31℃ 16℃
június 22. Paulina, Tamás

Mely dísznövényeket kell már októberben telelőbe vinni?

Agrofórum Online

Szeretném tanácsukat kérni abban, hogy melyik dísznövényeket kell már októberben telelőbe vinni?

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Érdeklődő!

Kertjeinkben található dísznövényeink sem egyformán reagálnak a hideg időjárásra, ami azt jelenti, hogy teleltetésüket nem időponthoz, hanem a hőmérséklet alakulásához, az előrejelzésekhez kell időzítenünk. Októberben az éjszakák során már egyre nagyobb mértékű lehűlésekre kell számítanunk, viszont napközben akár kellemes meleg is érheti növényeinket. Első körben azoknak a növényeknek kell már odabent helyet kerítenünk, melyeket szobanövényként, fűtött körülmények között nevelünk a téli időszakban is.

A kínai hibiszkuszt pl. már a 10 fok alatti hőmérséklet megviseli, így szobáinkba való behordása már október elején indokolt lehet. A nyár folyamán kint elhelyezett szobafenyő számára a 10 fok alatti hőmérséklet már nem kedvez, de a ciklámen, hideg körülményeket kedvelő növényfaj lévén még továbbra is jól érzi magát kertjeinkben. 

A muskátlik védettebb fekvésben odakint akár még a nulla fok körüli hőmérsékletet is képesek átvészelni, a citrusfélék pl. 5 fok körüli hőmérsékletig, míg az angyaltrombita 8 fokig érzi magát megfelelően kertünkben.

Hibiszkusz a kertben
A kínai hibiszkuszt már a 10 fok alatti hőmérséklet megviseli (fotó: Pixabay)

A leanderek akár a kisebb mínuszokat is átvészelik, így sokan már nem is foglalkoznak teleltetésre való behordásukkal. A kiültetett példányainak legalább tövi részét érdemes takarni, az ültetést déli fekvésbe elvégezni, így óvva meg attól, hogy túlzottan sok hideg érje. A cserepes leandereket is ajánlott a tövi részüknél, cserepükkel együtt takarni, szélvédett helyre, a házhoz minél közelebb rakni.

Jól látható tehát, hogy a teleltetést az adott növényfaj igényeihez mérten, meghatározott időben kell elvégezni, ugyanis megfázásuk által gyengülhetnek, fagy hatására pedig akár súlyos károsodást is szenvedhetnek.

A telelés helyét is az alapján válasszuk meg, milyen igényei vannak a növénynek. A citrusfélék, szobafenyő számára a 10 fok körüli hőmérséklet tekinthető optimálisnak, míg a muskátlik és a leanderek ennél alacsonyabb hőmérsékleten, akár 5 fokos környezetben is jól érzik magukat. A behordás előtt a növények egészségéről is ajánlatos meggyőződni, a betegségek és kártevők terjedését ezzel megelőzni. A tél folyamán mérsékelt öntözéssel tartsuk fent a talaj nedvességét, a tápoldatozást szüneteltessük viszont a tavaszi időszak beköszöntéig!

Kiemelt kép: Pixabay

Miért csavarodnak össze a rózsa levelei?

2020. június 11. 09:05

Futórózsáim levelei hosszirányban összecsavarodtak. Az összesodrott leveleken nem láttam sem szín elváltozást sem foltokat. Mi okozhatja ezt az elváltozást és mivel lehet védekezni ellene?

Mitől fodrosodnak a japánfűz levelei?

2020. október 29. 08:47

Japánfűz fácskáim levelein érdekes elváltozásokat vettem észre. A levelek széle kissé megvastagodott és fodrossá vált. Tavasszal ültettem el, akkor még levelei simák, „normálisak” voltak. Mik okozzák, mit tehetek vele?

Mikor és hogyan ültessük a tavasszal virágzó hagymás növényeket?

2020. szeptember 10. 13:27

Kérem szépen válaszukat: mikor és hogyan ültessük a tavasszal virágzó hagymás növényeket?

Mi okozhatta az ősszel ültetett örökzöldek leveleinek sárgulását?

2022. április 12. 06:36

Több késő ősszel ültetett díszbokornál, díszfánál pl. liliomfa, rododendron, tiszafa, levélsárgulások, elhalások jelentek meg pár hete, főleg a levelek szélein. Mi okozhatta? Hogyan védhetem ki a hasonló károkat?