Mik okozzák a yukka levélbetegségét?

Agrofórum Online

Közel 2 éve van egy yukkanövényem, melyen folyamatosan sárgultak, barnultak a levelek, figyeltem, kezeltem, de nem lett jobb. Tegnap a képen látható tüneteket észleltem. Ezért a leveleket tövükig csonkoltam, szárait levágtam, jelenleg gyökereztetésben vannak. Mik okozták ezt, és mit tehetek ellenük?

Aki válaszol:
Dr. Némethy Zsuzsanna, ny. egyetemi adjunktus

Kedves Kérdező!

A beküldött növény képén két probléma is látszik, lisztharmattal fertőzöttek a fiatal, csúcsi levelei, valamint a szárán apró rovarok, tripszek láthatók.

Yukka lisztharmata

A yukka lisztharmata gyakori betegség, már korábban erre vonatkozóan több feltett kérdésre is válaszoltunk. Tartási hibák segíthetik fellépését: a fokozott, túlzott tápanyag a talajban, túlöntözés is, igényeihez nem megfelelő, túlzottan meleg hőmérséklet és magas páratartalmú, álló levegő. Minden olyan beavatkozás hatására, ami erőteljes növekedését segíti, a leveleinek szövete laza lesz, és fogékonyabbá válik a gombafertőzésre.

Ha egy yukkánál megjelenik a lisztharmat, nehéz véglegesen kiirtani. A leveleket valamennyi lisztharmat ellen is ható gombaölő szerrel lehet permetezni, ezek az azoxistrobin hatóanyagúak (Amistar), elemi kéntartalmú szerek sokasága, valamint a Vitisan is. Minden háztartásban megtalálható az étkezési szódabikarbóna, ennek 0,3-0,5-1,0%-os oldatával folytatott, a levelek mindkét oldalára terjedő, ismételt permetezés is elpusztítja a gomba felszíni bevonatát.

Yukka beteg levelei és szára
Yukka beteg levelei és szára (fotó: a kérdező felvétele)

Tripszek a yukkán

A yukka hajtásán látható keskeny, hosszúkás, sötét színű rovarkártevő a tripsz. Nem tipikusan yukkakártevő, de polifág, sok tápnövényű rovar, és üveg alatt nevelt növényeknél, virágoknál is gyakori. Szívó-szúró szájszervű kártevő, szívogatásának hatására a levelek szövetén kezdetben ezüstszínű, apró szúrásnyomokat okoz, azok összefolynak, a levelek elsárgulnak, majd elhalnak.

Rejtőzködve él gyakran, több fejlődési alakja van, lárváik világosabbak és kisebbek, mint az imágók, de azok is megnyúlt alakúak. Jellemző életmódjukra, hogy bizonyos fejlődési alakjuk egy időre a talajba húzódik, ezeket a kémiai kezelés nem éri, így a rovar fennmarad, és onnan kibújva képes újra felszaporodni. Kép alapján a tripsz faja nem azonosítható. Az is elképzelhető, hogy a megvásárolt növénye már fertőzött volt, együtt vásárolta meg a kártevőjével, az magyarázhatja, hogy kezdetektől fogva gyenge volt, és hasonló tüneteket mutatott a növénye.

Jelenlegi helyzetben a következőket ajánlom:

  • A helyzet súlyosságára való tekintettel számolja fel a yukka dugványokat, nem annyira értékes növény, hogy veszélyeztesse a lakásban tartott többi növényt, hiszen azok is befertőződhetnek! Talaját más növényhez ne használja fel, a cserepét forró vízzel tisztítsa ki!
  • Ha érzelmi okokból nem kíván megválni a növénytől, a már leveleitől megfosztott szárakat, hajtásokat 24 órára áztassa Mospilan vagy Teppeki rovarölő szer, permetezéshez ajánlott töménységű oldatában, ügyelve arra, hogy minden része az oldatban legyen! Ezt követően, ha megszikkad, néhány óra múlva folytathatja a gyökereztetést tiszta edényben és új vízben. A meggyökeresedett növényeket majd új, nem használt talajba ültesse! A kihajtó leveleket folyamatosan figyelni kell, lisztharmatgomba megjelenése valószínű rajtuk, ezért ellene szükség lehet kezelésre. A rovarölő szerrel folytatott munkáknál használjon gumikesztyűt, előzze meg, hogy annak oldata bőrével érintkezhessen!

Kiemelt kép: Pixabay

Terjed a lisztharmat a gabonákon

2024. március 8. 06:40

A lisztharmat fellépése a gabonaféléken sok esetben igencsak látványos, és képes akár súlyos mértékű, 30-50%-os termésveszteséget is okozni.

A gyepek, pázsitok ápolásáról se feledkezzünk meg!

2018. augusztus 20. 08:09

A gyakori, kis adagú öntözés meleggel párosulva szinte melegágya a füvön megjelenő lisztharmat és más levélfoltosságot előidéző betegségeknek.

Már hullanak a levelek, itt az idő a lemosó permetezésre!

2019. október 17. 11:05

Szüret után sok termesztő elfeledkezik a fák további növényvédelmi kezeléséről, és néhány hét után meglepődve tapasztalja növényein a korai lombhullást.

Miért indult pusztulásnak a folyton termő szamóca?

2023. szeptember 26. 04:36

Folyton termő szamócám pusztulásnak indult. Mi okozhatja az elhalást? Mit tehetnék ellene?