Házikert

Neveljünk otthon kávécserjét!

Agrofórum Online

Amióta tudjuk, hogyan kell mangót és avokádót nevelni a lakásban, sokan teszik fel a kérdést: akkor miért nem próbáljuk ki a kávécserje nevelését? Az sem lehet nehezebb feladat, vagy mégis?

A kávé termesztése otthon nem egyszerű feladat, de ha kellő odafigyeléssel neveljük a növényt, sikerrel járhatunk – termésünk azonban csak néhány év múlva lesz! A kávécserje egyébként rendkívül mutatós, sötétzöld fényes leveleivel az egyik legszebb szobanövényünk lehet.

Egy csésze kávéhoz kevés lesz

A növényünk, ha jól érzi magát és megfelelően gondozzuk, illatos fehér virágokat hoz. És ha minden szabályt betartunk, idővel termést is (bordó színű ún. „kávécseresznyét”, amelyben a kávébab lapul), amelyek szép lassan zöldről fekete színűvé érnek.

Ily módon lehet saját termesztésű kávénk, sőt, több növénnyel egy egész kis mini otthoni ültetvényünk. Persze, ez nem jelenti azt, hogy ebből sokat vagy gyakran kávézhatunk, hiszen körülbelül 2000 kávécseresznyére, azaz 4000 kávébabra van szükség ahhoz, hogy kb. 450 gramm pörkölt kávénk legyen.

Nem azonnal hoz termést

Természetes élőhelyén (Afrikában) a kávécserje közepes méretű fává nő, beltérben azonban alacsony szobanövény méretű – pláne, ha formára és méretre metszik. A félárnyékos helyet kedveli a lakásban és azt, ha nedves a földje.

Az enyhén savas talajban érzi jól magát, amelynek pH-értéke 5,5-6,5, és ha minden termesztési körülmény megfelelő, akkor idővel (3-5 év után) tavasszal virágot hoz. Kevesen tudják, de maga a növény mérgező az emberekre és a háziállatokra nézve.

Gondozási követelmények

A kávécserje nevelésekor igyekezzen trópusi környezetet biztosítani a növénynek. Tegye olyan helyre, ahol a legjobban tudja imitálni a növény természetes élőhelyét mind fény, víz, pára és szellőzés tekintetében. Járjon el az alábbiak szerint:

  • Tegye a kávécserjét az ablak közelébe, de ne közvetlen napfényre, mert az megégetheti a leveleket. Ha túl sok fényt kap, a növény levelei barnulni kezdenek és lehullanak – ezt folyamatosan figyelje, és szükség esetén intézkedjen.
  • A növény számára ideális nappali hőmérséklet 21-27 °C, éjszaka pedig 18-21 °C. Ha nem virágzik a növény, melegebb helyre kell tenni.
  • A kávécserje a magas páratartalmú környezetben érzi jól magát, így az 50%-os vagy annál magasabb páratartalom ideális a számára.
  • Gazdag, enyhén savas, szerves anyagokkal dúsított tőzegalapú talajt adjon a növénynek.
  • Igyekezzen a talajt egyenletesen nedvesen tartani, kerülje a pangó vizet. Alulról öntözze a növényt, hogy elkerülje a gombás betegségeket.
  • Tavasszal és nyáron tápoldatozza a növényt.
  • Nyugodtan metssze meg a növényt tavasszal kisebb, mutatósabb formára – ez nem fog megártani neki, sőt, még sűrűbben, még szebben fog nőni.
  • A lakásban nevelt kávécserjéken előfordulhatnak pajzstetvek, levéltetvek és takácsatkafélék, ezeket tanácsos házi permetszerekkel kiirtani.

Szaporítás

A kávécserje leggyorsabban dugványozással szaporítható. Erre a legalkalmasabb időszak a nyár eleje. Vágjon le egy 20-25 cm-es hajtást, távolítsa el az alsó leveleket, és tegye egy tápoldatos vízzel teli üvegbe vagy mártsa gyökereztető hormonba.

Ha megjelentek az első gyökerek, ültesse cserépbe, takarja le átlátszó fóliával, és helyezze világos, de közvetlen napfénytől védett helyre. A kávénövényt magról is lehet szaporítani, de nem a bolti kávébabból, hanem az otthon termesztettből. Ezeket le kell tisztítani, szárítani pár hétig, majd kellőképpen nedves talajba ültetni.

Ezt rontják el legtöbben a tulipán ültetésénél

2025. szeptember 11. 13:10

A tulipán ültetése nem bonyolult, de van pár szabály, amit érdemes betartani a bőséges virágzás érdekében.

A sünbarát kert tartozékai

2025. szeptember 11. 05:40

Sokat tehetünk a kert sünbaráttá tételéhez: pár egyszerű megoldás, és biztonságosan közlekedhetnek, vadászhatnak és telelhetnek a sünök!

Krizantém szeptemberben: trükkök, amitől kétszer tovább virágzik

2025. szeptember 10. 15:10

Szeptemberben a krizantém akkor virágzik a legszebben, ha megfelelő fényt, vizet és tápanyagot biztosítunk számára.

Így itassuk a rovarokat a kertben! – Apró segítség, nagy jelentőség

2025. szeptember 10. 05:40

Ahhoz, hogy a hasznos rovarok hosszú távon megmaradjanak kertjében, nem elég virágot ültetni, megfelelő ivóvízforrásra is szükségük van.

Hogyan lehet a babérmeggyet egyszerűen szaporítani?

2025. szeptember 4. 04:38

Várom szíves válaszukat: hogyan lehet a babérmeggyet egyszerűen szaporítani? Köszönöm szépen!

Frissült a szőlőiskolai szaporítások adatbázisa

2022. január 13. 06:17

Az adatbázis 84 termelő vállalkozás adatait foglalja össze ABC rendben, számba véve az általuk termesztett fajtákat és klónokat.

A jukka leggyakoribb ápolási hibái

2024. augusztus 6. 07:40

A Yucca recurvifolia idővel impozáns törzset fejleszthet, amely által az évek során egyre magasabbra nőhet.

A krizantém gondozásának aranyszabályai

2019. november 21. 13:39

A dísznövény-nemesítők évszázados munkájának köszönhetően a sokoldalú és változatos krizantémnak sikerült kilépnie a „temetői virág” szerepéből, és mára a vágott, cserepes és kerti változataival meghódította az otthonokat, a kerteket és a parkokat is. Mit tehetünk házikert-tulajdonosként azért, hogy margitvirágaink éveken keresztül legszebb pompájukban, egészségesen növekedjenek?