Ház, táj blog

A Caterpillar is megérzi a koronavírus miatti visszaesését

Agrofórum Online

A Caterpillar 1,22 dolláros egy részvényre jutó eredménnyel, azaz EPS-sel zárta a negyedévet, ami 5 centtel haladja meg az elemzők prognózisát, derült ki a vállalat harmadik negyedéves gyorsjelentéséből. Árbevétel soron 9,9 milliárd dollárt realizált, ami bár 120 millió dollárral szintén a várakozások felett teljesített, ugyanakkor év/év alapon 22,4 százalékos visszaesés.

A felülteljesítést segítette az alacsonyabb adó, a költségcsökkentési program és a nyersanyagárak normalizálódása – hívta fel a figyelmet az Equilor Befektetési Zrt. A Caterpillar az utóbbi hónapok egyik legjobban teljesítő részvénye az építőipari és mezőgazdaságban is használatos gépeket gyártó cégeket tekintve, miután egyre több befektető fogadott arra, hogy a járvány okozta legnagyobb nehézségeken már túl vannak. A tegnapi kereskedés során 3,2 százalékot esett a vállalat részvényeinek árfolyama.

A cég három fő szegmenségben is csökkentek az eladások, ami az új koronavírus terjedésének visszaszorítását követő lezárások utáni lassú és egyenetlen globális gazdasági fellendülést tükrözi. A nehézgépgyártó szerint azonban mérséklődik a buldózerek, a bányászati teherautók és egyéb felszerelések, többek között az agráriumban használatos gépek értékesítésének csökkenési üteme. Kínában és Észak-Amerikában viszonylag gyors gazdasági fellendülésre számít a válallat.

„Ma már jobbak a kilátások, mint egy negyedévvel ezelőtt” – mondta Jim Umpleby vezérigazgató a befektetőknek, hozzátéve, hogy a fellendülés ütemét a világjárvány és annak világgazdaságra gyakorolt hatása határozza meg. A társaság a COVID-19 bizonytalanságai miatt nem adott ki frissített eredményvárakozást. Ugyanakkor azt közölték, hogy a gépeladások csökkenése a negyedik negyedévben tovább mérséklődhet – számolt be a Thomson Reuters hírügynökség.

Andrew Bonfield, a Caterpillar pénzügyi vezérigazgató elmondta, hogy míg a kisebb gépek iránti kereslet javult, az ügyfelek még mindig haboznak, hogy nehéz és drágább berendezésekbe fektessenek be.

A világ legnagyobb munkagép-gyártója, a Caterpillar jelentős pozíciókkal rendelkezik a mezőgazdaságban is használt anyagmozgató gépek piacán, illetve az erdőgazdálkodásban is elterjedtek a termékeik. Az agrárium céljainak megfelelően fejlesztett ki teleszkópos rakodókat, kompakt gumikerekes rakodókat, csúszókormányzású rakodókat, homlokrakodókat és minikotrókat az egyesült államokbeli, illinoisi központú vállalat.

Magyarországon az 1991-ben alapított HUNTRACO Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt. fő tevékenysége a világszerte ismert és elismert Caterpillar munkagépeinek valamint energiaipari és egyéb berendezéseinek kizárólagos magyarországi forgalmazása és szervizelése. A HUNTRACO mezőgazdasági gépkínálatában a Caterpillar mellett a Massey Ferguson (MF) és Farmtech gépek is szerepelnek.

Február 1. a Tisza élővilágának emléknapja

2026. február 1. 05:40

2026-ban február első vasárnapján ismét leróhatjuk tiszteletünket a Tisza felbecsülhetetlen értékű élővilága előtt.

Szoros versenyben a kecskefűz lett az Év Fája a hazai program 30. évében

2026. január 28. 05:40

2026-ban, a program indításának jubileumi, 30. évfordulóján az Év Fája címet a kecskefűz (Salix caprea) nyerte el.

Fogyasszunk több halat! – Több pozitív élettani hatása van, mint gondolnánk

2026. január 25. 05:40

Bár a tudatos és változatos táplálkozás igénye évek óta jelen van a hazai vásárlóközönség nagy többségénél, halat így sem fogyasztunk eleget.

A vincevessző, a gömböc és a szőlőszentelés

2026. január 22. 05:40

Január 22. napja Vince neve napja, amely jeles nap a borászok és borkedvelők számára: a hagyományok szerint ezen a napon jósolják meg az őszi termés minőségét.

Rossz időszakon van túl a Caterpillar

2020. május 1. 06:37

A világ legnagyobb munkagép-gyártójának az árbevétele 10,6 milliárd dollár volt az első negyedében, a közleményük szerint 2016 óta nem fogyott ilyen kevés termékük.

Huntraco Roadshow 2018

2018. június 7. 07:34

Szeretné megismerni a legújabb fejlesztéseket a teleszkópos rakodók piacán?

Bányászati területen erősít a Caterpillar

2020. október 7. 08:17

Olaj- és gázüzletágat vásárol a Caterpillar. A Weir Group Plc. közölte, hogy a menedzsment beleegyezett abba, hogy az olaj- és gázüzletágukat értékesítsék a Caterpillar részére.

Bemutatkozik a 10 méteres Caterpillar teleszkópos rakodó (+VIDEÓ)

2018. június 14. 11:16

A 10 méteres Caterpillar 3510D teleszkópos rakodó a gyártó egy régebbi hiányosságát pótolta, 7 és 14 méter között ugyanis eddig nem tudtak gépet ajánlani.

Gépészet Videó