Mitől válik üvegessé az alma belseje?

Agrofórum Online

Az almáim belseje üvegessé válik. Mi okozhatja? Kérem szépen tájékoztatásukat a témával kapcsolatban!

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

Az almának sajnos számos olyan élettani betegsége van, melyek megjelenése a terméseken okoz problémát. Az egyik legismertebb a főként kalciumhiány okozta keserűfoltosság, de a héjbarnulás, húsbarnulás, üvegesedés, lenticella foltosodás, magházpenészedés, szürkepenészes és egyéb rothadások is gyakorta okoznak nemkívánatos tüneteket.

Az alma termésének üvegesedése egy olyan fiziológiai rendellenesség, amely még a gyümölcsök fákon való érése során alakul ki. Az üvegesedés kívülről nem ismerhető fel, belülről a gyümölcshúsban a szállítónyalábok válnak vízzel átitatottá, üvegesen áttetszővé. Ez az elváltozás a szüret után már nem fokozódik tovább, tárolás során akár szétoszolhat vagy felszívódhat, de nagyobb mértékű károsodás esetében akár húsbarnulásba is átmehet. Ezt a jelenséget egyébként egy szorbitban gazdag folyadék felhalmozódása okozza az almaszövet sejtközi tereiben, csökkentve ezzel a szöveten áthaladó fény szóródását, így válva áttetszővé.

Üveges az alma belseje (fotó: a kérdező felvétele)

Kiváltó oka egyébként termesztési és időjárási tényezőkre egyaránt visszavezethető. Az üvegesség egyrészt erősen fajtafüggő is, de számos fajta esetében előfordulhat ez a probléma. A környezeti körülmények közül a hőmérséklet is hozzásegíthet kialakulásához, akár legyen az magas vagy alacsony. A termések napnak kitett oldala, ahol napközben sejtjei jobban felmelegednek, éjszakára pedig túlzottan lehűlnek gyakrabban érintettek üvegesedéssel. A tápanyagok közül a bór túlzott mennyiségben indukálhatja kialakulását. Ez a kapcsolat a gyümölcs érettségével is összefüggésbe hozható, mivel a bór magas szintje gátolja a gyümölcs lehullását, és a betakarítás idején a gyümölcs előrehaladott éréséhez vezethet.

Emellett a gyümölcsberakódottság is hatással lehet kialakulására. Egyes tanulmányok szerint kisebb termésmennyiséggel rendelkező fák esetében gyakrabban megjelenő probléma a termések üvegesedése. Ez a nagy fotoszintetikus aktivitásnak tudható be, mely által keletkezett felesleges asszimilátumok, pl. savak és cukrok nem tudnak hova beépülni, így a sejt közötti járatokban maradva okozzák azok üvegesedését.

Szőlő: látványosan elszaporodott a filoxéra

2018. július 19. 08:18

Gyümölcsöseinkben egymás után érnek a fák termései. Ennek ellenére nem lehet megszakítani a betegségek és a kártevők elleni védelmet.

Jó almatermés várható Észak-Németországban

2022. augusztus 17. 12:36

Az első betakarítási jelentések jók, 295 mázsás hektáronkénti almatermést remélnek 2022-ben az észak-németországi Brandenburgban.

Gyümölcsfeldolgozó épül Szekszárdon csaknem 700 millió forintból

2019. április 20. 08:33

Az üzem kapacitása évente 200 tonna alma feldolgozását teszi lehetővé, ami naponta egy tonna gyümölcs aszalását jelenti. Az itt készülő almaszirmot elsősorban a Dél-Dunántúlon, kiskereskedelmi forgalomban tervezik értékesíteni.

Támad a monília, a tafrina - veszélyben a gyümölcsösök

2019. május 28. 08:30

A korábbi hetek csapadékos időjárása kedvezően hatott a kertészeti növénykultúrák állapotára, bár a fejlődésben szerzett korábbi lépéselőny a hűvösebb idő miatt elveszett. A mostani fenológiai állapot a sokéves átlagot idézi. Növényegészségügyi szempontból fokozott figyelmet érdemelnek a kártevők és a betegségek egyaránt.