Tetű vagy atka miatt betegek a bazsalikom levelei?

Agrofórum Online

Lakásban (konyhában) az ablakpárkányon tartott bazsalikomnövényem levelei ilyenek lettek, ami a csatolt képeken látható, és lehullottak. Védekezésképpen a betegeket lecsíptem róla. Mellette lévő salátákat is megfertőzte. Ablakban még rozmaringot, citromfüvet, oregánót, mentát és batátát is tartok, azokra is átterjedhet? Tetű vagy atka lehet? Hogyan kezeljem?

Aki válaszol:
Dr. Némethy Zsuzsanna, ny. egyetemi adjunktus

Kedves Kérdező!

A beküldött fényképen szívó szájszervű rovar kártétele látható, a sok apró szúrásnyom után a levéllemez megvastagodott, torzult, és annak felszínén igen apró fekete pontok, a rovar ürülékszemcséi is láthatók. Tehát a kártétel alapján egyértelmű a tripsz jelenléte. Egyik képen emellett jól kivehetők a tripszlárvák is, vékony testű, hosszúkás, sárgás színű, puhatestű rovarok.

Többféle tripszfaj is fertőzheti a termesztőberendezésben nevelt növényeket, például a nyugati virágtripsz és a dohánytripsz. Ugyanazok a tripszfajok élősködnek a lágyszárú zöldségek, gyógynövények és virágok lombján is. Ennek elsősorban az az oka, hogy sok tápnövényű rovarok, több száz növényfajon képesek táplálkozni. Felszaporodásukat, terjedésüket segíti, hogy egy fólia- vagy üvegházban nevelik a sokféle palántát, ahol a közös termesztőhely lehetőséget biztosít akadály nélküli terjedésükre.

Tripszes bazsalikomlevél
Tripszes bazsalikomlevél (fotó: a kérdező felvétele)

A tripszek lakásban is gyorsan fel tudnak szaporodni, különösen a napos, meleg és száraz helyeken. Igen aprók, ha nem ellenőrzik a növények leveleinek hátoldalán jelenlétüket, szinte észrevétlenül képesek felszaporodni, és bekövetkezik kártételük. 

Tripszek jelenlétéről a vizsgálandó növény ütögetésével könnyen meg lehet győződni: a kérdéses növény hajtását egy-egy erősebb ütéssel érintve azt, a hajtáson élő tripszek levetik magukat, azok az alá terített egyszínű felületén jól érzékelhetők.

Tripszlárvák szobai növényen
Tripszlárvák szobai növényen

Tripszeket lakásban ragacsos színcsapda lapokkal is figyelni lehet, kék, fehér és sárga színű rovarcsapdák vonzzák a tripszeket. Beleragadnak, jelzik ottlétüket és csökkentik egyedszámukat. A sárga színű ragacsos rovarcsapda lapok a tripszek mellett vonzzák még a levéltetveket, liszteskéket és a tőzeglégy repülő egyedeit is. Érdemes telepíteni azokat, vegyszermentesen korlátozzák egyedszámukat.

Fűszernövényeket nem ajánlott kezelni vegyszerrel, helyesen járt el, hogy a tünetes leveleket lecsípte a tőről és eltávolította a cserépből is. Minden hasonló esetben a fűszernövényeket 1-2 cm-es szárrészre történő visszametszéssel érdemes a kártevőtől mentesíteni és utána figyelni. Téli időszakban ne helyezze azokat közvetlen napfényre, mivel hirtelen felmelegednek a cserépben élő növények, ami a kis számban élő rovarok gyors felszaporodását serkenti!

Tripszek ellen a rovarölő szerek közül, nem élelmezési célra nevelt növények esetében, zárt térben történő kezelésre javaslom a Neemazal felszívódó hatású rovarölő szer használatát. Szabadban, erkélyen nevelt, nem élelmezési célú növényeknél tripsz ellen a Neemazal mellett a Mospilan is eredményesen alkalmazható mind permetezéssel, mind a gyökerek beöntözésével.

Kiemelt kép: Pixabay

Mi okozhatja apró fekete pontok kialakulását a spanyol levendula levelein?

2022. május 13. 04:37

Spanyol levendulán valami furcsa dolgot látok, levelei sárgulnak, és apró fekete pontok vannak rajta. Mit tegyek vele?

Apró világos foltok terjednek a palántákon. Mik szívogatnak a növényeken?

2022. május 20. 04:36

Erkélyemen tartott fiatal növényeken a csatolt képeken látható apró világos foltok terjednek. Némelyiken apró fekete pontok is láthatók. Meg lehet állapítani, hogy mik szaporodnak a növényeimen, veszélyesek-e rájuk?

Létezik környezetkímélő rovarölő szer talajlakó kártevők ellen?

2022. április 25. 04:36

Sokat vesződöm a kertben drótférgek károsításával. Létezik-e környezetkímélő rovarölő szer, ami azok ellen, és esetleg más talajban élő lárvák ellen is hatásos?

Kolóniákban károsítanak a levéltetvek a gyümölcsösökben

2020. április 28. 17:00

Őszibarackon, kajszin és szilván a levéltetvek egy hét alatt a szórványos fertőzésből nagy kolóniák alkotta fertőzést idéztek elő a hajtások 2-10%-án.