Nem lesz baja a már most kihelyezett leandernek?

Agrofórum Online

Mikor tehető ki a leander? Sok helyen láttam már, hogy kihelyezték telelésből, nem lesz baja?

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A leanderek kertbe való kihelyezését én is sok helyen láttam már a múlt hét végén is. A hőmérséklet alakulása szempontjából erre általában március végén, április elején szokott csak sor kerülni. A leandernek nappali hőmérséklet szempontjából a 15 °C és e feletti hőmérséklet az ideális, viszont a növény éjszaka enyhébb fagyokat még képes átvészelni.

A kihelyezéskor a fokozatosságra érdemes törekedni, semmiképp se helyezzük a növényeket közvetlenül napfénynek kitett végleges helyére. Az egész télen fényszegény körülmények között tartott növények ugyanis nagyon hamar megéghetnek, leveleik bebarnulhatnak. Arra azonban ügyeljünk, hogy minél később kerítünk sort a növények kihelyezésére, annál jobban törekedjünk a fokozatosságra, leveleinek fénytől való megóvására a kezdetekben. Legalább a növények részleges árnyékolásáról a déli erős napsütés esetében érdemes gondoskodnunk. Ajánlatos legalább egy hétig fokozatosan hozzászoktatni a napsütéshez, majd végleges helyéül teljes napfénynek kitett kertrészt választani, hiszen csak ilyen körülmények között fog teljes fényében pompázni, megfelelő számú virágot hozni növényünk.

A kihelyezés alkalmával akár a növény átültetését is elvégezhetjük, nagyobb példányok esetében is legalább hiányzó talajának pótlásáról kell gondoskodnunk. A rendszeres öntözésről sem szabad elfelejtkezni, majd pedig tápoldatozásáról sem, melyet eleinte csak kéthetente, majd pedig heti gyakorisággal adagoljunk öntözővizével egymenetben. A nyári hőségnapok alkalmával lehetőség szerint csak reggel vagy este öntözzük, kisebb vízadagok esetén akár mindkét napszakban is öntözhetjük egyedeit. A növények egészségét kövessük nyomon, különösen az erősebb növekedési időszakban a levéltetvek szívogathatják hajtásait, de pajzstetvek, valamint takácsatkák egyaránt megtelepedhetnek levelein. A pajzstetveket szappanos lemosással gyéríthetjük, míg a levéltetvek ellen akár egy vizes ronggyal való letörlés is elégséges lehet. Az atkák terjedésének főként az alacsony páratartalom kedvez, ezért ellenük párásítással, túlzott felszaporodásuk esetében pedig atkaölőszeres kezeléssel védekezhetünk.

Kedvencünk a pettyeslevél: szobanövények közt az egyik legszebb

2023. október 11. 14:10

Nézzük sorra, mit érdemes tudni a pettyeslevélről, és melyek a legnagyobb tartási hibák!

5 alapvető kertépítési ötlet, ami nem hiányozhat egy kertből sem

2023. augusztus 29. 11:40

Hogyan lesz a kertünk szebb, mint a szomszédé? Mitől lesz különleges? Hozok most 5 olyan alapvető kertépítési ötletet, ami nem hiányozhat egy kertből sem!

Ciklámen: hogy mindig virítson valami otthon

2023. november 6. 05:40

A ciklámen akkor is virít, mikor más növények már pihenni tértek, éppen ezért kiváló téli ajándéknövény.

Módosult a vízgazdálkodási pályázat

2019. augusztus 1. 13:02

A felhívás 4.3. pontja módosult: a következő értékelési szakasz határnapja 2019. augusztus 1. napjáról szeptember 2. napjára változott.