25℃ 18℃
szeptember 10. Nikolett, Hunor, Miklós

Miért nem virágzik a karácsonyi kaktusz?

Agrofórum Online

Mi lehet az oka, hogy nem virágzik a karácsonyi kaktuszom?

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A mikulásvirág mellett a karácsonyi kaktusz is az ünnepi időszakban virágzik, ezáltal ugyancsak ezen időszak méltán kedvelt szobanövényének mondható. Eredeti őshazájukban nagyméretű fákon epifita életmódot folytatva élnek, viszont szobai körülmények között e fajokból származó hibridjeiket neveljük. Elterjedtségük virágzási idejüknek, valamint mutatós és színes virágaiknak egyaránt köszönhető, melyek lehetnek narancsosak, rózsaszínek és pirosak, de fehér változatai is elterjedtek. Szobai körülmények között való nevelése nem kifejezetten tekinthető nehéz feladatnak, viszont nem árt egy-két dologra odafigyelnünk annak érdekében, hogy virágzását is évről évre újra élvezhessük.

Virágzását elsősorban a hőmérséklet, valamint a nappalok hosszúsága befolyásolja. Ez azt jelenti, hogy 20 fok feletti hőmérsékleten nevelve csak rövidnappalos körülmények között, vagyis kevesebb megvilágítással virágoznak. Alacsonyabb, 15 fokos hőmérséklet alatt viszont a nappalok hosszúságától függetlenül is képesek bimbókat képezni. Ajánlatos tehát vagy alacsonyabb hőmérsékleti viszonyokkal rendelkező helyen tartani egyedeit az őszi időszakban, vagy pedig megvilágítottságának mértékét szabályozni. Egyébként a növények a tűző napot nem viselik túlzottan jól, erre a szobában tartáskor is ügyeljünk, valamint nyáron a szabadban nevelése során is leginkább félárnyékos helyre tegyük a karácsonyi kaktuszokat!

A bimbóképződés elősegíthető még a növény öntözésének mérséklésével is, melyet augusztus végén, szeptember elején ajánlatos elkezdeni, valamint ezzel együtt a tápoldatozást is érdemes abbahagyni a bimbók megjelenéséig. Az öntözését normál esetben sem szabad túlzásba vinni, hiszen a karácsonyi kaktusz nem tűri a túlöntözést, az edényében álló pangó vizet sem. A túlöntözés elkerülése érdekében ajánlatos a növényt jó vízáteresztő képességgel rendelkező közegbe ültetni. Ügyeljünk továbbá arra is, ha a növényen a bimbók már láthatók, a kaktuszt ne forgassuk, helyét már ne változtassuk, hiszen a megváltozott fényviszonyok akár a bimbók elrúgásához is vezethetnek!

A szántás mellett igen kevés érvet sorakoztathatunk fel – interjú Dr. Gyuricza Csabával

2023. október 13. 14:10

Dr. Gyuricza Csaba, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem rektora lapunk számára adott interjújában feltárta meglátásait, többek között a jelenleg uralkodó talajművelési gyakorlat kapcsán.

Így indítsuk a balkonkertet tavasszal!

2023. április 17. 06:37

Nézzük, hogyan készül a balkonkert, lássuk az alapoktól!

Merülőfürdő a pozsgás növények helyes öntözése?

2024. január 12. 12:40

Nem, ezúttal nem a szauna utáni borzongatóan jóleső hideg vizes merülőfürdőről van szó, hanem a pozsgás növényeink számára készítettről.

Bioszén felhasználásával távolítják el az antibiotikumokat a szennyvízből

2023. március 28. 09:34

A kutatók jelenleg olyan alternatív vízforrások után kutatnak, amelyek fenntartható módon képesek kielégíteni a jelenlegi és jövőbeli öntözési igényeket.