Kockázatviselés a növénytermesztésben

Ugyanakkor, máris hallom fülemben a termelői korrekciót e mondat elolvasása után, a belvízveszélyes területeken, a gyenge adottságú térségekben gazdálkodók, vagy a finanszírozásban nem részesülők részéről, akik úgy javítanák szívük szerint, hogyan csökkenthető a „tető nélküli” növénytermesztés temérdek bizonytalansága. A mezőgazdasági termeléssel összefüggő időjárási és piaci kockázatok mindig is magasnak minősült, de a jövőben a kockázatok szintjének növekedése várható, még pedig nagy biztonsággal. A legfőbb kockázatot növelő tényezők között említhetők a klímaváltozás következtében gyakoribbá váló szélsőséges időjárási jelenségek, a szigorodó környezetvédelmi és élelmiszerbiztonsági előírások. Ugyancsak ilyen az állattenyésztésben (vegyes profilú gazdaságokban) tapasztalható a széleskörű nemzetközi kereskedelem következtében fokozódó veszélyt jelentő járványos állatbetegségek terjedése, a pénzpiaci világgazdasági válságjelenségek, továbbá az agrártámogatások esetleges jövőbeli csökkentése. Ilyen háttér előtt egyértelmű, hogy a kockázatkezelés jelentősége mind az agrárpolitikai döntéshozatal, mind a vállalkozások szintjén megnő. Érdemes tehát megismerni minden gazdálkodó számára a fontosabb kockázatkezeléssel összefüggő fogalmakat, számba venni a kockázatkezelés lehetőségeit, és áttekinteni, hogy a közelmúltban milyen kockázatok merültek fel a mezőgazdaságban. Nyilván hasznos tapasztalatokat lehet szerezni ezekből, hiszen kiderülhet, hogy milyen főbb kockázatkezelési eszközöket alkalmaztak, és azok mennyire voltak eredményesek. Nagy biztonsággal állítható, hogy a jövőben várható fent említett kockázatnövelő fejlemények egyre nagyobb kockázatkezelői kihívást jelentenek a gazdálkodók és a segítségükre siető szakemberek számára. Éppen ezért nem közömbös, hogy egy-egy érintett gazdálkodó mennyire felkészült, vagy éppen felkészületlen az uniós keretek között működő magyar mezőgazdasági termelésben, és a kockázatok kivédését vagy enyhítését mennyire sikeresen tudja megoldani. Ma, elsősorban a klímaváltozás okozta fenyegetettség látszik a legnagyobbnak, amelyet az idei nem várt és szokatlanul száraz tavaszi időjárás igazol vissza. Egy ilyen időjárási anomália meghatározza az adott évjárat sikerét, mert alaposan rontja a termelés biztonságát. Az elmúlt évtizedek növénytermesztési gyakorlata alapján egyértelműen megállapítható, hogy csökkent a termelés biztonsága, és éppen ez hívta életre a kockázatkezelési technikák szélesebb körű alkalmazását. Ha kedvező időjárási anomáliáknak köszönhetően nagy termés volt, akkor nem kellett, vagy csak nagyon alacsony áron. Ugyancsak időjárási vagy finanszírozási okokkal magyarázhatóan, ha nem termett elég, vagy gyengébb lett a minőség, akkor szintén növekvő kereskedelmi kockázatokkal kellett szembenézni. Természetesen egy kiszámítható időjárással összefüggő, jó technológia mentén megalapozott magas termésszint és egy kiszámítható felvevő piac jelentene biztonságot, de akkor sem zárhatók ki a termelési kockázatok. Az időjárás gyakori kedvezőtlen változásai – amit ma már egyre bátrabban nevezünk klímaváltozásnak –, ill. az ahhoz való alkalmazkodás önmagában is nagyon tőkeigényes folyamat. Többlet mobilizálható tőke pedig legtöbb helyen nincs, mert a legtöbb évjáratban finnyás/taktikus a terménypiac, és a folyamatosan növekvő költségek – a kritikus években – elviszik szinte teljes egészében az árbevételt. Nem csoda hát, ha egyes gyenge adottságú térségekben – kedvét szegi a termelőknek a sikertelenség, az uniós ötletelés, a támogatási rendszer tervezett átalakítása stb. Minden olyan uniós kezdeményezés, ami egy fejlettebb mezőgazdasággal rendelkező országban, talán éppen előrelépést jelent, az nálunk általában másképpen vetül. Egy felzárkózó, ill. felzárkózni akaró országban – mint a miénk – a termelők szeretnének ugyan szintet lépni, magasabb színvonalon termelni, de mindig közbe jön valami, ami a remélt előrelépés útjába áll. Mindenki tudja ma már, hogy amit a csatlakozás évében célul tűztek ki a tárgyalások kimenetelével végtelenül elégedett tárgyaló biztosok, az aligha teljesült vagy egészen másképpen alakult. Ki kell mondani – amit a mögöttünk hagyott gazdasági és pénzügyi válság is alátámasztott, és megerősített –, hogy a lemaradásunk a nyugati fejlett mezőgazdasággal szemben belátható időn belül behozhatatlan, a szemléleti különbségek, a termelési folyamatok szervezettségi színvonala, a támogatások tervezett csökkentése, valamint egyéb szakmai tényezők miatt.

