Mi okozza az alma levelén látható sötétbarna foltok megjelenését?

Agrofórum Online

Szeretném megtudni, hogy mi okozza az alma levelén látható elváltozást?

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A képen az alma fillosztiktás levélfoltossága látható, melynek szórványos előfordulása az alma levelén már régóta ismeretes. Csapadékosabb időjárás esetén, főleg a Starking fajtán fordul elő számottevő mértékben, ezzel jelentős lombpusztulást eredményezve. A varasodás elleni rendszeres védekezés és permetezés esetében e kórokozó megjelenésére sem kell számítanunk.

A fillosztiktás levélfoltosság kórokozójának gazdanövénye az alma, ritkábban azonban a körte és a birsfákon is megjelenhet. A tünetekre jellemző, hogy tavasszal elsősorban a leveleken 1-2 mm átmérőjű kerek vagy ovális alakú, sötétbarnás foltok jelennek meg. Ezek a foltok a nyár vége felé közepükön kiszürkülnek, de vörösesbarna szegélyüket megtartják, melyekben a kórokozó apró fekete pontszerű képletei is kifejlődnek. A betegséget kétféle kórokozó is okozhatja, a Phyllosticta mali és a Phyllosticta briardi egyaránt, melyeknek egymástól való megkülönböztetése meglehetősen nehéz feladat. Ezeknek a betegséget okozó gombáknak a fejlődéséhez kedvező a 22-26 fok közötti hőmérséklet, valamint a magas páratartalom.

A fillosztiktás levélfoltosság tünetei

A kórokozó a lehullott lombban képes áttelelni, ezért a következő évi fertőzés megakadályozása érdekében a lehullott lombot mindenképp érdemes összegyűjteni. Az áttelelő képletek mennyiségének csökkentése az őszi lemosó permetezés elvégzésével, réztartalmú készítménnyel egyaránt csökkenthető. A kórokozó már tavasszal fertőzhet, ezért a varasodás ellen is alkalmazott készítményekkel már a levelek egérfüles állapotától érdemes elkezdeni a permetezést. Nedves időjárás esetében, tehát a környezeti körülmények figyelembe vételével, akár virágzásig 2-3 alkalommal is indokolt lehet a védekezés.

A tavaszi időszak további részében, illetve nyár elejétől már felszívódó és kontakt készítmények kombinált használata is indokolt lehet az intenzív hajtásnövekedés miatt. A kialakult tünetek már nem gyógyíthatók, ezért megjelenésük esetén mindenképp kontakt és felszívódó szerek kombinációjának használata ajánlott a terjedés megakadályozása érdekében.

Miért világosak a naspolya levelei?

2018. május 7. 13:42

H. Lajos kérdése: a holland óriás naspolyának miért világosak a levelei, mi a problémája, mivel védekezzek ellene?

Miért van most rengeteg katica?

2022. október 15. 04:37

Számtalan katica repkedett az elmúlt napokban az udvaron. Miért van ez?

Hogyan segíthetem elő a gyep felkészülését a télre?

2023. szeptember 22. 06:42

Őszi gyepápolással kapcsolatban szeretném a tájékoztatásukat kérni. Hogyan segíthetem elő a gyep felkészülését a télre?

Egyszerű, de nagyszerű anyagok - növényvédelem káros hatások nélkül

2019. november 18. 05:38

L. Ferencné kérdése: Vannak-e olyan anyagok, melyek nem növényvédő szerek, ennek ellenére növényvédelmi céllal használhatók? Engem különösen házi kerti alkalmazásuk érdekelne.