Ház, táj blog

A gyorséttermek a túlélésen dolgoznak

Agrofórum Online

A bérleti és a franchise díjak halasztásával akarnak segíteni a gyorséttermek az egyes egységeknek. A McDonald’s ideiglenes kínálatcsökkentéssel, míg a KFC és a Pizza Hut tulajdonosa a dolláros részvény visszavásárlási program felfüggesztésével akar javítani a koronavírus miatt kialakult helyzeten az Egyesült Államokban.

A McDonald’s ideiglenesen csökkenti a kínálatát az Egyesült Államokban. A vállalat szerdán jelentette be, hogy rövid időre szűkíti a kínálatát, hogy így egyszerűsítse a vállalat konyhai folyamatait. Az étteremlánc a franchise partnereivel dolgozik a legnépszerűbb termékek kiválasztásán. A McDonald’s továbbá a bérleti és a franchise díjak kifizetésének elhalasztását tervezi a franchise partnereinél, így enyhítve az éttermek terheit – húzta alá az Equilor Befektetési Zrt. A vállalat részvényei a szerdai kereskedés során 0,6 százalékot emelkedtek, de idén már 27,7 százalékos zuhanásban van a papír, ebből a mínuszból 21,4 százalék az elmúlt hónapban keletkezett.

A Yum! Brands is rendkívüli lépésekre kényszerült a koronavírus következtében kialakuló gazdasági visszaesésé kapcsán. A többek között a KFC és a Pizza Hut láncokat tulajdonló vállalatcsoport felfüggesztette a 2 milliárd dolláros részvény visszavásárlási programját. A döntés hátterében az alkalmazottak fizetése és a franchise-ok támogatása áll a járvány okozta kereslet csökkenés idejében. Az amerikai étteremlánc már lehívott 525 millió dollárt a hitelkeretéből, valamint 425 millió dollár kölcsönt vett fel egy másik étteremlánc felvásárlására. A vezérigazgató szerint így több mint 1 milliárd dollár készpénz fölött rendelkeznek. A Yum! Brands portfóliójába tartozik többek közt a KFC, Pizza Hut és a Taco Bell is. A vállalatnak több mint 50 ezer étterme van globálisan, amiből 7 ezer átmenetileg zárva tart. Az árfolyam nap végére 4,61 százalékot emelkedett, de ezzel együtt is 17,5 százalékos bukóban vannak a részvényesek. Csak az elmúlt hónapban 18,9 százalékot vesztett értékéből a Yum! Brand.

Növényszaporítás a kiskertben – évelők tőosztása

2025. szeptember 29. 05:40

A tőosztás a növények szaporításának egyik legelterjedtebb módszere, amelynek során a növény kifejlett vagy még fejlődés alatt lévő vegetatív részeit használjuk fel.

Szlovéniában már fészkeket épített az idegenhonos keleti lódarázs

2025. szeptember 28. 05:40

Szeptember elején adták hírül Szlovéniában, hogy Koper városában keleti lódarázs fészkeire bukkantak.

Növényszaporítási módszerek, amiket a kiskertben is könnyen meg tudunk oldani

2025. szeptember 26. 05:40

Mi a különbség az ivaros és az ivartalan szaporítás között? Milyen módszerek léteznek ezeken belül? Mit lehet egyszerűen megoldani a kertben?

Növények a fesztiválok középpontjában II.

2025. szeptember 22. 05:40

Cikksorozatunkban összegyűjtöttük hazánk legnépszerűbb, növényekről szóló ünnepeit. Ebben a cikkben a káposzta, a burgonya és a paprika főbb hazai ünnepeit ismertetjük.

Komoly bajba kerülhet a Starbucks

2020. április 11. 16:02

A vállalat nemrég tette közzé, hogy március utolsó hetében a meglévő üzletek eladásai éves összevetésben 60 és 70 százalékkal csökkentek.

Eltart egy darabig a német sertéspiac helyreállása

2020. július 23. 09:17

Óriási nyomás helyeződött a sertéstartókra a Tönnies húsfeldolgozó üzemének leállásával, mert nem tudták eladni az állatokat.

Ahol néhány hete traktorok sorakoztak, most tábori ágyak - Egészségügyi ellátóhely lett a Hungexpo

2020. március 24. 21:34

Megdöbbentő, rémisztő és elszomorító kép a Hungexpo G pavilonjából, ahol néhány hete még mezőgazdasági kiállítást tartottak.

Tudnivalók a növényvédő szer vásárlási, forgalmazási és felhasználási engedélyek érvényességéről

2021. január 15. 06:56

A koronavírus-járványra tekintettel a növényvédelmi hatóság a 2020. november 4. napját követően lejáró zöld és fehér könyveket – a lejáró személyi okmányokhoz hasonlóan – a veszélyhelyzet megszüntetését követő 180 napig még érvényesnek tekinti.