31℃ 16℃
június 22. Paulina, Tamás

A tűzelhalással fertőzött hajtásokat az almafákról le kell vágni?

Agrofórum Online

A tűzelhalással fertőzött hajtásokat az almafákról le kell vágni? Hogyan lehetne továbbterjedését megelőzni?

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A tűzelhalás az alma egyik jelentős betegsége, melyet egy baktérium fertőzése okoz. A beteg hajtásokon szembetűnő károk keletkeznek, melyeket nem nehéz felismerni, hiszen a hajtások vége jellegzetesen, pásztorbot szerűen hajlik vissza. Továbbá a beteg hajtások meg is feketednek, rajtuk a levelek is elhalva, rászáradva maradnak fenn. Az első fertőzési hullám tünetei a virágok sziromhullásának időszakában már láthatóvá válnak, majd az intenzív hajtásnövekedés idején ugyancsak érdemes a fát alaposabban átvizsgálni.

A beteg hajtásokat ajánlott mihamarabb lemetszeni úgy, hogy az egészségesnek tűnő részből is legalább 50 cm-es darabot lemetszünk, hiszen a betegség, ezekben a részekben is fellelhető lehet már. A levágott, beteg részeket pedig nem szabad a fa alatt hagyni, azokat össze kell gyűjteni és megsemmisíteni. A metszési munka során fontos teendő az alkalmazott eszközök fertőtlenítése, pl. hypo oldatába való mártásuk, így előzhető meg az általunk történő továbbfertőzés.

A tűzelhalás okozta tünetek közé nemcsak a hajtásvégek elhalása tartozik, hanem a virágok csészelevelein a betegség nyomán azok barnulása, feketedése is tapasztalható. A terméseken a tünetek fonnyadásban mutatkoznak meg, majd pedig idővel azok mumifikálódása is bekövetkezik. A baktérium számára optimális környezeti feltételek mellett, vagyis párás és meleg időjárás esetében, gyakori tünet még a baktériumnyálka csepp megjelenése is, mely a növény bármely részén kialakulhat. A vegetációs időszak második felében sem árt a fát jobban átvizsgálni. A betegség az idősebb fás részeken besüppedt, lilás színű kéregelhalásban, sebek keletkezésében, de a kéreg felrepedésében egyaránt megmutatkozhat. 

A tűzelhalás áttelelése a fákon kialakult sebeken történik. Az ellenük való védekezés alapja a megelőzés, így a fát ért sérülések kialakulásának megakadályozása, időben történő lekezelése. Nagy jelentősége van a szakszerű metszésnek, a szellős korona kialakításának, a vízhajtások lemetszésének is a megelőzésben. Nagyobb és jelentősebb megbetegedésre elsősorban párás, esős, enyhén csapadékos és magasabb hőmérsékletű tavaszokon számíthatunk. A virágzás előtt a megelőző jellegű permetezés során pirosbimbós állapotig bevethetők a réztartalmú készítmények. Virágzás kezdetekor a sziromhullásig Aliette 80 WG készítmény is hatékony megoldást jelenthet.

Kiemelt kép: Pixabay

Miért kell eltávolítani metszéskor a gyümölcsmúmiákat?

2020. február 17. 14:21

L. Zsuzsanna kérdése: Cseresznyefámon számos aszalódott, csomóban összeragadt termés maradt, nem hullottak le. Csak az elmúlt 2 évben figyeltem meg, korábban nem voltak. Ezek is gyümölcsmúmiák?

Mi okozta apró, narancssárga pontok kialakulását a fa ágain?

2023. január 23. 04:38

Az elmúlt napokban az egyik fán apró, narancssárga pontokkal teli elhalt ágakat találtam. Mi okozta, menthető még a fa, mit tehetek vele? Küldök róla képet is.

Milyen betegségtől lett foltos a körtefa levele?

2023. május 30. 04:36

Milyen betegségek támadták meg a körtefáimat? Mivel lehet ellenük védekezni? Válaszát előre is köszönöm.

Megmetszhetem télen a sövényeket, bokrokat?

2024. január 28. 04:39

Nem szeretnék hibát elkövetni a csodás kerti bokraimnál, ezért fordulok Önökhöz tanácsért. Vághatom-e télen a sövényeket, bokrokat?