Kockázati tényezők

Időjárás és mezőgazdaság elválaszthatatlan fogalmak, amelyek emberemlékezet óta beszédtémát adtak az ágazatból élőknek. Az utóbbi évtizedekben az egyébként is bizonytalanságokkal teli helyzet tovább romlott, hiszen kiegészült a klímaváltozás kedvezőtlen jelenségeivel. A mindenkori időjárás alapvetően befolyásolja a mezőgazdasági termelés eredményességét, mivel azonban meglehetősen kiszámíthatatlan, így a mezőgazdasági teljesítőképessége sem tervezhető nagy biztonsággal, pedig, ez egy viszonylag kicsi agrárországban igazán jól jönne. Az agrár-érdekegyeztető szervezetek minden évben akár több alkalommal is arra kényszerülnek, hogy megbecsüljék a mindig váratlanul érkező nagy esők, viharok és fagyok, valamint a belvíz okozta károk nagyságát. Ezek a károk általában több milliárdos nagyságrendűek, amelyet képtelen az állam – akihez a kártérítési igény rendszerint megérkezik – megtéríteni. Ez a helyzet egyáltalán nem kivételes, hiszen a gazdálkodók évről évre hasonló károkat szenvednek el az időjárás miatt. Vetéstől egészen az utolsó szántóföldi növények betakarításáig ez a veszélyeztetettség fennáll, ahogyan évszázadok óta. A növénytermesztés javarészt a szabad ég alatt nagy területen folyik, ami természetszerűleg a kitettségből eredő károkat valószínűsíti. Hogyan lehetne ezt kivédeni, vagy legalább is jelentős mértékben csökkenteni annak érdekében, hogy a termelőket egy-egy kedvezőtlen időjárási anomália ne tegye tönkre? – Nos, erre vonatkozó praktikák vannak szinte mindenütt a világban, de az is nyilvánvaló, hogy a megelőzésnek vagy a kárenyhítésnek ára van. Mégpedig tervezhető ára, amelyet a költségek között ugyanúgy szerepeltetni, tervezni kell, mint a talajmunkát, a növényvédelmet vagy a betakarítás költségét. A kontinentális éghajlat egyébként mindig produkált és produkál ma is szélsőségesnek nevezhető időjárási anomáliákat, amit tetéz a klímaváltozás, s amelyek kivédésére nincsen kellő komolysággal felkészülve a gazdálkodók egy része. Egy-egy időben érkező csapadékmennyiség akár hónapokra képes feledtetni a módszeres felkészülés következő/aktuális lépéseit. A mezőgazdasági ismeretek tananyagaiban pedig korábban semmilyen preventív védekezési praktikát nem tanítottak, amelyek között szerepeltek volna pl. a korszerű vízmegőrző talajművelési eljárások, nem voltak köztermesztésben kifejezetten szárazságtűrő fajták/hibridek, amelyek a fajtaválasztásban rejlő lehetőségeket hordozzák. Említhetném a talaj szerves anyagokban gazdagabb tápanyag-visszapótlási megoldásait, az öntözési technikák lehetőségeinek tárházát vagy éppen a korábban nem jellemző vízelvezető csatornarendszerek karbantartását, ill. célirányos kiépítését. Persze, a termelők jelentős hányadánál a tőkehiány erősen korlátozza ma is, ezeket a megelőző védekezési praktikákat, viszont be kellett sokaknak látni a „valamiért valamit” elv bevezetésének szükségességét. Azóta már beigazolódott, hogy nem lehet éveken keresztül csak a szerencsére bízni a sikert, az eredményességet, azért tenni kell, éppen a szélsőséges időjárási jelenségek okozta károk elkerülése érdekében. Természetesen a legjobb szakmai felkészültség mellett sem védhető ki a káresemények jelentős része, amelyek enyhítésére csak a kárenyhítési alap és a növénybiztosítások jelenthetnek részleges megoldást. Teljes kártalanítás ugyan nem lehetséges a drasztikus természeti csapások esetén, de kárenyhítés minél magasabb mértéke feltétlenül indokolt, és ezért a termelők nagyon sokat tehetnek.

