Mi fertőzi meg a muskátlikat?

Agrofórum Online

Ék alakban sárguló, kissé száradó foltokat találtam a muskátli leveleken. A tünetek csak pár levél esetében fedeztem fel. Mi fertőzhette meg a muskátlimat?

Aki válaszol:
Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Érdeklődő!

A xantomonászos betegség (Xanthomonas campestris pv. pelargonii) a muskátli elterjedt, nagyon gyakori betegsége, mely levélfoltosságot és szárrothadást is okozhat. A kezdetben kialakult foltok kör alakúak és vizenyősek, melyek idővel 3-5 mm nagyságúvá válnak, közepük megbarnul vagy barnás-fekete lesz, szegélyük pedig sárga marad. A foltok fokozatosan összefolynak, majd a levél hamarosan elszárad. Esetenként a folt az érközökben található, és a levelek érközi sárgulása, majd nekrózisa következik be. A baktérium főként nagyobb mennyiségű csapadék és nyári meleg hatására a virágzati szárat is fertőzheti. A száron ebben az esetben vizenyős, egyre növekvő, sötétbarna, majd fekete, foltszerű elhalások láthatók. Az elhalás a teljes szárrészre is kiterjedhet, ezáltal a szár nedvesen, nyálkásan elrothad, majd ráncosan összetöpped, megfeketedik és elszárad.

A kórokozó a beteg növényeken és a talajon elfekvő növénymaradványokon tud fennmaradni. A növények között a baktérium felfröccsenő öntözővízzel is terjedhet, valamint átvihető a fertőzött vágóeszközökkel is. A fertőzésnek kedvez a magas páratartalom, a sok csapadék és a magas hőmérséklet. A baktérium optimális hőigénye 24–27 °C, kedvező viszonyok esetében a tünetek már 2-4 nap alatt megjelenhetnek.

A védekezés a megelőzésen alapszik. Szaporításra csak baktériummentes anyanövények használhatóak. A növényeket a dugványozás során kézzel törjük, ha kést használunk a rendszeres fertőtlenítés elengedhetetlen! Öntözővizet lehetőleg a talajra kell juttatni, a növények levelét ajánlatos szárazon tartani.  A tüneteket mutató leveleket távolítsuk el a növényekről. A bakteriális fertőzés megelőzése érdekében réztartalmú szerekkel permetezhetünk. Az edényben nevelt növényeket erősen csapadékos időszakban lehetőség szerint tegyük olyan helyre, ahol az eső nem éri. A növények alatti tálcát ilyen időjáráskor érdemes eltávolítani, így a felesleges víz akadálytalanul tud elfolyni.

Seprűzanót: Minden, amit tudni érdemes

2021. december 23. 04:36

A seprűzanót vagy seprőzanót hazai karrierje egy amerikai mesével kezdődött, majd a különleges téli dekorációt igénylők bejárati ajtajánál folytatódott. Mit kell tudnunk a növényről? Hogyan gondozzuk, hogy év közben a kertünket díszítse?

Így gondozzuk a tölcsérjázmint!

2025. június 12. 05:40

A tölcsérjázmin rendkívül dekoratív, trópusi származású kúszónövény, melyet főleg edényes dísznövényként tartanak. Csodás tölcsér alakú virágai miatt népszerű.

Milyen betegség okozza a szobai dísznövények levelének foltosodását?

2020. február 5. 12:32

H. Anikó kérdése: Szobámban a vitorlavirágomon és a flamingóvirágomon is viszonylag nagyméretű barna foltok láthatók. Ismerősöknél is láttam már hasonlókat, az árusított virágoknál is. Mi okozza ezt a betegséget?

A dísznövénytermesztők tavalyi árbevétele elérte a 12,4 milliárd forintot

2020. július 22. 08:03

Magyarország nettó dísznövény-importőrnek számít, az import értéke másfélszerese a kivitelének.