Hogyan gondozzuk tavasszal az árvácskát?

Agrofórum Online

Hogyan gondozzuk tavasszal az árvácskát? Hova ültessük? Köszönöm.

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

Árvácskával nemcsak közterületeken, hanem házikertekben is meglehetősen nagy arányban találkozhatunk. Kedvelt kora tavaszi növényünk, hiszen korán megkezdett virágzása meglehetősen sokáig eltart, valamint a növény gondozása sem tekinthető nehéz feladatnak. A nemesítésnek köszönhetően sokféle változatával találkozhatunk, a virágok színe mellett azok mérete is nagy változékonyságot mutat. Kertünkbe való kiültetése mellett konténerben, edényben, sőt futó változatai csüngő cserepekben is nagyon dekoratívan mutatnak.

Fontos, hogy lehetőség szerint napos, esetleg félárnyékos fekvésbe kerüljenek egyedei. Megfelelőnek számára a laza, humuszban gazdag, tápanyagokkal, különösen káliummal jól ellátott talaj tekinthető. Érdemes az ültetés helyét felásni, de legalább 10 cm-es mélységig fellazítani, gyomoktól mentesre előkészíteni. Edényben történő nevelés esetén célszerű jó minőségű, tápanyagokban gazdag virágföldet választanunk.

A tavaszi ültetést jelzik már a növények megvásárolhatósága is, melyet általában március közepén, az erős éjjeli fagyok elmúltával megtehetünk. Fontos, hogy tudjuk azt, hogy a növényt előzetesen hozzá szoktatták-e már a külső környezeti körülményekhez, hiszen ennek hiányában a növényeket érdemes nekünk előzetesen edzeni, a napfényhez és a változó hőmérséklethez hozzászoktatni. Ültetés után, a gyökeresedést mindenképp rendszeres öntözéssel kell elősegíteni, melyet a csapadék mennyiségétől függően az egész vegetációs időszakban kell folytatni.

A virágzáshoz természetesen tápanyagokra is szüksége van, ennek pótlására különösen az edényben nevelt árvácskáknál kell ügyelni, hiszen az öntözések során gyorsan kimosódnak a fontos tápanyagok. A kerti talajban nevelt növények legnagyobb ellenségei a gyomok, így a gyomirtásra, a kapálással történő talajlazításra érdemes több időt szánni. Szerencsére a növénynek sok betegsége és kártevője nem ismert, leginkább a lisztharmat megjelenése okozhat problémát egyes esetekben. A kártevők közül a levéltetvek, illetve a takácsatkák is kártevői lehetnek az árvácskáknak, viszont ezek károsítására is szerencsére csak ritkán kell számítanunk.

Kiemelt kép: Pixabay

Miért lila a paprika termése?

2023. október 6. 04:39

Kérem válaszukat: miért lila ősszel a paprika termése?

A kukoricatarló Cell-es kezelésével sokat nyerhet és sokat spórolhat!

2023. október 3. 09:40

A kukorica betakarítása után még nagy érték marad a tarlón, hiszen a szár- és gyökérmaradványok legalább 100 kg nitrogént, 40 kg foszfort és 120 kg káliumot tartalmaznak hektáronként.

Március második félében a Solvitis jó megoldás lehet a foszforhiányos repcében

2018. március 2. 18:10

A készítmény magas foszfortartalma polifoszfát formában van jelen, ami gyors, ugyanakkor elnyújtott felvételt tesz lehetővé.

Földimogyoró ültetése, termesztése házikertben

2022. október 4. 05:37

A földimogyoró kedvelt csemege az egész világon, mégis hazánkban nagyon kevesen foglalkoznak vele, pedig itthon is megteremhetne.