Milyen lárvák rágnak a gyümölcsfa leváló kérge alatt?

Agrofórum Online

Milyen lárvák károsítanak a gyümölcsfám leváló kérge alatt? A kéreg alatt lárvákat és járatokat is találtam. Mit tehetek ellenük?

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A gyümölcsfák fás részeiben sajnos több olyan kártevő is fejlődhet, melyek jelenléte által súlyos károkat, gyengülést, de a növény részleges és teljes pusztulását is képesek kiváltani. A legfeltűnőbb méretű lyukakat a fák fás részein a nagy farontó lepke lárvája okozza, de közeli rokona a kis farontó egyaránt képes szemmel is jól látható sérüléseket okozni. A fás részek károsodása nyomán leggyakrabban tünetként mézgafolyás figyelhető meg, de a lárvák táplálkozása által keletkező ürülék szintén általános tünetnek mondható.

A kéregmoly lárváinak táplálkozása nyomán a kéregrész alatt kanyargós járatokat figyelhetünk meg, melyekben gyakran a kártételt okozó hernyók, vagy azok bábjai is fellelhetők. A rajzáskor pedig a járatokból kilógó bábingek ugyancsak megfigyelhetők. A táplálkozásuk nyomán sajnos nemcsak a kéregrész alatti terület sérülhet, hanem a hernyó az élő fás részbe is képes berágni, így akadályozva a tápanyag- és vízfelvételét a fának. A fa legyengülése így sok esetben nemcsak növekedésének csökkenésében mutatkozik meg, hanem csúcsszáradásban, ágelhalásban egyaránt.

A kártevő főként a csonthéjas gyümölcsfajokat kedveli, de az almatermésűeken szintén találkozhatunk károsításukkal. A kéregmolynak évente két nemzedéke fejlődik ki, a károsításuk helyén telelnek át hernyói. Az első nemzedék lepkéi májusban kezdenek kirepülni, rajzásuk egészen június végéig is elhúzódhat. A második nemzedék ugyancsak elhúzódó rajzásidővel fejlődhet ki, mely júliusban kezdődik és augusztus végéig is eltarthat.

A védekezés lehetőségei

Azokban a kertekben, ahol a kártevő előfordulása már bizonyított és rendszeresnek mondható, ajánlatos feromoncsapdát kihelyezni, majd ez alapján, a rajzás kezdete után három héttel kémiai védekezést folytatni. A fás részeket is permetezzük le a kezelés során, így az esetleg tojásból kelő, fás részekbe rágó hernyók is érintkeznek a permetszerrel (Karate Zeon 5 CS, Mospilan 20 SG)! A téli fatisztogatási munkálatok során a leváló, mézgás részeket óvatosan távolítsuk el, az alattuk áttelelő lárvákat pusztítsuk el, ennek során azonban ügyeljünk a kéregrész további sérülésektől való megóvására!

Kiemelt kép: Pixabay

Miért sárgulnak, hervadnak a levelek a facsemetéken?

2022. július 24. 04:36

Szinte tehetetlenül figyelem az 1-2 éve telepített gyümölcsfáim szenvedését. Van, amit tavaly ősszel telepítettem, de idén tavasszal is ültettem ki kertünkbe. Ezeken sárgulnak, erőtlenek, lógnak a levelek. Rendszeresen öntözöm őket, de nem látszik javulás. Mit tudnak tanácsolni?

A szakszerű metszést leshetjük el a MATE képzésein

2023. február 15. 09:12

Országos tavaszi metszési tanfolyamot hirdet a MATE Kertészettudományi Intézete, melynek keretében egy időben öt településen tartanak felnőttképzéseket.

Mire figyeljünk a tavaszi faültetés során?

2021. március 12. 08:32

Az érzékeny gyümölcsfajok, mint pl. a kajszi, őszibarack, mandula, gesztenye és dió ültetését érdemes inkább tavasszal elvégezni.

Hogyan ápoljuk a fiatal gyümölcsfákat?

2024. április 2. 12:40

Az ápolási műveletekkel hibázhatunk is: milyen műtrágyát használjunk, mikor adjuk a növényeknek, milyen metszést kell alkalmazni az első évben? Ehhez hasonló kérdésekre keressük a választ a következőkben.