Milyen betegség miatt foltosak a cseresznye termései?

Agrofórum Online

Mi lehet a baja a cseresznye terméseinek? Fotókat csatolok. Köszönöm válaszukat!

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

A küldött fotókon látható tünetek alapján a termések gombás betegséggel való fertőzöttségére lehet következtetni. A gyümölcsök fejlődése, növekedési időszaka alatt ugyanis számos kórokozó tudja fertőzni a még éretlen terméseket is. Levélen és az éretlen terméseken is okoz tüneteket a fómás betegség. A levélen apró, lilásbarna színű, elmosódott szélű foltok képződnek, melyek csak pár mm-es nagyságúak, világosbarnák, sötét szegélyűek, idővel közepük pedig kiesik.

Az éretlen gyümölcsökön 1-2 mm-es barna foltok alakulnak ki, míg az érőfélben lévő gyümölcsön már nagyobb, 2-5 mm nagyságú elmosódott szélű, élénkpiros udvarral rendelkező barnulás jelenik meg. Az érett gyümölcsökön már akár 1 cm nagyságú barnuló, besüppedő foltokat is megfigyelhetünk, melyek belsejében koncentrikusan a kórokozó pontszerű képletei is láthatók.

Beteg a cseresznye termése
Beteg a cseresznye termése (fotó: a kérdező felvétele)

A glöospóriumos gyümölcsrothadás a puha hússal rendelkező cseresznyefajtákon tud jelentős károkat okozni, ha érés előtt 12-18 fokos hőmérséklet és csapadékos időjárás fordul elő. Az érő gyümölcsökön 2-3 mm nagyságú, besüppedő foltok jelennek meg, majd később ezek növekednek és össze is olvadnak. A foltok felületén rózsaszín gombaképletek láthatók, majd a termések vagy rothadásnak, vagy pedig töppedésnek indulnak.

Beteg termések a cseresznyefán
Beteg termések a cseresznyefán (fotó: a kérdező felvétele)

Súlyos károkat okozhat a terméseken a moníliás fertőzés is, melynek kórokozói közül a M. laxa és a M. fructigena csak a sérüléseken keresztül tud fertőzni, pl. rovarok okozta sebzésekkel, vagy jégeső általi sérülésekkel. A M. fructicola a gyümölcsöket akár több pontból, sebzések nélkül is meg tudja fertőzni. Barna, kör alakú, egyre nagyobbodó, rothadó folt jelzi a monília jelenlétét, melyen penészgyep idővel egyaránt kialakul.

Védekezés

Ezek alapján jól látható tehát, hogy a termések növekedése és érése alatt is szükségessé válik a kémiai védekezés, így nem tekinthető elegendőnek a nyugalmi állapotban végzett lemosó kezelés. A lehullott és fertőzött levelek és termések összegyűjtésének, a fán maradt moníliás termések fákról való leszedésének is kiemelt szerepe van. Kiskerti körülmények között a réz hatóanyagú készítmények mellett jó védelmet nyújt a termést fertőző kórokozók ellen pl. a Switch, Chorus 50 WG és a Signum WG is.

Kiemelt kép: a kérdező felvétele

Szüret után fontos a lombvédelem

2019. július 24. 08:25

Az elmúlt időszakot a viszonylag nyugodt, fronthatástól mentes időjárás jellemezte. Záporok, zivatarok csak az ország kisebb térségeiben zavarták meg a nyárra jellemző 30 C feletti nappali hőmérsékletet. A tartósan száraz időben alig van éjszakai harmatképződés, emiatt az időjárás most elsősorban a kártevőknek alakul kedvezően.

Megkezdődött az almamoly imágók intenzív rajzása

2021. május 5. 09:33

A sok tápnövényű keleti gyümölcsmoly első nemzedékének rajzása hatalmas lendületet vett a felmelegedés hatására.

Milyen cseresznyefajtát választhatunk a Germersdorfi helyére?

2019. október 6. 08:38

M. Imre kérdése: Szeretném a Germersdorfi cseresznyefámat kicserélni egy olyan cseresznyefára, amely maximum 3-4 méter magasságig nő. Milyen fajtát javasolnak?

Cseresznye minden mennyiségben – fogyassza okosan!

2025. június 8. 16:10

A cseresznye nemcsak finom, de egészséges is. Szezonja rövid, de annál édesebb. Mutatjuk, mikor, hogyan szedje, tárolja és dolgozza fel!