23℃ 12℃
május 29. Magdolna, Magda, Ervin, Léna
Tápanyag-utánpótlás
Fizetett tartalom

OldatszezON a TIMAC AGRO biostimulátoros lombtrágyáival

Timac AGRO Hungária Kft.

Szinte napra pontosan, március hónap első hetével berobbant a tavasz, melegrekordokkal, de még hatalmas hőingásokkal. A hirtelen enyhe napközbeni időjárás beindította a talajban élő szervezetek és az őszi növények életfolyamatait.

A kalászos és repce a téli hónapokban kifejezetten aszályos és fagyos körülmények között teleltek át. Az aszálymonitoring.hu meteorológiai aszályindex térképe alapján az ország kétharmadán közepes az aszály mértéke március elején. Február derekán azonban az északnyugati megyékben, valamint Nógrád és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyékben foltszerűen erős aszályt állapítottak meg.

Meteorológiai aszályindex térképek
Meteorológiai aszályindex térképek (Forrás: https://aszalymonitoring.vizugy.hu/)

Az őszi vetésű növényeink vegetációja már eleve hátrányos helyzetből indul a fagystressz és az aszályhelyzet miatt. A tavaszi vetésekkel kapcsolatban is aggódnak a gazdák, hogy nincs elég víz a talajban. Koratavasszal optimális esetben is, de az idei tél után most kifejezetten szükség van növényeink kezdeti kondicionálására, életfolyamataik támogatására.

Hitvallásunk szerint minden fontos dolog a talajban kezdődik. Az első növényi szerv, ami az elvetett magból kifejlődik a gyökér – pontosabban a csíranövény gyököcskéje.

A természet nem véletlenül alakította így a növények életciklusát. Hiszen a talaj optimális esetben egy védett, tápelemekben és vízben gazdag közeg. Legalábbis annak kellene lennie.

Amennyiben ez a polidiszperz rendszer nem harmonikus arányban tartalmazza a légnemű, szilárd és folyékony frakciókat, tehát szerkezetileg és vízkapacitás szempontjából nem egy tápláló, éltető, támogató közeg, akkor a kultúrnövény élete első pillanatától kezdve kiszolgáltatott az őt érő stressztényezőknek.

Számos abiotikus, számunkra láthatatlan stresszfaktor nehezíti a gyökérnövekedést. Legyen az a talajban lévő mechanikai akadály, sóstressz, tápanyag- és vízhiány vagy épp a nehézfém felhalmozódás. Amint a sziklevél, majd az első valódi levelek kibújnak a földből, megkezdődik a felszín fölötti növekedés és fotoszintézis, szervesanyag előállítása.

Ilyenkor szembesül a fiatal növény a koratavaszi szélsőséges hőmérséklet ingadozásokkal, az UV-sugárzással. De az erős kártevőnyomás is visszavetheti a fejlődést. A növény a magban lévő kezdeti tápanyagtartalékait már felhasználta és a talajból veszi fel a szükséges vizet és tápelemeket oldott formában.

Elengedhetetlen tehát, hogy a frissen kialakult gyökérzet növekedését támogassuk, ezzel biztosítva, hogy a növény nagy felületen tudjon vizet és vízben oldott tápanyagokat felvenni. A TIMAC AGRO a kezdeti fejletlen gyökérzet támogatására fejlesztette ki FERTIACTYL® gyökérstimulátor tartalmú termékcsaládját.

A FERTIACTYL® biostimulátor a talajban és a levélen is kifejti hatását hatóanyagainak köszönhetően. Természetes növekedési hormont tartalmaz, mely a hajszálgyökerek és levélképzési folyamatokat serkenti.

A humin- és fulvosavak révén szerves kötésben tartja a legfőbb tápelemeket. Ezeket a kötéseket pedig a növény könnyebben bontja fel, mint egy klasszikus kelátos kötést. Ennek stresszhatás alatt van kifejezetten nagy jelentősége, hiszen minden energiaveszteséggel csökken a jövőbeni terméspotenciál.

A stressz ellensúlyozására indított regenerációs folyamatok nagy mértékben visszavethetik az alapvető életfolyamatok működését. Az energiaveszteség optimalizálásra olyan stresszfehérje izolátumok állnak rendelkezésre, melyeket nagy mértékű, gyakori stressznek kitett növényekből – például barna alga fajokból – tisztítanak és vonnak ki. Az anyagcsere folyamatokra pozitívan ható biostimulátor komplexek és a növény fenológiai fázisának megfelelő tápelemek hatása biztosítja FERTIACTYL® és SEACTIV termékeink hatékony működését.

