20℃ 10℃
szeptember 26. Jusztina, Kozma, Damján
Házikert

Fekete virágok a kertben

Agrofórum Online

A fekete virágok viszonylag ritkák és igen különlegesnek számítanak. Gyerekkoromban, ami úgy jó 35 éve volt már, még ritkább volt a fekete virág és csak gyűjtőknél lehetett elvétve találni. Ma már sokkal több változatból válogathatunk.

Úgy jó 15 éve jártam először Hollandiában, ahol nagy sláger volt a turisták körében a fekete tulipán. Nem véletlen hát, hogy az összes költőpénzem fekete tulipánhagymákra vertem el akkor, mert itthon valahogy nem lehetett kapni, vagy nem volt szem előtt. A több kiló virághagymából alig pár maradt mára fekete, egy része nem is volt olyan minőség, hogy érdemes lett volna megvenni, de ezt akkor még nem tudtuk, főleg nem zárt csomagolásban.

Ma már a színkülönlegességekhez sokkal biztonságosabban hozzá lehet jutni.

Fekete tulipánok

A klasszikus szimpla virágú fekete tulipánfajta, ami nem mellesleg az őszi hagymás időszakban ültetendő, az a ‘Queen of Night’ fajtanévre hallgat. Bársonyos fekete virágával érdekes színfoltja lesz az áprilisi-májusi kertnek. A hagyma ültetési mélysége 10 cm és a tőtáv is 10 cm körül legyen. A virágmagasságok kb. 50-65 cm közé tehetők, tehát középre tegyük az ágyásokban.

A különleges fekete tulipánfajták sora nem ért véget a szimplavirágúval, mert a papagájvirágú tulipánok között a ‘Black parrot’ fajta nemcsak a fekete színével, de érdekesen fodros virágaival is plusz díszítő értéket ad. Szintén ősszel ültetjük a hagymát, és itt is igaz a már említett ültetési mélység és tőtáv.

A virág magassága valamivel alacsonyabb, 45-50 cm magasra törnek a virágfejek.

Különleges éke lesz tavasszal a virágoskertnek a fekete tulipán

Ha lenne nárciszból fekete, akkor biztosan az elsők között lennék, aki szalad és bevásárol belőle…

Bármennyire is furán hangzik a fekete virágok az art deco és az avantgarde virágkötészetben is igen keresettek, így akár menyasszonyi csokrot is köthetünk fekete kálából, fekete íriszből, csak társítani kell olyan más virágokkal, amik nem komorrá teszik a csokor hangulatát, hanem inkább kiemelik elegáns bársonyos fényét és különlegességét.

Krókuszok is vannak majdnem feketében

Nem teljesen fekete ugyan, de ebbe a listába sorolható a különleges színével. Egy mosott fekete-fehér színt kell elképzelni a Crocus ‘Prins claus’ fajtánál, melyek között vannak szinte teljesen fekete példányok is.

A liliomok is bővelkednek különlegességekben, és nem véletlen, hogy most írok róla, hiszen szintén az ősszel ültetendő hagymások közé tartoznak a liliomok is. A mozivászonról a fajtanevet ismerjük, csak más köntösben. A fekete liliom neve nagyon hasonlít sokak autós kedvencére, egy betű kivételével, de innen könnyű megjegyezni: Lilium ‘Night Rider’, mely az ázsiai liliom és a trombitás liliomok keresztezéséből jött létre.

Az íriszek világában is vannak szép, bársonyfényű és impozáns virágok, melyek alapszíne közelít a feketéhez. Az Iris recutita ‘Pauline’ is ilyen.

Régi paraszti udvarokban volt gyakori növény a császárkorona, manapság egyre kevesebbet látni belőle. Nagy fekete kedvenc a Fritillaria persica ‘Adiyaman’ nevű fajta, mely ébenfekete virágaival igazi különlegességnek számít.

Ezzel az öntözési hibával végleg tönkreteheti a hortenziáját

2026. szeptember 26. 11:10

Lekonyult a hortenzia levele? A túlöntözés éppen olyan veszélyes lehet, mint a kiszáradás. Mutatjuk, hogyan kerülheti el a bajt.

Hogyan vonjunk le következtetéseket helyesen egy aszályos év után?

2026. szeptember 26. 05:40

Egy jól megtervezett kert nem attól jó, hogy egyáltalán nem reagál az aszályra. Hanem attól, hogy képes alkalmazkodni hozzá.

Ősszel változik a szobanövények igénye

2026. szeptember 25. 11:10

Rövidebb nappalok, kevesebb vízigény, szárazabb szobalevegő: ősszel több ponton is változik a szobanövények gondozása.

Még szeptemberben tegye meg ezt a karácsonyi kaktusszal, és nem fog csalódni benne

2026. szeptember 25. 09:10

A karácsonyi kaktusz onnan kapta a nevét, hogy éppen a karácsonyi ünnepek idején kezd el virágozni. Feltéve, ha nem feledkezünk meg egyetlen fontos dologról.

Felnyurgult paradicsompalánta: ültetési tippek, ha túl nagy a palánta

2023. július 9. 05:36

Nézzük sorra a paradicsom felnyugrulásának okait és megoldásait palántaként és később is!

Kedvenc sövények és növényfalak: így takarjuk el a belátást növényekkel!

2023. július 18. 05:36

A sövények és növényfalak kiválóak arra, hogy egyrészt a kíváncsi szemek elől elrejtőzzünk, másfelől meg rendkívül jók a széltörésben.

Beérhet még a zöld paradicsom ősszel a kertben?

2023. október 10. 04:39

Szeptember végén, október elején van még esély arra, hogy beérik a kertben a zöld színű paradicsom?

Mit tehetünk a kertet elárasztó nyírbodobácsok ellen?

2023. június 17. 04:36

A kertünket megtámadta töménytelen apró bogár. Egy része úgy néz ki, mintha légy lenne, de olyan büdösek, mint a poloska. Eddig is volt már poloska a kertünkben, de azok nem így néztek ki. Küldök képeket. Először a nyírfán jelentek meg, ilyet még soha nem tapasztaltunk. 4 nagy nyírfánk van, azokról most szétszéledtek. Mindenhol megtalálhatók: a falon, a virágokon, a növényeken. Reménytelennek látom a helyzetet. Mit tehetnék mégis? Válaszukat előre is köszönöm.