Át lehet még ültetni a ház falához közel lévő fügebokrot?

Agrofórum Online

Tavaly vásárolt kertünkben a ház közelében van egy fügebokor, ami a ház falának közelsége miatt elhajlik, nem tud egyenesen nőni. Mit tegyek vele? Át lehet még ültetni olyan helyre, ahol jól fogja magát érezni?

Aki válaszol:
Dr. Némethy Zsuzsanna, ny. egyetemi adjunktus

Kedves Kérdező!

A csatolt kép alapján, 1 méternél is közelebb van a fügenövény töve a ház falához, sőt talán a járdán található vékony hézagban helyezkedik el, mintha nem is ültették volna, hanem spontán módon nőtt volna ki a növény azon a számára nem megfelelő helyen.

Ne hezitáljon, a bokor gyors kivételét a ház alapjának közelsége indokolja. Minden fás növény gyökérrendszere potenciális veszélyt jelent az épület alapjának, falazatának, amennyiben az alánő, és a gyökérrendszer erősödésével statikai stabilitását meggyengíti, kibillentését okozhatja. Ismertek gyakorlati ajánlások, hogy a fákat – az épület határától – legalább 3 méter távolságra biztonságos ültetni. Ennek betartása a tulajdonos jól felfogott érdeke.

A fák, fás növények gyökerei, általában a fakorona széléig nőnek természetes termőhelyi körülmények között. Olyan esetekben, amikor a tő körül a talaj le van fedve, emiatt levegőt és vizet ott nem kap, például járda betonlapja vagy kőburkolat borítja, a kényszerhelyzetben élő gyökér gyors növekedéssel keresi magának a megfelelő helyet, hamar a fal, az alap alá és azon túl képes nőni. A gyökerek erejére városi sorfáknál burkolt járdákon számtalan példát láthatunk: frissen burkolt, felújított járdákat 1 éven belül megemelik a gyökerek. Ezek kisebb kárt okozó esetek, hiszen a járdaburkolat felrepesztése, bár balesetveszélyes, de nem okoz a több emeletes házaknál tapasztalható statikai károkat.

Fügebokor a ház falához közel (fotó: a kérdező felvétele)

Más a helyzet a földszintes családi házaknál, melyeknél az alapok nem mélyek, és az alap alá növő erős gyökérzet könnyen megbillentheti a házat, vagy falrepedéseket okozhat. Ilyen szituációt nem szabad hagyni, hogy kialakuljon. Burkolt járdáknál a fal tövében nemcsak a gyomok, hanem szél által terjesztett fák magjai is megtelepedhetnek. Ha évente ezeket nem távolítják el, nedves talaj esetén 1 éves korukban még könnyedén kihúzhatók, viszont a későbbi években már olyan erősen megkapaszkodnak, hogy csak nagy erővel és segítő, fém eszközökkel lehetséges kivételük.

A képen látható fügebokrot, még elpusztulása árán is, távolítsák el úgy, hogy a gyökérzetét lehetőleg épen, maradványok nélkül vegyék ki a talajból. Ha maradnak olyan vastagabb gyökérágak, amikhez nem férnek hozzá, és a fal alá nem tudnak ásni, ezeket glifozát hatóanyagú gyomirtó szer oldattal ecseteljék le. Kenéssel is felvihető a herbicid hatóanyaga, és felszívódik a gyökér mélyebben elhelyezkedő részébe, ahol kifejti hatását.

A fügebokorról vett vesszők levágás után könnyen gyökeret fejlesztenek, dugványról egyszerűen szaporíthatók. A most levágott vesszőből őszre már gyökeres dugványok nevelhetők, azokat jövő tavasszal elültetheti végleges helyére a kertben. A füge meleg, védett helyet szeret, déli fekvésű épületek, támfalak előtti szélvédett helyek alkalmasak számára. De az épületektől mért 3 méteres távolságot, saját érdekében, tartsa be!

Hogyan mentsük meg a túlöntözött szobanövényünket?

2023. július 29. 06:40

Nyáron hajlamosak vagyunk jobban “figyelni” a szobanövények vízellátására is. Ez abban nyilvánul meg általában, hogy nagyobb mennyiséget zúdítunk rájuk, esetleg gyakrabban is - viszont könnyű túlzásba vinni az öntözést, ami miatt a túl sok vízre érzékeny növények el is pusztulhatnak. Hogyan akadályozhatjuk ezt meg?

Gyökerek – a szőlőtőkék láthatatlan szervei

2019. november 2. 08:44

A gyökerek, a szőlő láthatatlan részei, mivel a talajban fejlődnek, ott végzik életfunkcióikat. Talán ezért is szerény és hiányos ismeretünk szerveződésükről és életükről. Sokkal kevesebbet tudunk róluk, mind a tőkék föld feletti részeiről. De azt biztosan tudjuk, hogy a gyökérrendszer finom, vékonyka gyökerei veszik fel a talajból a tápanyagokat, amihez a talaj vize oldószerként szolgál.

Fehér virágok, hosszú, mélyre hatoló gyökerek, rajtuk gömbszerű megvastagodások. Melyik gyomnövény lehet ez?

2022. május 3. 04:36

Tudnának nekem segíteni abban, hogy a csatolt képeken milyen gyomnövény látható? Hosszú, mélyre hatoló gyökerekkel rendelkezik, a gyökér végén pedig több fehér, gömbszerű megvastagodás, gumó található.

Talajélet: fonálférgek

2022. január 11. 04:36

A fonálférgek, kis méretük miatt, önállóan csak lassan haladnak a talajban, így terjedésük korlátozott. Azonban a különböző földművelési eszközök használata során, de akár a cipőtalpon vagy a palántákkal is terjedhetnek.