Őshonos szőlőfajták a Duna menti borrégióban

Történelmi áttekintés

E területen élő emberek különálló lakóházakat ún. tanyákat a terület legmagasabb pontjára építették, s azokat szőlőskerttel, gyümölcsössel vették körül. Mindkettőt gyümölcsükért és a futóhomok megkötéséért termesztették. Már a török uralom előtt ezek a haszonkertek megélhetést adtak az ott élőknek. A törökök elől menekülő szláv népek délről északra nyomulva ezekre a területekre is bekötözve, magukkal hozott fajtáikat, köztük a Kadarkát eltelepítették. A törökök kiűzése után német telepesek költöztek a Duna mentére, akik szorgalmas munkával szőlőt telepítettek, szakszerűen művelték és a termésükből borkészítéshez pincesorokat, pincefalukat építettek. Ők is hoztak magukkal több szőlőfajtát a németországi területekről (Rajnai rizling, Kékfrankos). Majd a filoxéravész (1875) után fellendülő homoki szőlőtermesztéshez megint újabb szőlőfajtákkal gyarapították a Duna menti területek ültetvényeit, köztük már nemcsak a borszőlőket, hanem csemegeszőlő-fajtákat is. Azonban a Duna menti borrégióban hosszú ideig az ősi szőlőfajták domináltak, amelyek évszázadok alatt alkalmazkodtak a meleg és száraz jellegű éghajlati adottsághoz. Nagyon edzett fajtákká váltak, és még ma is a szerb-magyar határt átívelő területen megtalálhatóak, termesztik és bort is készítenek belőlük. A vidék több földrajzi egységet foglal magába. Határon innen a Kiskunság, a Bugac, az Illancs és a határon átnyúló Bácska, ezt követi délre a Telecskai dombság, délkeletre pedig a Bánság. A Duna és a Tisza által átkarolt földrajzi terület magában foglalja a magyar részen a Duna-Borrégió három borvidékét (Csongrádi, Kunsági, Hajós-Bajai) (1. táblázat) és Szerbiában a három szőlőtermesztési körzetet (Szabadka-Horgosi, a Bánsági és a Szerémségi), amelyek együttesen közel 37.000 hektáron terülnek el.

Talajuk igen változatos, de uralkodó az immunis meszes homok változó minőségű altalajjal, de jelentős területen található lösz, öntéstalaj, a dombokon erdőtalaj. A napfényes órák száma 2000-2100, a vegetációs időszak aktív hőösszege 1400-1500 °C, amik a szőlőtermesztéshez alkalmas feltételek. A térség déli részén már Probus császár óta (Kr. u. III. század), a Tisza mentén (Alpáron, Tiszakürtön) 1217 óta (Géza fejedelem uralkodásától) jelen vannak a szőlőskertek a mezőgazdaság fontos ágazataként. A vidék szőlőskertjeiben az őshonos fajták évszázadok óta életteret nyertek. Eredetüket tekintve egyik csoportjuk itt is született, másik csoportjuk más országok távoli tájairól került ide, de hosszú idő alatt alkalmazkodtak a helyi viszonyokhoz, hazájukra találtak, a lakosság szaporította, termesztette és fenntartotta. Azok a népek, akik e fajtákat megtalálták, termesztésbe vonták, a piacon termékeiket megismertették, étkezési szokásaikhoz illesztették, pótolhatatlan értékeket birtokolnak.

Vigyáznunk kell rájuk, mert eltűnőben vannak. Bár többségük eltűnése indokolt, hiszen a modern termesztést nem bírták elviselni, helyükre már több szempontból értékesebb fajták kerültek. A jobb fajta mindig kiszorítja az értéktelenebbet. Ezeket az autochton fajtákat alacsony tőkeformára (fejművelésre) nevelték és télire földdel betakarták védve vesszeiket a fagyoktól. 1945 után, de főként az 1960-as években történt rekonstrukció jelentősen növelte a szőlőterületeket. Az 1970-es évektől a szocialista nagyüzemek áttértek a gépi művelésre, ami a művelésmódokban hozott radikális változást. Az alacsony művelésről magas művelésre átállás során a legtöbb ősi fajta tőkéi elfagytak és rövid időn belül a termesztésből kiestek. Ezek a régi fajták zömében fajtagyűjteményekben maradtak meg, ahol génforrásként megőrződtek. Közülük azokat a fajtákat mutatjuk be, amelyek a termesztésben megmaradtak, noha a korábbinál jóval kisebb felületen.

