Megvédhetők-e a csonthéjasok a hajtást fertőző moníliától?

Agrofórum Online

A csonthéjasok moníliás hajtás- és virágszáradása (Monilinia laxa) minden évben jelentős problémát okoz a csonthéjasok, főként a kajszi és a meggytermesztők és házikerti gyümölcsfa tulajdonosok számára.

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A kórokozó jól látható tüneteket okoz a virágok csésze- és sziromleveleinek barnulásával és lankadásával, a virágok kocsányainak barnulásával és elhalásával egyaránt. A fertőzött hajtások is mutatnak tüneteket, azok alsó vastagabb részén hosszú, ovális, besüppedő foltok jelennek meg. Jellemző, hogy a beteg hajtás csúcsi része, valamint a rajta található levelek is elbarnulnak és elszáradnak.

A monilínia jelenléte a vesszőkön és az ágakon rákos sebek kialakulásához is vezethet. A gyümölcsökön fokozatosan növekvő rothadás formájában jelentkeznek tünetei, a kocsány is elbarnul, majd a gyümölcsök sötét színű múmiává válnak, melyek a fán maradnak. Időjárás szempontjából a párás és esős körülmények segítik terjedését. A fertőzés forrásai lehetnek a fent említett rákos sebek, illetve a fákon maradt múmiák is. Terjedésük vízcseppek és légmozgás segítségével lehetséges.

Megelőzés szempontjából kiemelt jelentősége van a gyümölcsmúmiák és rákos ágrészek kezelésének, eltávolításának és megsemmisítésének. Ugyancsak megelőző jelleggel szükséges a lemosó kezelések elvégzése, melyet ősszel és tavasszal egyaránt elvégezhetünk réztartalmú készítmények felhasználásával. A virágzás időszakában kialakuló nedves időjárás, legyen szó csapadékról vagy ködös, párás időjárásról, mind nagymértékben hozzájárulnak a fertőzéshez. Hőmérséklet szempontjából már a 0°C-nál kissé melegebb környezet is elősegíti a fertőzés megindulását. A kémiai védekezést már a virágok fehérbimbós állapotában érdemes elkezdeni megelőző jelleggel. Ezután, főként az arra hajlamosító környezeti tényezők függvényében fővirágzásban, a virágzás végén és a sziromhullás kezdetén válhat szükségessé a permetezés. A beavatkozások száma tehát függ a hőmérséklettől, a virágzási idő hosszától és a készítmények hatóidejétől egyaránt. A forgalomban lévő készítmények közül a ciprodinil, penkonazol, fenhexamid hatóanyagok érhetők el a szabadforgalmi kategóriában. 

Virágzás idején is fertőzhet a monília?

2020. március 18. 04:36

G. Vilmosné kérdése: Virágzás idején is fertőzhet a monília? Mely gyümölcsfákat érinti a betegség? Hogyan védekezzünk?

Nagy tömegben rajzanak a pattanóbogarak - magas az ázsiai márványos poloska egyedszáma is

2019. július 2. 14:41

A napokban kikeltek az első selyemfényű puszpángmoly hernyók és továbbra is nagy tömegben rajzanak a pattanóbogarak.

Nem lankadhat a növényvédősök figyelme – Intenzív a kártevők és kórokozók jelenléte a gyümölcsösökben

2023. július 6. 10:10

A növények fejlődése a kielégítő vízellátás miatt intenzív, de a betegségek és a kártevők sok növényvédelmi problémát okoznak.

Csonthéjasok moníliája

2021. március 15. 08:37

A tavaszi időjárás hatására mind a szántóföldeken, mind pedig a fásszárú kultúrákkal beültetett kertekben megindult a növények fejlődése. A változékony tavaszi időjárásban a melegebb napokon szemmel láthatóan halad előre a rügyek kipattanása és a levelek, illetve csonthéja kultúrák esetében sokszor azoknál hamarabb a bimbók, virágok megjelenése. A csonthéjas gyümölcsfákra pont ebben az időszakban leselkedik egy agresszív parazita kórokozó, a csonthéjasok moníliás betegsége (Monilia laxa).