2,5 ha zellerem van, kb. 3 hete megjelentek a táblában elszórtan sárguló tövek, néhol két három tő is egymás mellet. Van olyan növény, amely már teljesen elsárgult. Három ütemben lett ültetve a zeller, mindegyik ültetésben található ilyen növény. A helyi szaktanácsadó szerint alap gyomirtó szer utóhatás. Az első ültetést nem gyomirtottam, de abban a darabban is vannak ilyen növények. Mi lehet a tünetek hátterében?
Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos
Kedves Kérdező!
A zeller levelének sárgulását akár több tényező is kiválthatja, de elsősorban abiotikus, vagyis nem kártevő és kórokozó okozta tünetekre gondolok. Jobb lett volna közelebbi képet is kapni a sárguló levélről, így távolabbról nézve leginkább vashiányra következtetnék, de egyes leveleken akár a nitrogénhiány tünetei is jelen lehetnek. A vashiány gyakori probléma a zöldségféléken, mely a fiatal növényi részeken, hajtásvégeken mutatkozik meg először, klorózis formájában. Kezdetben csak a levélerek közötti szövetrészek elhalványodása tapasztalható meg, majd a hajtás egyre jobban kivilágosodik, sárga majd pedig szinte fehér színű lesz.
A vas általában elegendő mennyiségben áll rendelkezésre a talajban, viszont annak felvehetősége van valamiért gátolva. Ez egyrészt visszavezethető a talaj magas mésztartalmára, vagy a talaj tömődöttségére egyaránt. A túlöntözés, esetleg rossz talajművelés okozta talajtömörödés miatt levegőtlenség alakul ki, mely levegőtlen talajból a növény a vasat nem tudja számára elegendő mennyiségben felvenni. A lombtrágyázással végzett vaspótlás az átmeneti hiányt ugyan megszüntetheti, viszont hatékonyan csak a kiváltó ok megszüntetésével lehet újabb kialakulását megelőzni. A talaj lazításával, levegőtlenségének megszüntetésével már sokat tehetünk ennek érdekében.
A nitrogénhiány is hasonlóan sárgulást okoz, előbb halványzöld, majd pedig sárgászöld színelváltozás formájában mutatkozik meg az idősebb leveleken. A klorózis a levél széle felől indul el, majd úgy terjed szét az egész levéllemezre. A zöld levéltömeg kialakulásához a gyors növekedés miatt a növénynek sok nitrogénre van szüksége. A nitrogén lombtrágya formában egyaránt kijuttatható, gyors segítség a növénynek, viszont a hosszú távú hatás érdekében talajon keresztüli pótlása ajánlható.
A gyökérzöldségek közül egyébként a zeller az egyik legérzékenyebb a gyomirtók okozta elváltozásokra, mely akár klorózist is kiválthat a levélen, de legtöbbször más tünet, pl. deformáció, növekedés gátlása egyaránt kialakul tünetként.
Kiemelt kép: a kérdező felvétele