Milyen növények a talajtakarók?

Agrofórum Online

Kérem segítségüket abban, hogy milyen növények tartoznak a talajtakarók közé?

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A talajtakaró kifejezés az összes olyan lágyszárú és fásszárú növényfajt magában foglalja, amellyel a talajt be lehet borítani, azok növekedési erélyéből adódóan. E növényfajok közös jellemző tulajdonsága, hogy robusztusak, valamint inkább szélesebbre, mint magasra nőnek elterülő habitusuk miatt, ezáltal kiválóan alkalmasak a talaj lefedésére. Alkalmazásuk széles körben lehetséges, pl. fák alatti területeken, díszítetlen kertrészekbe és előkertekbe, de akár sziklakertekbe is elhelyezhetők, akár gyeppótlóként is alkalmazhatók. A talajtakaró növények a talajéletet többféleképpen segítik elő, annak árnyékolásával, nedvesen tartásával, valamint humusz biztosításával is kifejtik jótékony hatásukat. Emellett gyomelnyomó képességük is figyelemre méltó. Amellett, hogy kiválóan díszítenek, általában sok törődést sem igényelnek. Talajtakarónak számos évelő vagy örökzöld növény, valamint törpecserjék is alkalmasak, melyek egész évben zöld, zárt növénytakarót alkotnak.

A talajtakaró növények ültetésének optimális ideje nyár végén van, ekkor már a gyomnövények növekedése is lassul, valamint a növényeknek ekkor még van elég ideje gyökeret ereszteni a tél beállta előtt. A megfelelő ültetési sűrűség nagymértékben változik a talajtakarás mértékétől, vagyis elképzelésünktől függően. Amennyiben azt szeretnénk, hogy a növények már az első évben teljes mértékben takarjanak, sűrűbb ültetésük javasolható, főként a gyengébb növekedésű fajokból. Az erősebb növekedésűek túlzottan sűrű ültetése viszont kerülendő, hiszen fényért való versengésük által gyakran túl magasra is megnőhetnek, ezáltal ápolatlannak tűnnek.

A virágaival is díszítő fajok közül az illatos gólyaorr, a kereklevelű kapotnyak, az árnyékliliom, valamint a bőrlevél árnyékos helyre valók. Világosabb ültetési helyet válasszunk a lángvirág, a pázsitviola, a tarackoló kékgyökér, az örökzöld orbáncfű, a kis és a nagy meténg számára. Az örökzöldek közül pedig a borostyán, a repkény kecskerágó és a kúszó borókák főként leveleikkel díszítenek.

Mészkerülő növények és amit tudni érdemes róluk

2022. május 10. 05:38

A mésszel a talajban több gond is van. Nem csak önmagában az, ha olyan növényt ültetünk a meszes talajba, ami nem bírja a meszet, de még a betárolásnál is gond lehet például egyes gyümölcsöknél.

Prérigyertya: Camassia a díszkertben

2025. június 19. 05:40

Elegáns virágzatával a prérigyertya tökéletes választás lehet azoknak, akik kevés gondozást igénylő, mégis látványos növényt keresnek.

Milyen egynyári dísznövényekről szedhetünk magot?

2020. szeptember 3. 15:40

Mikor és hogyan kell azokat begyűjteni?

Mikor vigyük telelőre hagymás növényeinket?

2023. október 15. 10:14

Egy kérdéssel fordulok most Önökhöz. Kérem segítségüket megválaszolásában! Mikor vigyem telelőre a hagymás növényeimet?