Érdemes talajfertőtlenítő készítményt használni a veteményesben?

Agrofórum Online

Érdemes-e a kártevők ellen talajfertőtlenítő készítményt használni a veteményesben?

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A talajfertőtlenítés a talajból fertőző kártevők, illetve kórokozók ellen használatos eljárás, mely alatt elsősorban kémiai készítmények talajba juttatását értjük, de emellett pl. a talajgőzölés és a szolarizáció, vagyis a talaj takarása egyaránt használatos talajfertőtlenítő eljárásoknak számítanak. A talajfertőtlenítő készítmények használatakor kiemelten fontos az, hogy pár szempontot figyelembe vegyünk még alkalmazásuk előtt. A kijuttatást megelőzően nem árt tudnunk, mi ellen is szeretnénk védekezni, tényleg szükség van-e az eljárásra, ha igen, akkor milyen mennyiségben fordulnak elő az egyes kártevők az adott területen. E kérdések megválaszolásának hiányában ugyanis a várt hatás akár el is maradhat, okszerűtlen használat miatt pedig feleslegesen kerül a készítmény a talajba.

A talajfertőtlenítés csak indokolt esetben történő alkalmazására azért is szükség van, mert minden ilyen eljárás a talajban élő más élőlényekre is hatással lehet. Ez azt jelenti pl., hogy kártevők ellen kijuttatott készítmények a talajban élő és jótékony hatású hasznos rovarok egyedszámát is csökkentik, melyek felesleges pusztulása a későbbiekben akár valamely kártevő túlzott felszaporodásához járulhat hozzá. A talajban károsító szervezetek mellett tehát a talaj termékenységét elősegítő hasznos szervezetekre is gondolnunk szükséges.

A kereskedelemben jelenleg három készítmény kapható harmadik forgalmi kategóriában, mely így szabadon megvásárolható. A teflutrin és cipermetrin hatóanyagú készítmények a drótférgek és a pajorok ellen hatékonyak, kijuttatásukat közvetlen a vetéssel vagy az ültetéssel egymenetben kell elvégezni, valamint a készítmények talajjal való fedettségét feltétlenül biztosítani szükséges. A dazomet hatóanyag háromévente felhasználható, mely a talajlakó kártevők mellett fonálférgek, talajlakó gombák és gyomnövények elleni hatékonysággal is rendelkezik. A készítményt a kijuttatás után legalább 10-15 cm mélyen kell a talajba juttatni, száraz időjárás esetében pedig annak beöntözéséről is szükséges gondoskodni. A jobb hatékonyság érdekében a terület akár fóliával is takarható. Két héttel a kijuttatás után a talajt át kell forgatni szellőzés céljából, majd pedig meg kell győződni a talaj toxikus anyag mentességéről, melyhez tesztvetést végezzünk, pl. salátával. Amennyiben a tesztnövény nem kel ki, úgy a talaj újból elvégzett lazítása javasolható.

Hogyan védekezhetünk drótféreg ellen házikertben?

2022. április 7. 11:04

Minden évben tavasszal az ágyások ásásánál drótférgekkel is találkozom. Nem védekeztem ellenük eddig, csak kiszedegettem őket ásás során. Milyen „szelíd” védekezési módszerek vannak ellenük?

Facsemeték ültetése előtt még lehet védekezni a drótférgek ellen?

2024. február 20. 04:39

Amikor ástuk a facsemeték ültetéséhez a gödröket, 2-nél több drótférget találtunk azokban, sajnos mindegyikben. Veszélyesek lehetnek a fákra? Ültetés előtt még lehet védekezni?

Inszekticides csávázással javítható a termelékenység

2025. január 31. 08:10

A csávázási technológiák alkalmazása elengedhetetlen ahhoz, hogy a termesztett növényeket már a korai fázisban megvédhessék a jelentős gazdasági károkat, terméskiesést okozó kórokozóktól és kártevőktől.

Új (gondolat)vetés a csávázásban

2019. augusztus 13. 08:20

Az Európai Unió hatósága az egyes rovarölő hatóanyagok betiltásával pontosan kettészelte az őszi kártevők elleni stratégiánkat. Ezidáig a talajlakó és gyökérzetet támadó és a talajfelszín feletti növényi részeket károsító rovarfajok ellen egyidőben és egy helyen – csávázással – lehetett védekezni. Jelenleg kalászosaink föld feletti részeit károsító levéltetvek, kabócák elleni beavatkozást el kell választani a talajban élő lárvák elleni védekezéstől.