Minden mikro- és makro földrajzi területnek jellegzetes ökológiai feltételeit a környezeti tényezők határozzák meg. A környezeti feltételek általában állandó jellegűek, bár az utóbbi időben egyre nyilvánvalóbbak az időjárási változások. A tudomány, a technológia és a társadalom fejlődése folyamatos és változásokat okoz az élet minden területén, így a fajtaválasztékban is. A történelem során a fajtaválasztékban bekövetkezett változások különféle eredetűek, de általában logikusak és indokoltak.

Mi adja a magyar-szerb határ menti borvidékek őshonos fajtáinak értékét?

Egy régióban csak azok a szőlőfajták maradnak meg, amelyek alkalmazkodnak az adott környezeti feltételekhez és az itt élő lakosság igényeihez. Természetes úton, spontán mutációk vagy spontán keresztezések által jöttek létre, és az evolúció során szelektálódtak. Ezek az adott régió honos fajtái. Az, hogy több száz éve fennmaradtak, fontos üzenetek hordozói. Fennmaradásukkal egyrészt igazolják a természetben uralkodó szelekciós nyomás túlélését, kibírták a sok kedvezőtlen külső hatást (szárazság, fagy stb.), főként a vízben és tápanyagban szegény homokos területeken. Másrészt az itt élő népek megszerették, szokásaikhoz melengették, életüket átszőtték, s mindezek által évszázados hagyományokat és emlékeket őriznek.

Ezúttal több olyan szőlőfajtát ismertetünk, amelyeket a Balkánon és a Pannon-síkság nagy területén termesztenek (Petenkoffer, 1930; Németh 1970; Zilai, 1987; Csepregi és Zilai 1988; Bognár 1989; Kozma, 1993; Hajdu et al. 2011). 17 őshonos fajta termesztési és borászati értékeinek ismertetéséhez az Újvidéki Egyetem Mezőgazdasági Kar, Karlócai Kísérleti telep (Szerémség, Fruska Gora-i =Tarcal hegyi) fajtagyűjteményében beállított kísérlet 20 éves (1981-2000) adatsorát használjuk. A kísérletben a fajták tőkéi teljesen azonos környezeti feltételek és egyforma kezelés mellett termettek, így összehasonlításuk lehetséges és korrekt információt adnak.

Kísérletek helye

A bemutatásra kerülő eredmények az Újvidéki Mezőgazdasági kar Karlócai kísérleti telep szőlőfajta-gyűjteményéből származnak, amely a Fruska Gora-i (Tarcal-hegyi) borvidékhez tartozik. Itt az összes fajtát azonos körülmények között, egyformán kezelik és fenntartják.

A termőhely alapvető földrajzi és klimatikus jellemzői:

• Földrajzi szélesség: 45°10″ N
• Földrajzi hosszúság: 20°00″ E
• Tengerszint feletti magasság: 115 m
• A levegő átlagos évi középhőmérséklete: 11,7 °C
• Az átlagos évi csapadékmennyiség: 578 mm

Talajtípus: erodált, gyengén lúgos, barna erdei talaj löszrétegen.

A kísérleti ültetvényre vonatkozó alapvető adatok:

• A telepítés éve: 1979
• A telepítési sor- és tőtávolság: 3,0 x 1,2 m
• A fajtánként vizsgált tőkeszám: 10
• A vizsgálatok tartama: 20 év, a harmadik évtől a 22-ik évig (1981-2000)
• A tőkék művelés- és metszésmódja: ernyőművelés két szálvesszővel ( 1. kép), de azután 10 éven át metszéskor csak egy 12 rügyes szálvesszőt és egy 2 rügyes csapot hagytunk.

1. kép Ernyőművelés és szálvesszős metszésmód

Kísérleti módszerek

A must cukortartalmát a szüret idején Oechle mustfokolóval mértük, a kapott értékeket Saleron-Dujarden táblázat segítségével alakítottuk át cukorszázalékra, majd a bor várható, potenciális alkoholtartalmára (Cindrič et al. 2000).

