Miért nyúlik meg a korallvirág és miért nem virágzik?

Agrofórum Online

Kérem szakértő tanácsukat: miért nyúlik meg a korallvirág és miért nem virágzik?

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A korallvirág kifejezés alatt nemcsak egy, hanem több, ugyanazon családba tartozó növényfajt is érthetünk, de a köznyelvben főként egy fajt, a Kalanchoe blossfeldiana-t szokás így nevezni. E dísznövény sokak számára kedvelt, nem is csoda, hiszen virágai többféle színben is kaphatók, élénkpirosak, rózsaszínek, narancssárgák, sárgák vagy akár fehérek is lehetnek. Levelei húsosak, sötétzöld színűek, egyedeik maximum a 30 cm-es magasságot elérők.

A korallvirág nem tartozik a különös igényekkel rendelkező növényfajok közé, azonban néhány dolgot nem árt szem előtt tartanunk gondozása során. Egyedei kedvelik a napos körülményeket, vagyis egész évben világos helyen, de ne a tűző napon tartsuk. A nem megfelelő fényellátás eredménye lehet ugyanis a növények túlzott megnyúlása, mely esetben érdemes a növényeket metszéssel ifjítani. Hőmérséklet szempontjából a 20 °C körüli az ideális számára, de télen kissé hűvösebb körülmények között tartsuk, viszont akkor se menjen a hőmérséklet 12 °C alá, hiszen ekkor a növény fejlődése megáll. Nyáron akár kerti körülmények között is nevelhetők, viszont arra ügyeljünk, hogy kihelyezésükkor először csak árnyékos helyre tegyük és fokozatosan szoktassuk hozzá a napsütéshez.

A korallvirágok pozsgás növények, ez azt jelenti, hogy képesek vizet tárolni és így a szárazabb időszakokat is átvészelni, de gyökérlabdájuknak kiszáradása leveleiknek hullásához vezethet! Nagyon fontos, hogy soha ne öntözzük túl, ezért jó vízáteresztő képességgel rendelkező talajba ültessük, és biztosítsuk a felesleges vizének elfolyását egyaránt. Nyáron akár hetente többször, télen pedig ritkábban öntözzük. A tavasztól őszig tartó időszakban tápoldat formájában pótoljuk szükséges tápanyagait is, mely elengedhetetlen a virágzáshoz. Virágképződés szempontjából a korallvirág obligát rövidnappalos növény, vagyis virágzása csak olyankor következik be, ha a nappal hossza a számukra megfelelő kritikus érték alatt marad, ez fajtánként eltérhet, de általában 12,5 óra. Virágoztatása akár elsötétítéssel időzíthető a hosszúnappalos időszakban is. A virágzás végeztével ne felejtkezzünk meg a virágszárak lemetszéséről sem.

Az egyszerűsített öntözési vízhasználatról

2020. január 7. 11:33

Fontos, hogy az egyszerűsített öntözési vízhasználat nem összekeverendő a hosszú távú öntözési vízhasználatra vonatkozó vízjogi üzemeltetési engedéllyel, amely a talajvédelmi hatóság szakhatósági állásfoglalásában meghatározott időtartamra, de legfeljebb 20 évre adható ki.

Kitehetem már a leandert?

2022. április 17. 04:36

Az egyik legismertebb mediterrán növényünk a leander, amit előszeretettel tart minden kertbarát, sokszor még azok is, akik csak egy falatnyi erkéllyel rendelkeznek.

Milyen gondozási hibák fordulhatnak elő télen a szobanövényeknél?

2024. január 25. 04:38

Milyen gondozási hibák fordulhatnak elő télen szobai növényeknél? Köszönöm válaszukat!

Vessen és szüreteljen párhuzamosan augusztusban

2019. július 16. 05:36

A hagymafélék mellett sok más zöldségnövényt lehet betakarítani augusztusban, például a paradicsom, a paprika, a cukkini is ebben az időszakban érik a legintenzívebben