Mi károsít az eperfán?

Agrofórum Online

Kertemben található eperfám hajtásait valami összeszőtte. A levelek egy részét is elfogyasztották már a rajtuk található hernyók. Mit tehetek ellene?

Aki válaszol:
Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos 

Kedves Kérdező!

A kártételt leírása alapján az amerikai fehér szövőlepke, vagy más néven a medvelepke (Hypanthria cunea) jelenléte okozza a problémát. Az Amerikából származó kártevőnek hazánkban is számos tápnövénye ismeretes. Fő tápnövényei közé tartoznak a gyümölcsfák, mint pl. alma, cseresznye, dió és a bodza, de juharon, fehér eperfákon is találkozhatunk kártételével.

A kártételt hernyói okozzák, melyek a levelek fonáki oldalán táplálkoznak. Először csak a leveleket, majd az egész hajtást sűrű szövedékük borítja be. Kártételük szembetűnő, hiszen az ágak csúcsi részén helyezkednek el. Kezdetben a fiatal hernyók csoportosan élnek a szövedék védelmében, majd fejlettebb lárváik a lombozaton szétszéledve találhatóak meg. Az idő előrehaladtával egyre több levelet és hajtást károsítanak, ami ezáltal a növényi részek száradását, elhalását, a fák kondíciójának leromlását eredményezi. Nem csak feltűnő kártételükről, hanem a hernyók szőrözöttségéről is könnyen felismerhető a kártevő. Hazánkban 2 nemzedékük van, a bábként áttelelő egyedeikből az első nemzedék imágóinak rajzása májusban történik. Második nemzedékük a nyár végén július-augusztusban jelenik meg.

Házikerti körülmények között a legegyszerűbb megoldás a mechanikai védekezés. A tüneteket mutató részek azonnali levágása és megsemmisítése (elégetése) kielégítő megoldást jelenthet. Ez abban az esetben célravezető, ha csak kisebb mértékű hajtáskárosodás áll fenn, illetve ha korán, még szétszéledésük előtt végezzük el. A későbbiekben már csak a kémia védekezés nyújthat megfelelő védelmet, mellyel táplálkozó hernyóikat pusztíthatjuk. Az imágók rajzása szexferomon csapdákkal is megfelelően nyomon követhető. Az első kifejlett egyedek megjelenése után 10 nappal már indokolt a kémiai kezelés elvégzése, ugyanis ekkor kezdődik el hernyóik táplálkozása. A hatóanyagok közül kiskerti tulajdonosok számára pl. lamba-cihalotrin érhető el. A környezetkímélő Bacillus thuringiensis ssp. kurstaki mikrobiológiai készítmény is felhasználható, mely a fiatal molylárvák esetében bír megfelelő hatékonysággal.

Keverhetők egymással a különböző növényvédő szerek?

2022. december 21. 04:36

Kérdezném, hogy az alábbi szereket keverhetem-e egy gépbe, úgy értem nem ütik-e egymás hatását? Calypso 480EC, Nissorun 10WP, Mospilan 20EG, Runner 2F, Topas 100EC, Score 250EC, Dithane M45.

Lehetnek már most atkák a szőlő levelein?

2023. május 27. 13:37

Lehetséges, hogy már most atkák vannak a szőlő levelein? Kérem szíves válaszukat!

Milyen bogarak károsítják a szőlő rügyeit, hajtását, mit lehet ellenük tenni?

2020. április 27. 10:56

Milyen bogarak károsítják a szőlő rügyeit, hajtását, mit lehet ellenük tenni? Kérem segítségüket!

Miért száradnak el a díszfák levelei nyáron?

2018. augusztus 28. 06:50

Sz. Zsófia kérdése: Házunk előtt a vadgesztenyefák lombja leszáradt, mintha leforrázták volna. Az utcánkban sajnos a többi fa is ilyen. Más faféléknél is száradnak a levelek. Tehetünk valamit értük?