Az időjárás egyre gyakrabban produkál elképesztő fordulatokat, és nagy kérdése a jövőnek, vajon kertünk növényei mennyi ideig viselik el a folyamatos szélsőségeket. A hosszan tartó száraz időszakok jelentik az egyik legnagyobb próbát – lehet, hogy érdemes megfontolni a strapabíró, szárazságtűrő növények előnyben részesítését a kerttervezésnél?
Ezeknek a növényeknek a tűrőképessége segíti őket azokban az időszakokban is, amikor nem tudunk elegendő időt szentelni a növények ápolásának – legyen szó a hétvégi telken lévő virágainkról, vagy a nyaralási szezonban kevés embert és öntözőkannát látott dísznövényeinkről. Lássuk első körben, melyek azok az évelő dísznövényfajok, melyek kiszáradásához az időjárásnak össze kell szednie minden Celsius-fokát! A lista természetesen nem teljes, számos régi-új szárazságtűrő dísznövényfajjal gazdagíthatjuk kertünket. A következőkben ötletindítónak ismertebb fajokat ás fajtákat sorakoztattam fel.
Az illatos ibolya alacsony (5-15 cm), gyorsan növő rizómás évelő, félárnyékos részeken is szépen fejlődik. Latin nevéből (Viola odorata) az odorata „illatos”-t jelent. Gyökerei vékonyak, számos fonalszerű oldalággal. Márciustól májusig virágzik, ezután gyökértörzséből messzire kúszó vékony indákat fejleszt. Az ezekből fejlődő növények a következő évben már hoznak virágot. A virág 5 csészelevele hosszúkás, különlegességük, hogy ehetők, süteményekbe vagy magában egyaránt fogyasztják. Erdők mélyén, fásszárúak árnyékában lelhetjük fel a természetben, éppen ezért kertünk félárnyékos, árnyékos részén is helyet kaphat. Nagyon jól viseli a szárazabb időszakokat, a talajra viszont kényesebb a bársonyvirágnál: humuszban gazdag talajt igényel.
Az illatos ibolya üde színfolt az erdő mélyén és a kertünkben is
A hazánkban védett sziklai ternye (Aurinia saxatilis) a sziklás dombvidékeket és hegyoldalakat díszíti áprilisban élénksárga virágaival. Nekem egyik személyes kedvencem, és a tavaszi sziklakertek elmaradhatatlan tagja: a kert olyan részein mutat igazán jól, ahol valamilyen formában felbukkan a kő, mint természetes élőhelyén. Rendkívül jól bírja a szárazságot és a tűző napot. Kifejezetten kényes a talajvízre, ezért olyan helyet válasszunk neki, ahol a talaj elvezeti a nedvességet. További előnye, hogy örökzöld növényként télen is díszíti a kertet. Elvirágzása után metsszük kicsit vissza, így megmarad bokros habitusa. A levéltetvek ritkán, de megtámadhatják, ám megfelelő sűrűségű ültetése és gondozása mellett nem okoznak gondot.
A sziklai ternye a téli hónapokban is dísze a kertnek
A lágyszőrű palástfű (Alchemilla mollis) különleges, sokoldalú, télálló, szárazságtűrő gyógynövény. Az ősi kelták harmatgyűjtő, legyezőszerű levelei miatt harmatkehelynek nevezték. Zöldessárga virágai koronaszerűen helyezkednek el a levelek felett. Eredményesen szaporodik magától is, de tavasszal vagy ősszel tőosztással is szaporíthatjuk – kiválóan alkalmas talajtakaró növénynek is. Miközben utánaolvastam, számos helyen említették, hogy kedveli a nedves területeket, így kerti tavak mellé ajánlják.
Egy másik, általam megbízhatónak tartott forrás szerint az év nagy részében vízzel borított vagy magas talajnedvességű talajok kivételével bárhol megél. Megkérdeztem egy ismerősömet, mert nekem személy szerint nem díszít a kertemben ez a növény, így nincsenek személyes tapasztalataim, de a kedves barátomnak régóta hű társa a kertben, azt mondta, remekül viseli a nyári szárazságot és az erős napsütést is, de inkább a félárnyékos helyeket szereti, itt virágzik teljes pompájában. Én neki hittem.
A következő növény híres gyógyhatása okán a népi gyógyászatban kiérdemelte a torok barátja megtisztelő címet: az orvosi vagy pettyegetett tüdőfű (Pulmonaria officinalis) Európa szerte elterjedt, hazánkban őshonos évelő. Bokros habitusú, lombos erdők fagy-, szárazság- és árnyéktűrő évelője. Pettyegetett jelzőjét az ovális alakú levelek fehér pettyezettségéről kapta. Áprilisban és májusban nyíló virágai először pirosas-rózsaszínesek, majd pár nap elteltével kékeslilává változnak.
Nektárban gazdag virágait sűrűn látogatják a méhek. Tőosztással és magról is szaporíthatók. Kedveli a humuszban gazdag talajokat, ám amellett, hogy szárazságtűrő növényként tartják számon, kitartó száraz hetek után fogékonyabbá válik a lisztharmatra. Ebben az esetben a fertőzött növényi részeket távolítsuk el!
Az orvosi tüdőfű látványos levelei és virágai
A rendkívül igénytelen és hálás, tarackokkal terjedő gólyaorrfélék (Geranium) zárják a sort, melyek nevüket hosszú, hegyes, gólya csőréhez hasonlító terméseikről kapták. Mindegyik ide tartozó faj és fajta jó takarónövény, kiváltképp az illatos gólyaorr (Geranium macrorrhizum) alkalmas e célra. Nem válogatnak talajban, a kevésbé tápanyagdús földben is eredményesen és szépen fejlődnek, egyedül a pangó vizet nem állhatják.
A gólyaorrfélék kiváló talajtakaró növények
Napos és félárnyékos helyet is választhatunk például a piros gólyaorr (Geranium sanguineum) számára, de napsütötte helyen vízigénye is nagyobb. Földjének folyamatos nyirkosságára kicsit érzékenyebb a pompás gólyaorr (Geranium x magnificum), de egy rövidebb száraz periódust ő is elvisel. A csak tőosztással szaporítható dalmát gólyaorr (Geranium dalmaticum) laza szerkezetű talajt igényel, vízigénye közepes. Talán a leginkább szárazságtűrő gólyaorrféle a himalájai gólyaorr (Geranium himalayense), amennyiben a laza szerkezetű talajban jól meg tud gyökeresedni. Gólyaorrok esetében az aszályos nyarakon fel kell készülnünk takácsatkák inváziójára.
