30℃ 16℃
június 1. Tünde, Jusztinusz

Mi okozza a paprikapalánták leveleinek sárgulását és lilulását?

Agrofórum Online

Egy hete elültetett paprikapalántáim kissé megsárgultak, egyes levelek pedig teljes mértékben meglilultak. Mi okozza ezt? Mit tehetnék ellene?

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Érdeklődő!

Gyakori tünetként fordul elő a palánták kiültetése utáni időszakban a növények leveleinek lilulása, de kisebb mértékű sárgulása egyaránt. A lilulás meglehetősen feltűnő és ijesztő látványt nyújthat, mely nem jelez mást, minthogy a növény foszforhiányban szenved. A foszforhiány tünetei kezdetben az alsóbb leveleken jelennek meg, ekkor a levelek sötétzöld színűek lesznek. Később kékes-szürkére, barnás-zöldre, majd lilára színeződnek, és a középső levelekre is fokozatosan átterjednek a tünetek. A levél fonáki oldalán szintén megfigyelhető az elváltozás, mely erősebbnek bizonyul, mint a színi oldalon.

Súlyos esetben akár a növények levelei is hullásnak indulhatnak, erősen felkopaszodhatnak. A palánták, azoknak minél kisebb gyökerük van, annál nehezebben képesek a foszfor talajból való felvételére. A foszfor felvétele egyébként is lassúnak mondható, melyet a talaj hideg hőmérséklete tovább nehezít. A növények lilulása gyökereik fejlődésével, valamint a talaj hőmérsékletének emelkedésével fokozatosan javulni fog. A foszforhiány egyébként nemcsak a kezdeti, vagyis palántakorban jelentkezik rendszeres tünetként, hanem ősszel egyaránt. Ekkor a paprika esetében, főként a sárga színű TV paprikák termésein jelennek meg tünetek ugyancsak lila színű foltok formájában.

A kiültetés utáni sárgulás általában pár napon belül, az alsóbb levelek esetében jelentkezik, legtöbbször pedig ezen levelek lehullása is bekövetkezik. Ennek kialakulása szintén a tápanyagok nem megfelelő arányára, az ültetés során bekövetkező környezetváltozásra, valamint a gyökerek sérülésére vezethető vissza. A növény nem képes olyan ütemben a tápanyagok felvételére kisebb méretű gyökerével, mint amennyit a növény kellő napsütés hatására igényelne.

Érdemes tehát a tápanyagok utánpótlásáról a palánták kiültetése utáni időszakban rendszeresen gondoskodni, foszfortúlsúlyos tápoldatot kijuttatni. Megoldást jelenthet továbbá a lombtrágyázás is, mely az átmenti hiányok kiküszöbölésében, tünetek enyhítésében van segítségünkre.

Kiemelt kép: Pixabay

Ezt a földet választottam II. rész

2019. szeptember 18. 04:36

A cikk rövid áttekintést kíván nyújtani arról, hogy milyen termesztőközegek – azon belül is földtípusok - állnak ma már rendelkezésünkre, melyiket válasszuk a növény tulajdonságai (pl.: örökzöld növényföld), termesztési helye (szobanövény-föld, balkonnövény-föld), illetve termesztési céljaink (pl.: palántaföld) tekintetében.

Miért nem kelnek ki a palántanevelés céljából elvetett magok?

2022. április 3. 10:08

A sikeres palántanevelés több tényezőn, mint pl. a nedvességen, hőmérsékleten, az elegendő fény és szellőztetés mennyiségén egyaránt múlik.

Érdemes palántát nevelni az egynyári dísznövények magjaiból?

2023. február 28. 04:38

Kérem szépen segítségüket! Érdemes palántát nevelni az egynyári dísznövények magjaiból is?

Miként termeszthető a bazsalikom házikertben?

2023. március 22. 04:39

Hogyan termeszthetek kertemben bazsalikomot? Milyen igényei vannak ennek a fűszernövénynek?