20℃ 9℃
szeptember 24. Gellért, Gerda, Mercédesz

No-till és cirok a talajregeneráció jegyében (VIDEÓ)

Agrofórum Online

A talaj regenerációját középpontba helyező mezőgazdasági gyakorlatok szerves elemei a talajforgatás elhagyása, a talaj takarása, takarónövények alkalmazása, valamint a direktvetés is, melyek mind hozzájárulnak a talajegészség helyreállásához, valamint annak hosszú távú fennmaradásához. Május elejére már számos kultúrát elvetettek a gazdálkodók, de a cirok direktvetését még volt lehetőségünk elkapni Uraiújfalu határában...

Tavaly a cirokkal vetett föld területe kilenc ha-ral nőtt, mely idén már a 70 ha-t is meghaladja. Tamási Péter gazdálkodó a tavalyi évben búzát vetett, melyet egy takarónövény-elegy követett, és tavasszal terminált. A takarónövények faji összetétele évről évre változik. A forgatás nélküli művelési rendszerek alapvetése, hogy a talajt mindig átszője a lehetőleg nagy faji diverzitású növényzet gyökérzete, hiszen ennek folytán alakulhat megfelelően a talaj szerkezetessége, mikrobiológiai összetétele: mindezek pedig a sikeres növénytermesztés alapjai.

A vetséhez természetesen direktvető gépet használnak, de a komoly direktvetőgépek sortisztítóval is szereltek: jelen esetben vágótárcsával oldották meg a vetőmagok könnyebb talajba juttatását. A vetőkocsik nyomóereje 80-100 kg körül alakul, amely a talaj megfelelő nedvességi állapota mellett jól alkalmazható…

További részletek a videóban.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A facélia jelentősége, értéke és csodája - Agrofórum határszemle Sipos Gazdával

2022. június 28. 14:39

Miért is fontos gazdasági és méhészeti szempontból is ennek a növénynek a jelenléte a vetésszerkezetben? Sipos gazda virágzó facéliatábláról jelentkezik be az Agrofórum határszemle videórovatában.

Hova tűnt a búza? - Agrofórum határszemle Sipos gazdával

2022. május 25. 11:52

Sipos gazda az Agrofórum határszemle videórovatában annak járt utána, hogy hova tűnt a búza egy nagy kiterjedésű táblán.

MINŐSÉGI BÁLA: SZÍVVEL-LÉLEKKEL-TAPASZTALATTAL

14:36

MINŐSÉGI BÁLA: SZÍVVEL-LÉLEKKEL-TAPASZTALATTAL

2025. augusztus 5. 16:00

Komjáthi Gábor hazánk legnívósabb lovardáit, és egyik legszínvonalasabb tejelő tehenészetét látja el, és garanciát is vállal.

A búza levélrozsdája ellen már nincs helye a védekezésnek

06:27

A búza levélrozsdája ellen már nincs helye a védekezésnek

2025. június 18. 13:30

Soron következő növényvédelmi videónk fókuszában a búza levélrozsda, vagy vörösrozsda áll. A kórokozónak különösen akkor van jelentősége, amikor a betegségre fogékony gabonafajtát választunk. Szép a rozsda? Bizony, a növénykórtanosnak minden növényi ,,nyavalya" a szívére fekszik - nem így a gazdálkodónak.

Bárány helyett húsmarha? - Tiszagyulaházán jártunk a húsvéti bárányok között

04:53

Bárány helyett húsmarha? - Tiszagyulaházán jártunk a húsvéti bárányok között

2019. április 14. 06:52

Húsvét előtt néhány héttel megindultak a magyar bárányszállítmányok Olaszország irányába. A mennyiség azonban évről-évre apad, aminek oka természetesen összetett. A legtöbb állattartó folyamatosan csökkenti juhállományát. Nincs ez másképp Megyesi Elemér három megye határán fekvő családi gazdaságában sem. A Hajdú-Bihar megyei, tiszagyulaházai tanyában egykor 1000 juh is szaladgált, 2019 áprilisának első napjaiban azonban már csak mindössze 365 darab.

Hardi Percek X. - Intelligens funkciók („i” Hardi navigátor)

2020. január 2. 10:05

Az AutoFill a töltési folyamat megkönnyítését és a túltöltés megelőzését szolgálja. A kezelő beállítja a töltési mennyiséget, csatlakoztatja a tömlőt, és elindítja a töltést a FluidBoxon keresztül.