Szedhető a cékla, ha elkezdtek leszáradni a levelei?

Agrofórum Online

Sok apró folt jelent meg a cékla levelén, most pedig elkezdett leszáradni. Lehet, hogy már szedhető a termés?

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

Az egyik leggyakoribb betegségnek számít a cékla esetében a cerkospórás levélfoltosság. A nyár közepi időszakban nem ritka, hogy több levelet érint már a fertőzöttség, így akár leveleinek száradása is megkezdődött már. A levélfoltosodás az idősebb levelektől indul el, majd fokozatosan a fiatal levelekre való átterjedése is bekövetkezik. A tünetek kör alakú, kifehéredő közepű foltok formájában mutatkoznak meg, melyek széle sötétebb árnyalatú. Idővel a foltok kiszürkülnek, össze is folyhatnak, majd beszáradnak, a levéllemez sárgul, majd jelentős fertőzés esetében el is hal.

A védekezés elsősorban a megelőzésen alapul, vagyis a vetésforgó betartásán, növénymaradványok összegyűjtésén, melyeken a kórokozó a tél folyamán képes fennmaradni. A kevésbé fogékony fajták termesztését is érdemes előtérbe helyezni, ha gyakori problémaként állunk szemben a cerkospórás fertőzéssel. A tünetek megjelenése után érdemes mihamarabb kémiai módszerrel védekezni, a korai levélelhalást ezzel megakadályozni. Kiskerti körülmények között pl. a réz hatóanyagú szerek, valamint az Amistar, Mirador, Mister, Signum WG készítmények használhatók fel a levélfoltosság ellen.

A cékla egy viszonylag rövid tenyészidejű zöldségfajunk, melynek betakarítását különböző időpontokban is végezhetjük. Legelőször a kisebb, 5-6 cm átmérőjű répatest mérettel szedhető, úgynevezett lúdtojás nagyságban, mely a vetés után kb. 3 hónappal következik be. Ebben az esetben viszont azonnali fogyasztása ajánlatos, vagy a feldolgozásáról mihamarabb szükséges gondoskodnunk nehéz tárolhatósága miatt.

A későbbi, másodvetésű cékla esetében a betakarítás akár őszre is maradhat, rendszerint a fagyok előtt, októberben, novemberben szedik. A fejlett, szedésre alkalmas répatest elérheti akár a 13 cm-es átmérőt is, melynek színe és alakja is fajtára jellemző. A tárolásra szánt termésről a leveleket előzetesen el kell távolítani, majd át is kell válogatni, talajmaradványoktól megtisztítani. Fontos, hogy tárolásra csak az a répatest alkalmas, amely ép és egészséges. Hosszabb ideig csak hűvösebb körülmények között, pl. pincében tárolhatjuk.

Kiemelt kép: Pixabay

Ukrajnában megkezdték az aratást

2021. június 22. 09:44

Ukrajna, a globális szinten is jelentős mezőgazdasági exportőr megkezdte a 2021-es gabona betakarítását. Az első gabonaszállítmányok már a fekete-tengeri mennek, az export az ukrán Nika-Tera tengeri kikötőből indult meg.

Jó terméshozamokat értek el idén a gazdálkodók

2019. október 10. 08:11

A 3 tonna körüli napraforgóátlag világszinten is rekord, kukoricából ugyanakkor a tavaszi szárazság miatt a várakozásokhoz képest hektáronként 1-1,5 tonnával kevesebb termett.

Maximalizálja a betakarítás teljesítményét! - J&M átrakókocsik

2023. május 25. 08:28

A hatékony betakarítás nemcsak nagy teljesítményű kombájnokat, de megfelelően szervezett logisztikát is igényel. A menet közbeni magtartályürítéssel a betakarítógépek napi teljesítménye terménytől függően akár 10-30%-kal is növekedhet.

Napraforgó-betakarítás és szárzúzás egy menetben?

2020. június 11. 06:37

Az OROS SUN+CHOP mechanikus szárzúzóval felszerelt napraforgó-betakarító adapterrel ez is lehetséges!