14℃ 7℃
szeptember 30. Jeromos, Honória, Hunor

Mire ügyeljünk a málna metszése során?

Agrofórum Online

Hogyan és mikor kell metszeni a málnát? Mire ügyeljünk a metszés elvégzése során?

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A málna esetében (akárcsak a többi gyümölcsfajnál), minden évben érdemes töveit megmetszeni annak érdekében, hogy a következő évben is megfelelő minőségű és mennyiségű termésünk legyen. A málna hajtásrendszerére jellemző, hogy évente megújul, rengeteg tő- és gyökérsarjat nevel, melyek így a szükségesnél általában nagyobb számban képződnek. A málna esetében metszés szempontjából különbséget kell tenni az egyszer, illetve kétszer termő fajták között.

A málna metszése

Az egyszer termő málna jellemzője, hogy miután termései letermettek, vesszői fokozatosan elhalnak, így ezeket a szüret után mindenképp érdemes eltávolítani a talaj szintjén történő kimetszéssel. Ezután következhet a fejlődött sarjak ritkítása (ugyancsak tőből), első körben ezek közül azokat válogassuk ki, melyek betegek és gyengén fejlettek. Töves művelés esetében 8-10 db, míg támrendszeres nevelés esetén egy méterre számítva 10-15 sarj meghagyása mondható optimálisnak. Támaszték melletti nevelésnél a metszés végeztével a sarjak kötözése se maradjon el, valamint a levágott részek összegyűjtése és elhordása is kiemelt szerepet kap növényvédelmi szempontból.

A kétszer termő málnafajtáknál szintén szükséges a sarjak válogatása, valamint ősszel a szüret befejeztével, de legalább rügyfakadásig már a letermett rész levágása is.

A málna metszése azonban a letermett részek és sarjak kiválogatásával nem ér véget, hiszen a meghagyott termővesszőket is ajánlatos visszametszeni. Ezek magasságához egyrészt a támaszrendszert, valamint a szüretelhetőséget érdemes szempontként figyelembe venni. A vesszők csúcsi részén elhelyezkedő rügyekből rendszerint ugyanis kisebb és kevesebb termés is képződik, míg a középső harmadban fejlődnek a szüret szempontjából legértékesebb gyümölcsök. A túl hosszúra hagyott vesszők nemcsak a termésérés szempontjából biztosítanak kedvezőtlen feltételeket, hanem a növények ápolása, művelése és szüretelése ugyancsak nehezebben kivitelezhető. A vesszők visszavágásának optimális időszaka a lombhullástól egészen a rügyfakadásig tartó időszakban van. Tavasszal ajánlatos a málnatöveket újra átvizsgálni, az elfagyott és elpusztult részeket eltávolítani.

Aggódhatnak a hazai bogyós gyümölcs kedvelők

2018. június 11. 07:12

Míg néhány évtizeddel korábban még hétezer hektáron termesztettek málnát a hazai gazdálkodók, napjainkban alig száz hektárról takarítják be a nyár kedvelt gyümölcsét a termelők.

Mi okozza a málna termésének kivilágosodását, kifehéredését?

2025. július 12. 04:36

Érdekes jelenségre lettem figyelmes az idei évben. A málna termései kivilágosodtak, kifehéredtek. Mi okozza ezt az elváltozást?

Viszlát málna, hello kivi?

2018. július 16. 11:47

A közelmúltban látott napvilágot a hír, miszerint a klimatikus változások hatására több bogyósgyümölcs termesztése is ellehetetlenül hazánkban. Talán ez volt az első eset, amikor a hazai fogyasztók szembesültek azzal, hogy a sokat emlegetett időjárási változások következménye már nem csak a távoli jövőben határozza meg a mindennapjainkat, hanem itt és most.

Mi okozhatja fehér foltok kialakulását a szederbogyókon?

2022. augusztus 18. 04:38

Idén a tüskétlen szeder bogyóin fehéres részek fejlődtek, a fehér foltok mérete változó. Korábbi években ilyennel nem találkoztunk. Mi okozhatja?