Házikert

Kertből szedett termések, amikkel a gyermekek szívesen játszanak

Agrofórum Online

Korábban már meséltem röviden a kertből és a természetből szedhető olyan termésekről, melyekkel gyermekek is szívesen játszanak. Most egy hosszabb listát szedtem össze, hogy bátran gyűjtögethessünk velük együtt!

Abban az időben, amikor még én voltam gyerek – és ez sajnos nem most volt, hanem több, mint 30 éve -, akkor még nagyon nagy divat volt nemcsak az óvodai és iskolai foglalkozásokon, de otthon is kézműveskedni. Nyilván más világot éltünk akkor, a szülők sem rohantak egész nap és talán kicsit akkor még az emberek is közelebb voltak a természethez. Most fordítva van: időnk alig, és nehezen is hangolódunk rá bármire, ami a kimozdulásról szól. Pedig egy nagy őszi séta egy arborétumban, egy erdőben vagy sárkányt eregetni egy mezőn nagyszerű játék a gyerekeknek.

Alkossunk termésekből!

Valljuk be – és komolyan szerintem nem vagyok ezzel egyedül -, hogy nagyon munkamániásak tudunk lenni, ha a hobbink egyrészt a munkánk! Na, akkor főleg. Viszont mióta nálunk is előtérbe kerültek az otthoni foglalkoztató feladatok, mindenféle motorikus mozgást fejlesztők és színtanulós feladatok, így anyaként valahogy rá kellett hangolódjak arra a világra, amiről a bevezetőben írtam: a nem rohanós, együtt termésgyűjtögetős, nevetős, kacagós, gesztenyebábokkal teli nappalis programokra.

A legjobb az alkotásra minden olyan száraz termés, ami nem mérgező a gyerekre nézve és korcsoportjának megfelelő méretű (vagyis nem tudja lenyelni például).

A színes falevelekhez elég egy egyszerű kartonlap és egy “suliragasztó” és máris mehet az alkotás, amivel aztán kidekorálhatjuk a lakást, vagy ajándékba is készíthetünk a rokonoknak.

A nagyobb gyerekeknek formákat is ki lehet vágni “puzzleszerűen”, amiből patchwork alkotásokat készíthetnek.

A tobozokkal készülhet egyszerű asztaldísz, süncsalád (ehhez vegyünk pár ragasztható szemet), de lehet belőle hangulatos girland is. Ha festeni szeretnénk, akkor környezetbarát festéket válasszunk és lehetőleg olyat, ami ha a gyerek szájába kerül a festett termésről, akkor ne okozzon gondot (hobbi-kreatív boltokban van bababarát festék is pl.)!

Dekorációnak szánt őszi termések
Dekorációnak szánt őszi termések (fotó: Pixabay)

A gesztenyékből, dísztökökből egész manófarmot lehet építeni: a dísztökök kiválóak lesznek házaknak, a gesztenyékből bábukat alkothatunk.

Száríthatunk le még összegyűjthető egyéb termést is: lányok nagy örömet találnak a virágfejekben, nagyobb szemű magokban (kivéve pl. a csattanó maszlag, ricinus, ezek bár szépek magként, de kerüljük el őket, mérgezést okozhatnak), a nagyobb virágszirmokban.

Ugyanígy, ha most van a metszés ideje, a gallyakból koszorúalapot készíthetünk, ágyásszegélyt építhetünk fonással, vagy akár terepasztalra készülhet belőle “valódi fa” is.

És ha már termések sora, akkor a megszáradt kukoricacsövekről se feledkezzünk meg, melyekből csuhébábút lehet applikálni. A japánbirset leszedve és szegfűszeget beleszúrkálva lakásillatosító is pikkpakk lesz a szobákba.

Levelek préselése

A mi időnkben nagy divatja volt a levelek préselésének, és ehhez az akkor még létező és jó vastag telefonkönyveket használtuk fel. Manapság levelek préselésére a nem lakkozott felületű újságpapírok lesznek alkalmasak, főleg a nem fehérített újságpapírok, hogy a nedvességet is jól szívják. Rétegezzük be a levél-papír-levél-papír sorrendben a leveleket, tegyünk a tetejére egy nehezéket, és várjunk pár napot, netán 1-2 hetet és máris készen vannak a laposra nyomott levelek, melyek kiválóak lesznek készműves fadobozok dekorálására is!

TIPP: az őszi színeket a legjobban úgy őrizhetjük meg, hogy mosóporba fektetjük a virágfejeket, leveleket, és így formájukat is és színüket is megtartják majd! Illatukat elvesztik viszont, ezért lehetőleg finom illatú mosóport válasszunk, mert valamennyire átveszik annak illatát a termések.

Kiemelt kép: Pixabay

Mikor és hogyan ültessük az amarilliszt?

2025. november 10. 11:10

Az amarillisz télen is virágba borítja otthonunkat – ha tudjuk, mikor és hogyan kell ültetni. Mutatjuk a titkát!

Talajismeret: amit a kókuszrostról tudni érdemes

2025. november 10. 05:40

A fenntartható kertművelés egyik kulcsfontosságú elemeként tekintenek a kókuszrostra, hiszen számos előnye van a hagyományos földkeverékekkel szemben.

Novemberi kertgondozás: amit a profik sem hagynak ki

2025. november 9. 14:10

Novemberben sem áll meg az élet a kertben – most dől el, mennyire lesz termékeny a jövő év. Mutatjuk, mit érdemes még elvégezni a fagy előtt.

A kert „feketelistája” – fák, amiket jobb kerülni

2025. november 8. 11:10

Vannak fák, amik többet ártanak a kertben, mint használnak – mutatjuk, melyeket érdemes elkerülni jó messzire!

Nem lesz elég tök halloweenre, a szörnyű időjárás miatt kerültek bajba a brit termelők

2024. szeptember 30. 09:40

A különösen hűvösnek bizonyult brit nyár miatt a töktermés nagy része vagy elpusztult, vagy nagyon-nagyon megkésett.

Dísztök: kezdők is bátran termeszthetik

2024. október 13. 16:10

A tök, különösen a faragni való Cucurbita pepo dísztök már évszázadok óta az őszi aratás és a halloween ikonikus szimbóluma.

A bohókás dísztökök titkai

2018. október 15. 06:31

Ki ne vidulna fel idén ősszel is ebben a meglepetéseket tartogató és hatalmas melegekkel tomboló színpompás évszakban az ezerarcú dísztökökön? Nem hiányozhatnak egyik feldíszített, őszi színekben pompázó teraszról vagy balkonról sem, és egyre többet találkozunk velük boltokban, piacokon is.

Filléres tippek a mesés őszi virágágyáshoz

2023. október 25. 05:40

Az ősz a felhőtlen és vidám életről is szól, amikor csodálatos színekbe burkolózik a kert.