Hogyan lehet kezelni a sárguló levelű szilvafákat?

Agrofórum Online

Apósom 3 db szilvafáján elkezdtek sárgulni a levelek. Fiatal fák és tele vannak terméssel. Mi lehet ez? Hogyan lehetne kezelni?

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

Sajnos eléggé rossz minőségű képet küldött, melyen a levelek csak töredék része látható. Jobb lett volna akár több képet is csatolni, az egész fáról teljes képet kapni, úgy pontosabb választ tudnék adni kérdésére. A képen én a levelek sárgulását és barnulását, részleges száradását is látom, emellett pedig barnuló foltok formájában gombás megbetegedés tünetei is felfedezhetők.

A szilva levelén többféle kórokozó is megjelenhet, mely akár jelentős mértékű korai levélhullást, a fák kondíciójának romlását idézi elő. A csonthéjas fajokon előforduló levéllyukacsosodás kórokozója a szilván is okozhat problémát, feltételezem a foltok kinézete alapján, hogy ez támadhatta meg szilvafáikat.

Sárguló levelek a szilvafán (fotó: a kérdező felvétele)

A sztigminás levélfoltosság tünete kezdetben pár mm átmérőjű, kerek, sárgászöld, majd később elbarnuló foltok formájában mutatkozik meg. A foltok szegélye többnyire keskeny és barna színezetű, majd az idő múlásával a foltok közepe kiesik, szegélyük azonban megmarad, így alakítva ki lyukacsos megjelenést a leveleknek. Nagymértékű felszaporodása esetében akár korai lombhullás is kialakulhat a fákon védekezés hiányában, mely a következő évi termésmennyiség alakulását egyaránt negatívan befolyásolja. A szilvafákon gyakorta jelenik meg a sztigmina mellett a polisztigmás levélfoltosság, valamint a rozsda tünetei egyaránt, melyek szintén jelentős mértékű lombhullás okozói lehetnek.

A levélbetegségek ellen érdemes már megelőzőleg védekezni, a fertőzött és beteg lombot összegyűjteni vagy a talajba forgatni és bomlását elősegíteni. A rezes lemosó kezeléssel egyaránt csökkenthető a fán telelő képletek mennyisége. A levelek megjelenésével már elérkezik azok fogékony időszaka is, vagyis bármikor kialakulhatnak rajtuk a betegségek. Bimbós állapotban, a virágzás kezdetekor, valamint a virágzás végén egyaránt érdemes védekezni a moníliás virág- és hajtásszáradás ellen is, mely alkalmával felhasznált készítmények az egyéb lombbetegségek ellen is hatékonynak számítanak. A már megjelent tüneteket sajnos orvosolni nem lehet, kémiai védekezéssel annak terjedését lehet mérsékelni, vagy megakadályozni. A vegetációs időszakban a vegyszeres védekezésre használhatók pl. a ciprodinil, tebukonazol hatóanyagú szerek.

Hogyan védjem meg meggy- és kajszifáimat a virágzás idején a moníliától?

2019. március 23. 16:30

S. László kérdése: Tavaly a meggy és a kajszi is moníliás lett a virágzás után. Hogyan védhetem meg ezeket a gyümölcsfákat?

Mitől hervadnak a szilvafa levelei?

2020. május 10. 08:39

Szilvafámon zsugorodó leveleket találtam. Azt hittem hogy levéltetű, de a leveleket kifordítva a levél fonákja tiszta. A levélen sárgás csíkokban elszíneződés látható. Mi lehet a probléma?

Megállíthatatlan? Csigák dézsmálják a veteményest országszerte

2018. augusztus 2. 06:26

M. Imre kérdése: Mióta elkészült az automata öntözőrendszer, azóta nem bírunk a csigákkal, teljesen tönkreteszik a veteményest.

Hogyan ismerhetjük fel az atkákat a szobanövényeken?

2022. december 17. 04:38

Hogyan ismerhetjük fel az atkákat a szobanövényeken? Mit tehetünk az atkák ellen?