Magyarázat az adatok statisztikai feldolgozásához:

• A must-cukorfok és a savak átlagértékének kiszámítása az évenkénti termésmennyiség arányában történt, akárcsak a fürttömeg és a Botrytis fertőzöttség is.
• Az egész vizsgált időszakra vonatkozó átlagértékek mellett feltüntettük a várható határértékeket is 95%-os biztonsággal (átlag ± standard hiba).
• Standard hibát a kiszámított standard deviáció és t-táblázat 0,05 biztonsági fokozat értékéből kaptuk. A standard hiba szemlélteti a várható átlag szórást abszolút értékekben.

A vizsgált fajták bemutatása

A vizsgált fajták bemutatott eredményei nem szelektált populáció tőkéiről származnak. Tudomásul kell venni, hogy a régi fajták populációi genetikailag heterogének, ami a fajták hosszú fennállásának során az egyedek spontán mutációjának következménye. Emellett a fajtapopuláció némely tőkéje gyakran vírusokkal, vagy más betegségekkel fertőzött.

Ezek a fajták az ökológiai-földrajzi osztályozás szerint a convarietas pontica subconvarietas balcanica fajtákhoz tartoznak (Németh 1970; Csepregi és Zilai 1988).

Arany sárfehér

Hasonnevei: Fehér dinka, Fehér kadarka, Fehér muskotály, Huszár dinka, Huszárszőlő, Izsáki, Izsáki fehér, Izsáki sárfehér, Német dinka, Németszőlő, Sváb dinka, Sárfehér, Szőkeszőlő, Üveges, Üvegszőlő, Vékonyhéjú.

Származása: Ismeretlen. Széles József vincellér szelektálta egy Kadarka ültetvényből 1873/74-ben. Az 1870-es években Fejszés István terjesztette, majd Kosztka László izsáki gyógyszerész apostolkodott a fajta felett.

Bánáti rizling

Hasonnevei: Bánáti, Banatski rizling, Bánsági, Bánsági rizling, Creata, Kreaca, Kreacer, Kriaca, Krivaca, Rizling Bánátsky, Zakkelweiss.

Származása: A filoxéravészt megelőzően bukkant fel a termesztésben. Bánátból indult útjára és ma már minden borvidéken megtalálható egész Kárpát-medencében.

Ezerjó (2. kép)

2. kép Ezerjó

Hasonnevei: Biella, Budai fehér, Budicsin, Cirfandli, Ezerédes, Ezerjó szőlő, Fehér bakator, Fehér budai, Fehér sajgó, Korponai, Kolmreifer, Mátyok, Romándi, Scheinkern, Stálóci, Szádoki, Szátoki, Tausendachtgut, Tausendgut (Hajdu, 2003).

Származása: Magyar fajta, amire számos neve is utal. Eredete vagy a Felső-Duna vagy Hont és Nógrád megyék területén keresendő.

Fehér bakator

Hasonnevei: Ardai, Bakator beli, Budai, Bakator fehér, Erdei, Erdei fehér, Erdélyi, Fehér bakar, Fehér rózsa, Sárga bakator, Sárga rózsa, Zöld bakar, Zöld bakator, Zöld dinka.

Származása: Minden valószínűséggel olasz eredetű, állítólag Nápoly vidékéről való. Az Érmellékre került, s onnan terjedt el a magyar borvidékekre, így a Duna melléki borvidékekre is. A fajta neve már a XVIII. századi szakirodalomban olvasható. Közvetlen a filoxéravész előtt étkezési szőlőként termesztették. Borát Németországba, Svájcba exportálták (Németh, 1970).

Fehér dinka

Hasonnevei: Vékonyhéjú zöldfehér, Weisssteinschiller. Cétényi fehér vagy Pozsonyi fehér, mely a Fehér dinkának némileg kiszelektált alakja. Eléggé elterjedt a homokon (Pettenkoffer, 1930).

Származása: A Balkán déli részéről származik. Szerémségen keresztül terjedt el a Versec, Fehértemplom vidékén, onnan Horvátországban.

Fehér kadarka

Hasonnevei: Skadarka bela, Skadarka žuta, Aprófehér.

Származása: A Balkán déli részéről származik. A Szerémségen még mindig található. A Kadarkának csak távoli rokona (Németh 1967).

Fehér szlanka

Hasonnevei: Slankamenka bela, Szlanka, Magyarka, Mayarka, Majarka, Ugarska bijela (Németh 1967).

