Lehet-e már most a szőlő levelein lisztharmat?

Agrofórum Online

Elképzelhető, hogy a szőlő levelein már most, tavasszal is a lisztharmat fertőzés tüneteit láttam?

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A lisztharmat minden évben megjelenő kórokozónak számít a szőlőben, így az ellene való védekezés elengedhetetlennek mondható. A kórokozó telelése egyrészt a rügyekbe húzódva, a rügypikkelyek között, másrészt a fás részeken is lehetséges. Kihajtáskor, a fertőzött rügyből előtörő hajtás valamennyi levele mutatja a betegség tüneteit, rajtuk összefüggő lisztes bevonat látható, így tehát már tavasszal találkozhatunk a kórokozó által okozott tünetekkel. Ezeken a beteg, úgynevezett zászlós hajtásokon idővel nagy mennyiségben képződnek konídiumok, melyek az egészséges levelekre való terjedésüket segítik elő. Az ezek által létrejövő másodlagos fertőzés tünetei a szőlő valamennyi zöld részén megjelenhetnek.

A levél színi oldalán először sárgászöld elszíneződést tapasztalhatunk, majd megjelenik rajta a lisztes bevonat. A beteg levelek idővel sodródnak, görbülnek, elhalnak, leszáradnak. A szőlő a virágzás vége felé válik a legfogékonyabbá a fertőzésre, a bogyók azonban 2-3 hetes koruk után már rezisztensnek számítanak a lisztharmattal szemben.

A lisztharmatgombák fertőzéséhez optimális körülménynek számít a tartósan magas páratartalom és a 22-24 °C-os hőmérséklet, ekkor érzik jól magukat ugyanis a leginkább, ilyen esetben védekezés nélkül nagyarányú fürtkárral kell számolni. A kórokozó egészen a vegetációs idő végéig fertőzi a növényt, ezért a sikert nem lehet kizárólag a kémiai védekezésre alapozni. A szakszerű metszés és a zöldmunkák, a célzott bogyóvédelem és a hatékony szerkombináció egyaránt fontos feladatnak számítanak.

A vegetációs időszak végén végzett kezeléseknek is kiemelt jelentősége van, hiszen ekkor a kórokozó áttelelését biztosító alakok ellen van lehetőségünk védekezni. A permetezést már néhány cm-es hajtáshosszúságnál érdemes elkezdeni kontakt szerrel (kén). A virágzás előtt közvetlenül (20-30 cm hajtáshosszúság) felszívódó vagy mélyhatású gombaölő készítmények közül válasszunk (tebukonazol, penkonazol, azoxistrobin).

Van-e most szőlőlisztharmat veszély?

2018. május 24. 09:44

M. István kérdése: Van-e most szőlő lisztharmat veszély?

Hazánk legkiválóbb borait kóstolhatják Düsseldorfban

2023. március 20. 14:16

Megnyílt a világ legrangosabb bor és szeszesital szakkiállítása Düsseldorfban.

Márciusban a Csillagok

2022. április 6. 11:38

Országosan szervezett kóstolók, a borhoz párosított éttermi fogások, rendezvények: ez év márciusában az Egri Borvidék Hegyközségi Tanácsa első alkalommal rendezte meg március 10. és 17. között az Egri Csillag Hetet.

Kiemelkedő mennyiségű szőlőt szüreteltek eddig a gazdák

2018. november 8. 14:33

A hazai szőlőtermelők alaposan helyt álltak az idén, mert nemcsak nagy mennyiségben, hanem minőségben is jó szőlőt termeltek, és ezzel komoly feladatot adtak a felvásárlóknak.