Hogyan és mikor szaporítható a leander?

Agrofórum Online

Leanderrel kapcsolatos kérdésemre szeretnék választ kapni Önöktől. Hogyan és mikor szaporíthatom ezt a csodás dísznövényt?

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A leander egy nagy népszerűségnek örvendő dísznövényünk, nem is csoda, hiszen mediterrán hangulatot idéző megjelenésével kertjeink jó nyári hangulatának megalapozója lehet. Megfelelő gondozás és ápolás mellett pedig akár számos virág képződésével, hosszú virágzással is képes megajándékozni tulajdonosát. Szaporítása sem tekinthető nehéz feladatnak, vállalkozó kedvű kiskertészek házi körülmények között is megpróbálkozhatnak a feladattal.

Első körben a szaporítás alanyaként használt anyanövény egészségéről kell meggyőződnünk, a levelei egészségesek, kártevőktől és betegségek nyomaitól is mentesek legyenek. A szaporítás akár tavasszal, nyáron, ősszel is elvégezhető, de a legjobb, ha a nyár vége felé már elvégezzük a szaporítást. A nyáron végzett dugványozás során kiemelt szerepet kapjon az öntözés, talajban történő gyökereztetés esetében, míg az ősszel végzett szaporítás során a télig való begyökeresedésre kell odafigyelnünk.

A leander esetében hajtás, fás, félfás dugványok szedése, majd azok gyökereztetése tekinthető bevált módszernek. A félfás dugványokból általában hamarabb fejlődnek virágzó példányok, mint a fiatalabb, hajtásból fejlődő növényekből, illetve a fás dugványok nehezebb gyökeresedése tapasztalható. A begyűjtendő dugványok kb. 15 cm-es hosszúságúak, vagyis legalább 5 rügyesek legyenek. A vágási felülete egyenes legyen, melyet metszőollós vágás segítségével tudunk a legkönnyebben elérni. A dugványok alsó részén található leveleket távolítsuk el, így kerüljön a dugvány a gyökereztető közegbe!

A gyökereztetés vízben, de talajjal előre megtöltött edényekben is elvégezhető. A vizes edények tetejét érdemes fóliával takarni, de a cserepes dugványokat is ajánlatos átlátszó edénnyel, üveggel letakarni, a kiszáradástól így óvni. A gyökereztető vizet minden esetben pótolni, színesedése esetében pedig lecserélni is szükséges, míg a takarásban részesített, cserepes dugványok szellőztetése pedig naponta elvégezendő feladatnak tekinthető. A gyökeresedés általában hamar megindul, egy hónap elteltével akár már a vízben szaporított egyedek is átültethetők cserepekbe. A további gyökérfejlődés elősegítése érdekében foszfort is tartalmazó tápoldat öntözése javasolható.

Kiemelt kép: Pixabay

Otthoni növényszaporítás: dugványozási alapok

2021. március 16. 08:59

A dugványozás az egyik legpraktikusabb növényszaporítási mód a magvetés mellett. Viszonylag egyszerű is, így kezdő kertészek számára is hamar sikerélménnyel járhat. A dísznövények jó része dugványozással szaporítható, egyesek viszonylag gyorsan, mások lassabban hoznak gyökereket.

Az illóolajok a növényvédelemben is érdekesek lesznek

2021. március 24. 14:44

Ha már az előző írásomban a mentafajtákról is és az ibolyáról is szó esett, mint aromán növény, akkor talán nem újdonság az sem, ha azt állítom, hogy az illóolajoknak komoly szerepük van a növényvédelemben is. Erre egyre több kutatást alapoztak már és nem meglepő az sem, hogy igen hatékony eredményeket értek el.

Lehet a klemátiszt otthon szaporítani?

2023. január 14. 10:39

Lehet a klemátiszt otthon szaporítani? Ha igen, mikor és hogyan?

Mire ügyeljünk a muskátli dugványozása során?

2024. szeptember 9. 12:10

Miként dugványozzam megfelelően a muskátlit? Mire figyeljek a művelet során?