Mire ügyeljünk a rózsák metszésekor?

Agrofórum Online

Kérem a segítségüket! Hogyan metsszem meg helyesen a rózsát? Mire ügyeljek?

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A rózsák metszésének optimális időszaka a tavasz beköszöntével megérkezett, egészen március végéig nyugodt szívvel végezhető el ez a művelet. A rózsametszés ugyan nem tekinthető bonyolult feladatnak, viszont a munkálat elvégzése előtt nem árt tudnunk azt, mely fajtacsoportba is tartozó rózsa áll kertünkben. A különböző rózsafajok nagy száma miatt a rózsák ugyanis különböző fajtacsoportokba sorolhatók tulajdonságaik alapján, mely azok metszésének módját egyaránt meghatározza.

A leggyakrabban kerti körülmények között a teahibridek, illetve a floribunda rózsák találhatók meg, melyek metszése egyszerű feladatnak tekinthető. A tövek metszésével elsődleges célunk a jó megvilágítottság kialakítása, így virágaik képződésének elősegítése. Első körben érdemes a beteg, sérült, esetlegesen elfagyott, rossz irányba álló, keresztbe nőtt vesszők kimetszését elvégeznünk. Emellett a vadhajtásokat is ajánlatos eltávolítanunk, melyek gyakran a tövi részből törnek elő, és sűrűn tövissel borítottak.

A rózsa erősebb metszés hatására kiválóan képes megújulni, így a gyengébb töveket jeletősebb metszésben is részesíthetjük. A tövek középső részét erősebben ritkítsuk meg minden esetben, míg a kívül álló vesszők közül is csak 4-6 db erős és megfelelő irányba állót hagyjunk meg! A visszametszés mértékét a növény magasságához mérten állítsuk be, amennyiben kisebb növények nevelése a célunk úgy 2-4, míg magasabb rózsa eléréséhez kb. 6-8 rügyre metsszük meg vesszőit! A metszés során mindig törekedjünk arra, hogy kifele álló rügy felett történjen meg a növény metszése!

Gyakran előforduló rózsatípus még a kertekben a futórózsa is, mely esetében főként ritkítást kell végeznünk, a felkopaszodott és idősebb részek eltávolításával. Általában a rendelkezésre álló hely és a növény fejlettségétől függően 5-6 db jó erőben lévő és elágazó gally elegendő a szép virágzáshoz és a további fejlődéshez. A futórózsák esetében viszont külön nagy gondot kell fordítani a növény támaszrendszerhez való kötözésére is.

A rózsa típusától függetlenül tavasszal nemcsak a metszésről, hanem a lemosó permetezésről is érdemes gondoskodnunk, a gyümölcsfákhoz hasonló módon. Ezzel ugyanis az áttelelő levéltetvek, atkák, illetve gombás betegségek száma egyaránt gyéríthető.

Kiemelt kép: Pixabay

Júniusi metszés: ezt a 3 kerti növényt most érdemes visszavágni

2026. június 10. 14:10

Virágzás után sem dőlhet hátra: ez a három népszerű dísznövény júniusban külön figyelmet igényel.

Tatura: forma, ami megelőzte a korát

2026. január 7. 11:10

A Tatura művelési rendszer gyors termőrefordulást és jó fényellátást kínál – mégis ritka Magyarországon.

Metszés tavasztól télig IV. rész – mit metsszünk ősszel?

2019. október 2. 04:38

Naptárunkhoz tökéletesen igazodva érkezett meg idén az ősz. Szeptember első napjaiban jobban lehűltek az éjszakák, és a nyári tűző nap heve is egyszerre alábbhagyott. Mostanra már megcsípte az első dér a csipkebogyót, a színes falevelek pedig hűvös szellőn vitorláznak. Növényeink elkezdték felkészülésüket a nyugalmas téli hónapokra. Mi pedig az őszi metszési időszakra készítjük a metszőollókat.

Melyik hortenziákat metszhetjük most?

2023. május 3. 05:36

Április-május a hortenziák metszési ideje, de nem minden hortenziát metszünk ugyanúgy és ugyanakkor. Nézzük sorra, mit érdemes tudni róluk!