Származása: A Balkánról, talán Szerémségből származik. A Piros Szlankával rokonságban van, de a két Szlanka nem alkot egy fajtacsoportot, hanem mindegyik önálló fajta (Németh 1967).

Furmint (3. kép)

3. kép Furmint

Hasonnevei: Bihari boros, Biharboros, Demjén, Formont, Furmin, Furmint bianco, Gemeiner, Görin, Görgény, Kéknyelű, Mosler, Moslovac bijeli, Posipel, Šipon, Som, Szalai, Szegszőlő, Szigeti, Tokay, Tokayer, Zapfner.

Származása: Ismeretlen, de ebben megoszlanak az ampelográfusok és nyelvészek véleményei. Lehet, hogy a Földközi-tenger mellékéről került Szerémségbe, de az is lehet, hogy a Szerémség bennszülötte. A Kárpát-medence minden borvidékén elterjedt. Ma legjelentősebb Tokaj-hegyalján (Hajdu, 2003).

Hárslevelű (4. kép)

4. kép Hárslevelű

Hasonnevei: Feuilles de tilleul, Garsz levelju, Kerekes, Kereklevelű, Lindenblättriger, Lipovina, Lipolist (Németh, 1967).

Származása: Régi magyar fajta. Természetes úton keletkezett magonc. A XIX. század első felében került a termesztésbe.

Kövidinka (5. kép)

5. kép Kövidinka

Hasonnevei: Bakar, Dinka crvena, Dinka mala, Dinka rossa, Dinka rouge, Grosssteinschiller, Hajnalpiros, Kamena dinka, Kamenoružiak červeny, Kubinyi, Pankota, Piros kövidinka, Rosentraube, Rusica, Rusitza, Ružica, Ružica crvena, Ruzsica, Ruzsitza, Ružike červena, Steinschiller, Steinschiller roter, Tövedinka, Werschätzer, Werschetzer, Wirsätzer (Németh, 1970; Hajdu, 2003).

Származása: A XIX. század közepén tűnt fel Versec és Fehértemplom környékén.

Mézes fehér

Hasonnevei: Beli okruglas, Dulee mieros, Goldtraube, Honigler, Honigler in Ofen, Honigtraube, Kruglo petlina, Margit, Medovec, Medenac beli, Mézes blanc, Mézes-édes, Mézédes, Mézesfehér, Mézes fehérszőlő, Mézesszőlő, Sárga szőlő (Németh, 1970).

Származása: A neve és társnevei magyar származását valószínűsítik (Csepregi-Zilai, 1988; Rácz, 1997).

Mustos fehér

Hasonnevei: Fehér mustos, Lampor, Magyarádi, Mustafer, Mustos bijeli, Mustoasa, Mustoasa de Maderat, Muštoš (Németh, 1970).

Származása: Ismeretlen. Arad környékén a XIX. században már termesztették, s onnan került a Duna–Tisza közére. Magyarországon, Romániában és Szerbiában terjedt el, főként a házi kertekben.

Piros szlanka (6. kép)

6. kép Piros szlanka karós művelésen a Szerémségben

Hasonnevei: Kuplik, Monakuki, Pamid, Plovdina, Rosioara, Slankamenka crvena, Szlanka, Szlankamenka, Szlánka, Szlankamenga, Zlanka (Csepregi-Zilai, 1988; Rácz, 1997).

Származása: A Balkánról, talán Bulgáriából származik, ahol Pamidnak hívják. A Szerémségen keresztül terjedt el Versec, Fehértemplom vidékén, majd Horvátországban. A Kárpát-medence minden borvidékén elterjedt, kivéve Tokaj-hegyalját (Csepregi-Zilai, 1988). Délszláv neve a Slankamen = Zalánkemen helységnévből származik (Rácz, 1997).

Pozsonyi fehér

Hasonnevei: Bratislavka, Czétényi, Czétényi fehér, Cétényi kadarka, Fehér dinka, Fehér kadarka, Fehér pozsonyi, Posonyi, Pozsonyi, Pozsonyi szőlő (Németh, 1970).

Származása: Ismeretlen. Feltehetően hazánkban keletkezett természetes magonc. Régóta ismert, de csak a XX. század elején bukkant fel. Az 1930-as években a régi ültetvényeit kiszelektálták, ezért a ma létező állományok egyöntetűek (Németh, 1970).