(Forrás: TIMAC AGRO)

A biostimulátorok csoportosítása szerint a TIMAC AGRO oldatai egyaránt tartalmaznak növényi algakivonatokat, antitranszspiráns – növényi párologtatást csökkentő természetes hatóanyagokat, nitrogéntartalmú vegyületeket (aminosavakat és fehérjéket), valamint szerves bomlástermékeket, ezen belül is humin- és fulvosavakat.

DNA termékcsaládunk első képviselője az IRYS, új szintre emeli a biostimulátorokról alkotott eddigi tudásunkat és elképzelésünket.

Kutatóink olyan folyékony huminsavas növénykondicionáló oldatot fejlesztettek ki, amely képes a növény életfolyamataihoz igazodva. A teljes tenyészidőszak alatt, minden fenológiai fázisban, támogatni a növények fejlődését. Növelni az ellenállóképességét a biotikus és abiotikus stresszhatásokkal szemben.

Az IRYS termékünk a huminsavak sokoldalú tulajdonságainak kihasználásával három különféle hatóanyagból lett összeállítva. A huminsavak több funkciós csoporttal rendelkeznek, így azok variabilitása lehetővé teszi, hogy a hozzájuk kapcsolt tápelemek adott növekedési fázisban lépjenek reakcióba a kutikula felületén lévő anyagokkal, valamint a gyökerek által termelt gyökérsavval.

Az IRYS három aktív hatóanyaga, egyszerre nyújt támogatást a hosszanti és oldalirányú növekedés biztosításával, a citokinin és auxin hormon tartalma révén. Emellett pedig két fitohormont, szalicilsavat és jázmonsavat is tartalmaz, amelyekkel növelhető a növények védelmi mechanizmusa a biotróf, hemi-biotróf és nekrotróf kórokozókkal szemben.

Az IRYS valamennyi szántóföldi, zöldség és gyümölcs kultúrában felhasználható a növények korai fejlődési fázisában kijuttatva. Virágzásban méhkímélő technológiával, kizárólag a házi méhek napi aktív repülésének befejezését követően, a csillagászati naplemente előtt egy órával, legkésőbb 23 óráig használható fel.

Támogassa növényeit a TIMAC AGRO biostimulátoros lombtrágyáival a kora tavaszi induláshoz és biztosítsa a kitűzött terméscélt, minél korábban, minél hatékonyabban!

Kiemelt kép forrása: Pixabay.

A hasonló a hasonlót szereti

2025. május 26. 16:10

Az AGRO.bio termékei között olyan biostimulátorokat és lombtrágyákat találunk, amelyek hatékony segítséget nyújtanak a kihívások kezelésére.

Mogyoróültetvények tápanyagigénye

2025. május 6. 08:10

A hazai mogyoróültetvények fenntarthatóságához tápanyag-utánpótlás, növényvédelem és korszerű talajkezelés szükséges.

Napraforgó és/vagy a kukorica!?

2025. május 5. 13:10

Napraforgó és kukorica tápanyagellátása hatékonyan: célzott Yara technológiák a jobb termésért és stressztűrésért.

Green Last Veg és Natural Force – a minőségi búzatermésért

2025. április 30. 15:10

Létezik univerzális és biztonságos N pótlás lombon keresztül perzselés nélkül? Igen, lehetséges.

Sok eső, fejlett növények, várható tápanyaghiányok

2022. december 15. 08:35

A késő ősz sok helyen jelentős csapadékot hozott. Végre elkezdtek a talajok nedvességgel feltöltődni (sajnos, csak 40–50 cm mélységig), azonban hideg nélkül a növények vegetációja nem áll meg.

Kukorica KompleX és Napraforgó KompleX lombtrágyák

2022. április 25. 09:38

Egyre fontosabb, hogy az első lombtrágya segítse a sorzáródást, mivel így a talajok is takarva lesznek a túlzott napsütéssel szemben.

Hatékony kezelések búzára és repcére: így javíthat terméseredményein

2021. január 28. 11:28

9,2%-os terméstöbblet búzában, 5,95%-os terméstöbblet repcében - csak két eredmény a Natur Agro Hungária Kft. tavalyi évben végzett szántóföldi összehasonlító kísérleteiből. A technológia számos alkalommal bizonyított már, használja ki Ön is!

Vidd el most, fizess később!

2023. február 20. 13:26

Az alacsony likviditás, az eladatlan gabonakészletek és sok esetben a termésnövelők finanszírozásának hiánya már-már veszélyezteti az eredményes termelést. Ezért a VulcanAgro Kft.-nél úgy döntöttünk, hogy meghatározott termékek esetében a „Használjuk, amikor szükséges, és fizess, amikor lesz pénz” – kampányt indítjuk el.