Ház, táj blog

Felfüggesztheti gabonaexportját Oroszország

Agrofórum Online

A világ legnagyobb búzaexportőre, Oroszország július elsejéig felfüggeszti a gabonafélék kivitelét, ha a megadott dátum előtt kimerítik az április-júniusra szánt 7 millió tonnás exportkvótát a kereskedők – hangsúlyozta Okszana Lut, orosz mezőgazdasági miniszterhelyettes.

A kvóta várhatóan május közepén merül ki, és az ország nem tervezi ennek a mennyiségnek a növelését – idézte Okszana Lutot a Thomson Reuters hírügynökség. A politikus hozzátette, hogy ha Oroszország gabonakivitelét felfüggesztik, akkor még bizonyos vállalatokkal kapcsolatban sem tesznek kivételt.

„Nagyon sok a bizonytalanság a globális búzaellátással kapcsolatban, miután Oroszország közölte, hogy leállíthatja a szállítmányokat, hiszen ez növeli a gabonaárakat a kínálat szűkülése miatt” – mondta a Thomson Reutersnak egy melbourne-i székhelyű gabonakereskedő. Az Egyesült Államok búzatermelői az elmúlt napokban már örültek is annak, hogy a Fekete-tengeri kínálat szűkülése miatt nagyobb lehetőségekhez juthatnak az észak-afrikai, főleg az egyiptomi piacon. Oroszország mellett Ukrajna és Románia is szigorításokat vezetett be a koronavírus terjedése miatt. Egyiptom, múlt héten majdnem üzletet is kötött amerikai eladókkal, de a túlzottan magas szállítási költségek miatt nem írták alá a szerződést.

Egyre több ország vezet be kiviteli korlátozásokat a helyben előállított agrártermékekkel kapcsolatban. A koronavírus járvány miatt számos ország vezetői aggódnak és a belföldi ellátás hosszú távú biztosítása érdekében fogják vissza, vagy tiltják be teljesen az exportot. Szakértők szerint ez nem indokolt, ugyanis globálisan biztosított a kínálat az agrártermékekkel kapcsolatban és a raktárakban is sok termény vár a felhasználásra.

A búza mellett a szójababot és a kukoricát is sújtotta a koronavírus. A karanténintézkedések miatt világszerte csökkent a közlekedés, így például azokban az országokban mérséklődött a szójaolaj iránti igény, ahol a gázolajhoz adalékként adott biodízelt ebből állítják elő. A kukorica piacán pedig kisebb etanol-igény jelent komoly eladói nyomást. Emellett egyre nagyobb az a félelem, hogy kevesebb élelmiszerre és takarmányra lesz igény, mivel az új típusú koronavírus az egész világon éttermek és húsüzemek bezárásához vezetett.

Mindenszentek és halottak napjának hagyományai

2025. november 1. 05:40

Magyarországon a halottak napja fokozatosan vált a katolikus egyház ünnepnapjából az elhunytakról való megemlékezés napjává.

A sünbarát kert növényei

2025. október 16. 05:40

Nagyon fontos, hogy segítsük a környezetünkben élő hasznos rovar-, kétéltű-, madár- és emlősfajokat, hogy hosszú távon egészséges kertet gondozhassunk!

Jó hír: egyre kevesebb élelmiszer kerül a szemétbe a magyar háztartásokban

2025. október 14. 05:40

A Nébih 8 éve vizsgálja hazánkban a családi élelmiszerhulladék-termelést. A legújabb összesítés szerint harmadával csökkent az élelmiszer-pazarlásunk.

Növények a fesztiválok középpontjában III.

2025. október 9. 05:40

Cikksorozatunkban összegyűjtöttük hazánk legnépszerűbb, növényekről szóló ünnepeit. Most érkezzenek a hagyományos sütemények, pálinkák és lekvárok legfinomabb alkotóelemei!

Az EU júliustól vámot vet ki az orosz és fehérorosz gabonára

2024. június 2. 16:10

Július 1-től az Európai Unió vámot vet ki az Orosz- és Fehéroroszországból származó gabonafélékre, olajos magvakra, hogy leállítsa a behozatalukat.

Milyen lesz a termés a heves áradások után az orosz földeken?

2024. április 19. 14:10

Oroszországban a heves áradások és árvizek ellenére a termőterület nőtt és rekordközeli termést várnak. A búza exportárának emelkedése megállt.

Tíz százalékkal csökkenhet az őszi búza vetésterülete Oroszországban

2020. október 11. 04:36

A párizsi árutőzsdén a malmi búza, a repce, a kukorica és a takarmánybúza is többe került a pénteki záráskor, mint egy nappal korábban.

Ukrajna szerint Oroszország gyakorlatilag leállította a fekete-tengeri gabonaszállításokat

2023. május 9. 08:03

Oroszország gyakorlatilag leállította a fekete-tengeri gabonamegállapodás végrehajtását azáltal, hogy megtagadta a beérkező hajók regisztrációját.