30℃ 17℃
június 17. Laura, Alida, Alina, Szabolcs, Adolf, Bató

Miért szárad el a fóliában nevelt saláta levelének széle?

Agrofórum Online

Szeretném a segítségüket kérni egy kérdés megválaszolásában. Miért szárad el a fóliában nevelt fejes saláta levelének a széle?

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A saláta esetében, főként fóliában való nevelés során fordul elő gyakran az említett probléma, vagyis a saláta levélszélének száradása. Ez a száradás a növényen általában nem hirtelen következik be, hanem elsőként apróbb, nehezebben észrevehető foltok formájában mutatkoznak meg a tünetek, melyek idővel összefüggő, barna, elszáradó sávot képeznek. A száradás akár olyan mértékű is lehet, hogy a levél szélét könnyedén le tudjuk törni. Ennek kialakulása a levegő páratartalmával hozható összefüggésbe, vagyis, ha a szellőzés nem megfelelő a növény számára.

A saláta levélszél-száradása a túl alacsony páratartalom következtében alakul ki, jellemzően azon a helyen, ahol intenzív a levegő mozgása, így az ajtók környékén, illetve ott, ahol a levegő a szellőzés folyamán közvetlenül éri a növény levelét. Amennyiben a száradás csak a legkülső leveleket érinti, azok eltávolítása után akár a saláta még értékesíthető, el is fogyasztható. A tünetek kialakulását tehát csak megelőzéssel, körültekintően végzett szellőztetéssel tudjuk kivédeni. Szeles időjárás esetében érdemes az ajtókat és ablakokat csak fokozatosan, nem pedig hirtelen kinyitni. Emellett pedig a szellőzés mérséklése, valamint a párásítás is megoldást jelenthet a problémára.

A túlzott mértékű alacsony páratartalom mellett a túl párás körülmény is a saláta minőségének romlását okozza. A 90% feletti páratartalom hatását már nehezebb észlelni, főként már fejesedő saláta esetében, ez ugyanis a saláta legbelső leveleinek szélén, ellágyulás és üvegesedés formájában mutatkozik meg. A magas páratartalom továbbá elősegíti a kórokozók és a baktériumok megtelepedését is, valamint csökkenti a tápanyagok, elsősorban a kalcium felvételét.

A magas páratartalom főként a téli időszakban okoz gondot, hiszen ekkor a kinti körülmények is jóval párásabbak, melyhez sokszor kevés fény is társul. Az optimális páratartalom kb. 70% körül alakul a saláta számára, így a páratartalom mérésére alkalmas eszközt nagyobb volumenű termesztés során érdemes lehet beszerezni.  

Kiemelt kép: Pixabay

Élelmiszer-tárolás okosan I. – Fagyasszuk le!

2023. január 20. 05:38

A karácsonyi és újévi összejövetelek alkalmával mindig eszembe jut, mennyire megkönnyítik az életünket a hűtőszekrény fagyasztórekeszei, vagy akár egy nagyobb fagyasztóláda. A nagy lakomákat követően számos étel még tárolható fagyasztva annak érdekében, hogy elkerüljük a kidobásukat. Lássuk, milyen ételek kerülhetnek a fagyasztóba!

Mire jó a vörös cikória a kertben?

2023. április 28. 09:38

A radikkió vagy más néven vörös cikória a salátakeverékek egyik kedvelt alkotóeleme, nemcsak roppanós állaga, de élénk színe miatt is.

Mihez kezdjünk az éretlen paradicsommal?

2022. október 15. 05:36

Hirtelen ránk köszöntött a hűvös ősz, ami nem fogja hagyni, hogy minden paradicsomunkat éretten szüreteljük le a kertben. Az éretlen paradicsombogyók a komposzton is jó helyen lesznek, de vajon nem lehetne a konyhában is felhasználni őket? Íme néhány ötlet!

Rezisztens saláta a francia piacon

2021. június 20. 05:37

A salátaperonoszpóra (Bremia lactucae) új patotípusával (Bl:37EU) szemben rezisztens saláta már beszerezhető a francia piacon.