Szemendriai

Hasonnevei: Beglerdia, Beglerdzsia, Beglezsia, Belezsi, Békaszőlő, Békaszájú, Damiat, Dertonia, Dimiat, Dimjat, Fehér Szemendrai, Galan, Grobweisse, Misket de Silven, Parmac, Semendra, Szemendriai fehér, Semendrianer Weisser, Smederevka, Smederevka bianca, Smederevka blanche, Smederevka Weisse, Zmederevka, Zoumiatico.

Származása: Ismeretlen eredetű. A fajta főleg Szerbiában és Bulgáriában található. ahonnét a délszlávok vitték el a Kárpát-medencében.

Szerémi zöld

Hasonnevei: Grüne spitzler, Grünspitzler, Seremské zlté, Spätgrün, Sremska belina, Sremska zelenika, Szerémi, Szeremi zöld, Szremska belina, Szremské zlté, Teremi, Teremi zöld, Zöld szerémi (Németh, 1970; Rácz, 1997).

Származása: A Szerémségből származik, amire a neve is utal. Az 1800-as évek elején már termesztették. Bihar és Arad megyéből került a Duna–Tisza közére (Németh, 1967),

Kadarka (7. kép)

7. kép Kadarka

Hasonnevei: Csetereska, Fekete budai, Fekete cigány, Fekete Linka, Gamza, Jenei fekete, Kadar, Kadárka, Kadarka crna, Kadarka nera, Kadarka noir, Kadarka blue de Hongrie, Negru moale, Skadarka, Skutariner noir, Törökszőlő (Németh, 1970; Rácz, 1997).

Származása: A Balkán belsejéből, a Shkodrai-tó környékéről való. Az 1444-es várnai csata után a törökök elől menekülő délszláv népek hozták magukkal északra. Elterjedt az egész Kárpát-medencében (Rácz 1997, Hajdu 2003).

Szüreti eredmények

A kísérleti eredmények szerint a fajták többsége nagy terméshozamú és alacsony cukortartalmú (2. táblázat, 1. és 2. ábra).

1. ábra Az őshonos szőlőfajták átlagtermése
(Karlóca, 1981-2000)

2. ábra Az őshonos szőlőfajták mustjának átlagos cukor- és savtartalma (Karlóca, 1981-2000)

A vizsgálatok során az egyes fajtáknál még a következő jellegzetességeket észleltük:

• A Furmint gyöngén termőnek bizonyult. A fajtagyűjteményben található tőkék fürtjei a vizsgálati időszak éveinek többségében madárkásak voltak.
• A Mézes fehér gyengén termőfajta. A vizsgált tőkék valószínűleg vírusfertőzöttek.
• A Szerémi zöld és az Arany sárfehér rendkívül savasak, a must titrálható savtartalma 12 g/l körüli volt.
• A Kövidinka legellenállóbb a szürkepenésszel szemben. A többi fajta általában érzékeny rá.
• A Bánáti rizling és az Ezerjó feltehetően vírusfertőzöttek, vagy más hasonló betegség támadta meg itt a tőkéket.
• A Piros szlanka igen bőtermő, 2,4 ± 0,4 t/ha. A cukorfoka szüretkor általában 15 fok alatt van (14,0 ± 0,9%), a savtartalma is aránylag alacsony (6,3 ± 0,8 g/l), de bogyói szép színe és vékony héja mellet a Szerémségben kedvelt, mint étkezési szőlő: a „Szegény ember csemegéje”.

Mindamellett, hogy a bor minőségét számtalan tényező befolyásolja, a cukortartalom ezek közül rendkívül fontos és megkerülhetetlen. A 3. táblázatban feltüntettük a potenciális alkoholtartalmat a borban.

A régi őshonos fajták többségénél az alkoholtartalom 10,5% alatti volt, ami az egészséges bor előállításának előfeltétele. Ezeknél a fajtáknál sajnos gyakori cukorfok javítás szükséges. A rossz cukorgyűjtés miatt a pontica-balcanica fajták versenyképtelenek az occidentalis-gallica fajtákkal szemben. Kivételt képeznek a Furmint, a Mézes fehér és némely évjáratban a Hárslevelű.

