Érdemes a szamóca indáit szaporítás céljából megtartani?

Agrofórum Online

Mit csináljunk a szamócán megjelenő indákkal? Érdemes-e szaporítás céljából megtartani? Köszönöm a válaszukat!

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A szamóca kedvelt gyümölcstermő növény kertjeinkben, hiszen megfelelő ápolás mellett minden esetben finom termésekkel ajándékoz meg bennünket. A termésérés mellett azonban a növényeken indák megjelenése is várható. Az indák az úgynevezett anyatöveken fejlődnek, hosszú ízközű, kúszó jellegű hajtások, melyeket más néven ostorindáknak is neveznek. Az indák a talajon elfekszenek, azok nóduszain fejlődnek ki az indanövények.

Egy szamócanövényen általában 5-15 ostorinda fejlődhet, mely indákon egyenként 3-5 db növény képződik. Az indanövények csak 2-3 lomblevél megjelenése után kezdik meg gyökérképződésüket, az elsődleges gyökerek képződése pedig mintegy 3 hétig tart. Mindig az anyanövényhez legközelebb elhelyezkedő inda tekinthető a legfejlettebbnek. Az összekötő indák rendszerint a tél folyamán elfagynak, így a kellően fejlett növények a következő évben már leválasztás nélkül is, önállóan fejlődnek.

A szamóca házi körülmények között legegyszerűbben indákkal szaporítható, azonban, ha töveken fejlődő indákról szaporítani nem szeretnénk, minden esetben érdemes eltávolításuk mellett döntenünk. Az indák fejlesztése az anyatöveknek sok energiájukba kerül, főként igaz ez a folytontermő fajtákra. Túlzott mennyiségű inda nevelése mellett általában kisebb méretű és kevesebb mennyiségű terméssel kell számolnunk, így mindenképp ajánlatos az indák számát csökkentenünk. További szaporítás célból így nem érdemes tövenként 1-2 indánál többet meghagyni, ezzel még a növény megfelelő kondícióját rendszeres öntözés és tápanyag-utánpótlás mellett fent tudjuk tartani.

A fejlődő új növényeket is segítsük a fejlődésben, így a növényeket nyomjuk a talajba, ezzel gyökeresedésüket elősegítve. Amennyiben nem az eredeti szamócaágyásban szeretnénk a növényt továbbnevelni, jó megoldás lehet az indanövényt leválasztás nélkül egy talajjal megtöltött cserépedénybe gyökereztetni, majd a leválasztás után új helyére beültetve nevelni. Minél több levél található meg egy-egy új indanövényen, annál fejlettebbnek tekinthető, de a leválasztással érdemes megvárni azt, míg legalább 4-5 levele képződik.

Kiemelt kép: Pixabay

Szamóca palántázása: így lesz bő és finom a termés

2025. április 13. 13:10

Kevesen tudják, azonban a szamóca palántázásának időzítése nemcsak a terméshozamot, hanem a gyümölcsök ízét is befolyásolja.

A szamócaszezon itt van, de a termesztés kihívásokkal teli + videó

2025. április 22. 15:10

A szamóca az egyik legkeresettebb korai gyümölcsünk. A termesztés kihívásairól készítettünk interjút.

Miféle apró kukacok rághatnak a szamóca terméseiben?

2024. augusztus 21. 04:37

Szeretném a segítségüket kérni. Milyen apró kukacok rághatnak a folyton termő földi eper termésében?

Mikor lehet szamócát telepíteni?

2018. június 28. 07:22

F. Ferenc kérdése: földieper felől érdeklődnék. Pontosan a termesztése érdekelne, tudom többféle lehetőség van. Az évelő vagy a folyton termő érdekelne. Próbálkoztam magvetésével többféleképp, de nem kelt ki, pedig gazdaboltban vettem. S palántát is néztem. Melyik időszak megfelelő az ültetésre vagy palántázásra? S magról lehet-e?