Mulasztások a gazdálkodásban 

Ahogyan az ember életében is kialakul mások megítélése, a környezetének rendben tartása, az öltözködése, vagy éppen sajátos magatartása láttán, úgy a gazdálkodók különbözősége is jól megfigyelhető. Talán nem túlságosan kritikus úgy fogalmazni, hogy sokaknál – tisztelet persze a többséget alkotó kivételnek – tékozló és fegyelmezetlen a gazdálkodás gyakorlata, túl sok szerencse elemet tartalmaz, a magas termelési költségek, a jelentős invesztíció ellenére. Kevésnek bizonyul egyes területeken a törődés látszata, a kármegelőzésre való hajlam, ami például a belvízvédekezés terén jól megmutatkozott a csapadékos évjáratokban. Jól nyomon követhető, hogy sem az állam, sem a magángazdák nem törődnek eléggé a csatornarendszerek karbantartásával, jóllehet az utóbbiak közvetlenül vesztesei visszatérő módon is a bekövetkező belvíz-jelenségeknek. Húsz-harminc évvel ezelőtt a jelenleginél ötször-hatszor nagyobb terület volt öntözés alatt, azt kellene helyreállítani, amit például a felparcellázások után tönkretettek. A csatornarendszer javítása például értelmes közmunka lehetne, amivel az önkormányzatoknak talán élni kellene/lehetne. Ezen kívül pedig, meg kellene győzni, sőt, rá kellene kényszeríteni a gazdákat arra, hogy kössenek mezőgazdasági biztosításokat. Ezek, díjai egyébként meglepően alacsonyak Nyugat-Európához képest, igaz, ott a támogatások magasabbak. Nem lehet arra várni, hogy az állam – ahol csak korlátozottan tervezettek ezek a kártalanítást célzó elkülönített összegek – minden esetben beavatkozzon, és kártalanítson. Annál is inkább, mert szinte már minden évben jelentkeznek ezek az időjárási anomáliák, amelyek a mezőgazdasági károkat okozzák.

