Időszerű a dióburok-fúrólégy elleni permetezés?

Agrofórum Online

Szeretném megkérdezni Önöktől, hogy most időszerű a dióburok-fúrólégy elleni permetezés? Várom a válaszukat.

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Érdeklődő!

A nyugati dióburok-fúrólégy elleni védekezést egyik évben sem lehet a naptárhoz igazítani, hiszen megjelenésük és kártételük megkezdése is nagymértékben függ az időjárás alakulásától. Érdemes ezért már korábban, július elején sárga ragadós lapokat beszerezni, azokat a fára felhelyezni. A csapdák rendszeres ellenőrzésével tudjuk a kártevő jelenlétét igazolni, a permetezés pontos időpontját meghatározni. Egy fára több csapda is kihelyezhető a biztosabb meghatározás érdekében, valamint törekedjünk arra, hogy egy fán belül minél magasabbra kerüljenek a csapdák!

Augusztus elején már rendszerint nagyobb számban vannak jellen a diófákon, de előfordulhat, elhúzódó rajzás idején, hogy még szeptemberben is csapdázzuk egyedeiket. A kémiai kezeléssel csak az aktív, repülő imágók ellen tudunk hatékonyan fellépni, a már termésekbe behatolt nyüvek ellen védekezni sajnos nem tudunk.

Az elmúlt hetekben, az ország több pontján is feljegyezték már az első imágók megjelenését, így országszerte számítanunk kell már a nagyobb számú megjelenésre, fel kell készülni a permetezésre. Kiskerti körülmények között nem könnyű feladat a permetezés kivitelezése a fák nagyobb mérete miatt, viszont minden esetben érdemes megpróbálni a védekezést a termések jó minőségének megőrzése érdekében.

A kereskedelemben, a cseresznyelégy elleni védekezésben is felhasználható csalogató anyag (Combi Protect) a dióburok-fúrólégy ellen is bevethető. A készítmény segédanyagot tartalmaz, ami az imágók adott helyre történő vonzásával van segítségünkre. A csalogató anyagot Mospilan 20 SG-vel kijuttatni, a gyártó által meghatározott módon és mennyiségben szabad, erről a készítmény csomagolásán leírtakból tudunk tájékoztatást kapni. A permetezések során minden esetben legyünk tekintettel a készítmények élelmezés-egészségügyi várakozási idejének betartására is.

Kerti körülmények között a permetezés elvégzése mellett a fák alatti talajrész takarásával is csökkenthető a következő évi kártevőmennyiség, ezzel ugyanis a telelőre vonuló lárvák talajba húzódását tudjuk megakadályozni.

Kiemelt kép: Pixabay

Mi ellen kell permetezni a frissen telepített kajszifát?

2023. február 12. 04:38

Frissen telepített kajszifákat milyen betegségek, illetve kártevők ellen kell permetezni?

Hogyan készüljek fel a teleltetésre, mivel permetezzem a növényeket?

2022. szeptember 22. 04:36

Hamarosan be kell vinnem a virágaimat teleltetésre. Hogyan készüljek fel erre, mivel permetezzem őket?

Mikor kezdjem a permetezést burgonyabogár ellen?

2024. május 23. 04:38

Sok burgonyabogarat még nem láttam, nagy kárt sem csináltak még, meddig várjak a permetezéssel?

Milyen betegséget jeleznek a rozsdabarna foltok a muskátli levelein?

2019. december 3. 06:37

G. Szidónia kérdése: Muskátli növényeim levelein ősszel rozsdabarna színű, apró „párnák” nőttek. Gyorsan felszaporodtak, elterjedtek, és leszáradtak a levelek. Azóta bevittem teleltetni a növényeket. Kigyógyíthatóak a tövek, vagy jövőre újból megjelenik a betegség?