célú tározók létesítésével betárolt mennyiségeket a mederbeni tározások jelentősen fokozhatják. A belvíz elvezetésre és öntözésre egyaránt szolgáló kettős működtetésű csatornák sajnos erre kevésbé alkalmasak. A vizet, ahol lehetséges gravitációs úton kell a táblákhoz juttatni, mely jórészt a vízfolyásaink lépcsőzésével, duzzasztásával valósítható meg. Jó néhány létesítmény a tervezői asztalon várja a megvalósításukat, az ökológiai szempontok érvényesítése vajmi kevés esélyt ad megvalósulásukhoz.

Támogatás az öntözés fejlesztésére

Az öntözési célú pályázatok beadásának egyik fontos kitétele, hogy a hazai víztestek mennyiségi állapota nem romolhat a vízhasználat következtében. A felszíni és felszín alatti víztestekre végzett mérlegszámítások alapján kirajzolódik, hol lehet különösebb korlátok nélkül fejlesztéseket végrehajtani.
Nyári kisvizes időszakokban az Alföld jelentős részén gyakorlatilag nincs természetes lefolyásból származó vízkészlet, különösen aggasztó a helyzet a Duna–Tisza közi hátságon, a Maros hordalékkúpján és a Nyírségben.
Magyarország területén szinte mindenhol található a felső 50 méteres rétegben felszín alatti vízkészlet, de a felszíni vizek szempontjából kritikus területeken (hátság, hordalékkúp) csak felszín alatti vízből lehet jelentős mennyiségű vizet kitermelni, ezért minden vízhasználat ide koncentrálódik, aminek hatásaként vízszintsüllyedés, szárazodás tapasztalható. Emiatt gyenge állapotúak a víztestek, illetve a jó állapotú felett gyenge minősítésű vízadók vannak.
Amennyiben a vízbeszerzésre használni kívánt víztest jónál rosszabb minősítést kapott, úgy az EMVA támogatás csak akkor vehető igénybe, ha a meglévő öntözőberendezések fejlesztése során elért 5-20 %-os potenciális vízmegtakarítás fele tényleges vízfelhasználás csökkenést is eredményez.
Ahhoz, hogy a jövőbeni fejlesztéseket ne korlátozzák a hidrológiai állapotok, térségi vízkitermelési kontingensek meghatározását kell elvégezni, mely a vízjogi engedélyezések folyamatába épülve segíti a hatóságok és vagyonkezelők állásfoglalást. Ehhez viszont fontos ismerni az illegális vízkivételeket, elkerülve, hogy a legális vízfelhasználók kerüljenek hátrányba.
Az öntözővíz már nem sokáig lesz ingyenes a mezőgazdasági gazdálkodók részére, a vízkészlet-járulék újbóli bevezetése októbertől várható. Kezdeményezések a járulék alóli mentességre már születtek (meghatározott mennyiség alatti vízkivételek, rendkívüli aszályhelyzetek). A járulék visszaállítása az indokolatlan készletlekötéseket csökkentheti.
Míg az árvíz és a belvíz esetében léteznek készültségi fokozatok, az aszályhelyzetek értékelésének nincsenek kézzelfogható paraméterei. Az aszályfokozatok elrendeléséhez szükséges aszálymonitoring országos kiépítésén, a fokozatokat alátámasztó hidrológiai helyzetek számszerűsítésén dolgoznak a vízügyi szakemberek. 
Bár az öntözővíz ingyenessé tétele az öntözés költségeit nyilvánvalóan csökkentette, a ráfordítások jelentős része a táblán belül keletkezik (70-90 %), annak fő eleme az energiafelhasználáshoz köthető. A támogatási rendszer ezért – víztakarékosság mellett – kiemelten kezeli az energiahatékonyság megvalósulását is. A megújuló energiák hasznosítása és a jobb hatásfokú szivattyúk mellett az alacsony nyomáson működő öntözőberendezések üzemeltetése képes az energiaköltségeket hatékonyan csökkenteni. Napjainkra gyakorlatilag valamennyi öntözéstechnikai megoldás képes erre. Az önjáró szárnyvezetékek, a korszerű konstrukciós megoldásoknak köszönhetően, akár 1,5 bar belépő nyomás mellett is képesek tökéletes szórásképet biztosítani. Az újonnan létesített üzemen belüli vízszétosztó hálózat tervezésekor is figyelemmel kell lenni a nyomásveszteségek minimalizálására.

Az öntözési technikák korszerűsítése és fejlesztése

A program fontos célterülete a meglévő öntöző berendezések korszerűsítése. Hazánkban a telepített frontálisan haladó önjáró szárnyvezetékek (lineárok) 40-50 %-a 20 évnél régebbi. Átalakításukkal, felújításukkal jóval 20 % feletti víz- és energiamegtakarítás érhető el.
A víztakarékosság két eszközzel valósítható meg: egyrészt a veszteségek csökkentésével, másrészt a differenciált vízkiadagolással. A veszteségek származhatnak a párolgásból, a mélybeszivárgásból, valamint a felszíni elfolyásból. A párolgási veszteség elsősorban az éjszakai öntözéssel csökkenthető, de ennek kivitelezése a kisadagú öntözési technikák alkalmazásánál gyakorlatilag lehetetlen. A növény közvetlen közelében végzett porlasztás ugyanakkor jelentősen csökkentheti a veszteségeket. A domborzati és a heterogén talajadottságokból származó veszteségeket precíziós megoldásokkal lehet hatékonyan csökkenteni. A táblán belüli nagy felbontású, részletes vízmérleg-számítások alapján térben és időben differenciált vízkijuttatás valósítható meg, mellyel a vízveszteség minimalizálása mellett kiegyenlített terméseloszlás lesz az eredmény.
Az öntözés, mint az agrotechnika csúcseleme nem csak a vízpótlás eszköze, alkalmas a tápanyagok és növényvédő szerek kijuttatására, akár precíziós formában is. Az öntözési technikák innovációja – a vezérlés, automatizálás és egyéb műszaki megoldások – felgyorsult az elmúlt években, melyet a hazai kutatás-fejlesztés és oktatás már jó ideje nem követ. Az öntözéses gazdálkodás valós fejlődése érdekében ennek pótlása elengedhetetlen. Az éghajlatváltozás, az agrárágazatban megfigyelhető tőkekoncentráció, a területi támogatások rendszerében és a gazdasági környezetben várhatóan végbemenő változások előbb-utóbb kikényszerítik a nagyobb volumenű öntözési célú beruházásokat. Erre pedig időben készülni kell. Az öntözést csakis rendszerben szabad elhelyezni, úgy, hogy az a vízkészlet-gazdálkodásunkkal mindig harmóniában legyen.