Más vizsgálatokban (Cindrić et al. 2000; Csepregi és Zilai 1988; Zilai 1989) megállapítást nyert, hogy mindezek a fajták fagyérzékenyek. E tulajdonságuk a legfőbb oka annak, hogy sík vidéken magas tőkeművelésre nem megfelelőek.

Az őshonos szőlőfajták területe

Vajdaságban manapság ezekből a fajtákból nagyon kevés szőlőültetvény található. Ezzel szemben Magyarországon jelentős területen termesztik az Arany sárfehért, az Ezerjót, a Kövidinkát, a Furmintot és a Kadarkát (4. táblázat). Az utóbbi 4-5 évtizedben Magyarországon elvégezték e fajták klónszelekcióját, az új telepítéseket klónokkal végzik.

Összefoglaló

Az őshonos fajtáink az eurázsiai faj (Vitis vinifera L.) tagjaiként a convarietas pontica subconvarietas balcanica földrajzi fajtacsoporthoz tartoznak. Tulajdonságaik a következők: többségük későn érik, alsó rügyeik is termékenyek, rövid csapos metszést igényelnek, bőven teremnek, fürtjeik nagyok és súlyosak, tőkéik fagyérzékenyek, kimagaslóan tűrik az aszályt (ezt segíti leveleik dús szőrzete), hajtásaik egyenesen nőnek (alkalmasak a gyalogművelésre), vékony héjú bogyóik rothadékonyak, a must cukortartalma alacsony, boraik vékonyak, extraktban és alkoholban szegények változó savtartalommal, s ebből adódóan boraik általában tömegbor jellegűek (Csepregi-Zilai 1988; Cindrić et al. 2000; Hajdu 2003; Hajdu et al. 2011). De van közöttük olyan is, amelyből kedvező évjáratban és tőkéjét, termését, borát különös gondossággal kezelve igen finom és minőségi bor nyerhető. Ezek elsősorban az Ezerjó, a Furmint, a Hárslevelű, a Kövidinka és a Kadarka.

Az őshonos szőlőfajták termesztési adottságainak, értékének ismerete hasznos, de nem elegendő. Termesztésbe iktatásuk előtt el kell végezni feljavításukat a klónszelekció segítségével. A genetikai szelekció mellett kötelező az egészségügyi szelekció is. Ez hosszantartó eljárás, de rendkívül fontos és bizonyítottan hasznos. Magyarországon elvégezték néhány fajtának a klónszelekcióját, és az új telepítéseket ma már patogénektől mentes klónokkal végzik.

Aki az őshonos szőlőfajták termesztése mellett dönt, annak számolnia kell a drága és kockázatos termesztéssel. Viszont borai különlegesek, egyediek, kizárólag ehhez a régióhoz kapcsolódóak, s ennyiben az egyre éledő borturizmus csalogatói.

Felhasznált irodalom

• Bognár, K. (1989): Szőlő a homokon. Mezőgazdasági Kiadó. Budapest
• Cindrić, P. – Korač, N. – Kovač, V. (2000): Sorte vinove loze III izdanje. „Prometej”, Novi Sad
• Csepregi, P. – Zilai J. (1988): Szőlőfajta-ismeret és -használat. Mezőgazdasági Kiadó. Budapest. (508)
• Hajdu, E. (2003): Magyar szőlőfajták. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest
• Hajdu, E., Bisztrai, Gy., Cindrič, P., Ivaniševič, D. Korač, N., Lázár, J., Medič, M., Szegedi, E. (2011): Szőlőfajták, szaporításuk és betegségeik. Agroinform Kiadó, Budapest
• Kozma, P. (1993): A szőlő és termesztése. Akadémiai kiadó. Budapest
• Németh, M. (1967): Ampelográfiai album. Termesztett szőlőfajták 1. Mezőgazdasági Kiadó. Budapest (235)
• Németh, M. (1970): Ampelográfiai album 2. Mezőgazdasági Kiadó. Budapest (272)
• Pettenkoffer, S, (1930): Szőlőművelés. Pátria Kiadó. Budapest (437)
• Rácz, J. (1997): Kétszáz magyar szőlőnév. Magyar Nyelvtudományi Társaság. Budapest (143)
• Zilai, J. (1987): Fajtaérték kutatás eredményei a szőlőtermesztésben. Budapest

Dr. Petar Cindrić
Újvidéki Egyetem Mezőgazdasági Kar
Dr. Hajdu Edit szőlőnemesítő
Kecskemét