Sárgul a cseresznyefa levele, pedig még nincs ősz – mi lehet a baj?

Agrofórum Online

N. Gábor kérdése: a cseresznyefánk levelein az utóbbi napokban vörös foltok jelentek meg és pár levél sárgulóban is van. Ezek a levelek könnyen leszedhetők. A fa nagyon közel helyezkedik el egy szamócaültetvényhez, amin a fa közelében szintén ezek a tünetek jellemzők. Esetleg tudnának nekem segíteni, hogy mi az oka ennek, gombafertőzés okozza, vagy más állhat a háttérben?

Aki válaszol:
Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A tünetekért a blumeriellás levélfoltosságot okozó kórokozó (Blumeriella jaapii) tehető felelőssé.

Gazdanövényköre elsősorban cseresznye és meggy, ritkábban sajmeggy. Leggyakrabban a levélen jelentkeznek a tünetek, de ritkábban a gyümölcsök kocsányán is. A levél színén apró, 1-3 mm átmérőjű kerek vagy szegletes, lilás foltok képződnek. A levél fonáki részén a gomba sárgásfehér képletei figyelhetőek meg. A levélfoltok végül összeolvadnak, a levéllemez fokozatosan elsárgul, majd a levél lehullik. Szélsőséges esetben akár a fák teljes lombhullása is bekövetkezhet. A fertőzés a fa alsó részében található leveleken kezdődik és fokozatosan halad felfelé. A korai lombhullás következtében gyengül a hajtásnövekedés, csökken a termőrügyképződés és romlik a fák kondíciója. A betegség kialakulását és terjedését döntő módon befolyásolják az időjárási viszonyok. A fertőzéshez nedvességre van szükség, ugyanis a spórák vízcseppekkel jutnak a levelekre, és ottani csírázásukhoz is elengedhetetlen a víz. A spórák csírázáshoz 21 °C optimális, 15 °C alatt és 27 °C felett csíraképtelenek. Éppen ezért nedves, csapadékos tavaszt követően fokozódik a járványveszély.

A kórokozó életmódja: a lehullott levelek fonákán található sötétbarna, pontszerű, kiemelkedő képletek formájában. A spórák szóródása általában áprilistól (lombfakadás) júniusig tart. A kórokozó spórái a felcsapódó vízcseppekkel kerülnek a levelekre, és a légzőnyílásokon keresztül hatolnak be a gazdanövény leveleibe. Egy-két hét (10-12 nap) lappangási idő után jelennek meg a betegség tünetei.

A védekezés alapja a lehullott lomb talajba forgatása, mellyel a következő évi fertőzésveszélyt csökkenthetjük. A tavaszi fertőzések ellen a valós veszélyhelyzetnek megfelelő kémiai védelem mankoceb, kaptán, tiofanát-metil vagy tebukonazol hatóanyagú gombaölő szerekkel.  Nem csak az érést megelőző időszakban, hanem a szüret után is fontos a lombozat védelme. A termés betakarítása után a levélbetegségek ellen lombpermetezésre az előbb felsorolt készítmények szintén felhasználhatóak.

Milyen kártevő okozhatja a leander levélsárgulását?

2023. augusztus 20. 13:40

Kérem szépen segítségüket! Milyen kártevő okozhatja a leander levélsárgulását? Mit tegyek ellene?

Hogyan teleltethetjük sötét helyen az álló muskátlit?

2023. október 11. 04:38

Idei muskátlinövényeimtől (álló muskátlik) nem válnék meg, gondoltam, hogy átteleltetem azokat. Hogyan teleltessem? Hűvös, száraz tárolóval rendelkezem csupán, ami nem fagy át, viszont sötét.

Mi okozza az őszibarack leveleinek sárgulását?

2020. május 8. 09:06

R. Péter kérdése: Mi okozza az őszibarack új, fiatal levelek sárga foltosságát, sárgaságát, lehullását. A levelek mérete általában fele, egyharmada a kifejlett zöld, egészséges levelekének.

Hogyan védhetjük meg a kerti rózsákat?

2020. augusztus 17. 11:23

Kertembe minél több rózsát szeretnék ültetni. Milyen betegségek fordulnak elő leggyakrabban a rózsákon? Hogyan védekezzünk ellenük?