A károk enyhítése

Beszédes számok árulkodnak arról, hogy Magyarországon is szervezetten és rendszerbe foglalva elindult a mezőgazdasági károk rendezése. A Magyar Államkincstár mintegy 7,14 milliárd forintnyi kárenyhítő juttatást fizetett ki 4.300 károsult termelő részére, akik a 2017. kárenyhítési évben jelentős mezőgazdasági károkat szenvedtek. A 2017-es kárenyhítési évben a gazdálkodóknak számos elemi káreseménnyel kellett megküzdeniük, amelynek következményeként valamivel több, mint 10.000 termelő tett kárbejelentést közel 200.000 hektár területre. Ebben az évjáratban országosan elsősorban a tavaszi fagykár, az aszály- és a jégesőkár okozott pusztítást, ezekre a káreseményekre fizette a kincstár az összes kárenyhítő juttatás 81%-át. Az európai uniós előírások alapján a mezőgazdasági biztosítással nem rendelkező károsult termelők az egyébként járó kárenyhítő juttatás felére jogosultak csupán. A kárenyhítő juttatásban részesülő 4.300 termelő közül még így is 3.300 nem kötött megfelelő biztosítást, amely által több mint 3 milliárd forintot hagytak a kárenyhítési alapban. A megkötött mezőgazdasági biztosítás díját legfeljebb 65%-os mértékben a kormányzat is támogatja a Vidékfejlesztési Program forrásaiból. Az agrár-kárenyhítési rendszer termelői igények és tapasztalatok alapján folyamatosan alakul. Ennek következtében egészült ki például az aszály fogalma a légköri aszállyal, vagy a 15%-os termelésiérték-csökkenési küszöböt a korábbi üzemi szint helyett már a károsodott növénykultúra szintjén vizsgálják. Ezek a lépések azt szolgálják, hogy a ténylegesen károsult termelők minél szélesebb köre részesülhessen kárenyhítő juttatásban. A 2018-as kárenyhítési évtől kezdte meg működését a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által kialakítandó országos jégkármérséklő-rendszer is, amely működtetésének finanszírozását a kárenyhítési alap biztosítja évente legfeljebb 1,5 milliárd forint összegben. Így várhatóan jóval kevesebb összeget szükséges majd a jégesőkárok utólagos enyhítésére fordítani az alapból.

Agronómiai prevenció

Termelőkkel beszélgetve a fenti szakmai kérdésekről, egy nagyon fontos mondat megragadta a figyelmemet. Jelesül, hogy minden gazdasági évben úgy kell nekiindulni a termelési folyamatnak, mintha egy szélsőségekkel teli kedvezőtlen időjárási, gazdálkodási és piaci körülmények lennének. Minden ettől eltérő kedvező változás már optimizmusra, a károk mérséklésére adhat okot. Természetesen a folyamatos ismeretbővítéssel járó, kitartó szakmai munka intenzitása egy pillanatra sem szűnhet a tenyészidőszak alatt, és ennek alapja a gazdálkodó saját termőföldjeinek ismerete. Az eltérő fizikai tulajdonságú talajok művelését az éghajlatváltozáshoz legjobban alkalmazkodó megoldásokkal célszerű végezni. A lazább talajokon nagyobb lehetőségek kínálkoznak, de a forgatásos művelés általában a célravezetőbb. A kötött talajokon a lazítóra, kultivátorra alapozott művelés hoz jobb eredményt, de mindkét esetben a rendezőelv csakis a vízmegőrző beavatkozás lehet. Természetesen a menetszám csökkentés és a műveletek összevonása ugyanolyan fontos szempont, ami különösen vonatkozik a tarajos és nehéz fémhengerek kapcsolt alkalmazására. Ez utóbbiak a kultivátorok, rövidtárcsák, lazítók mögé rendszeresen kapcsolhatók. A cél a talaj víztartalmának minél jobb megőrzése és a haszonnövények szolgálatába állítása. Ezek csak ajánlható praktikák, és csak kis szegmensét alkotják a sikeres termelésnek, de megalapozhatják a haszonnövények jó indulását, és a fejlődő állomány. A példának szánt talajművelési tanács mellett a többi beavatkozást is hasonló alapossággal érdemes végezni ahhoz, hogy a szinte minden évben megjelenő kockázatok kedvezőtlen hatásai megelőzhetők, ill. kivédhetők legyenek.