18℃ 8℃
április 18. Andrea, Ilma, Apolló, Aladár

Hogyan kell gondozni a szobarózsát?

Agrofórum Online

Többször kaptam ajándékba szobarózsát, de még soha nem sikerült hosszabb ideig életben tartanom. Hogyan gondozzam annak érdekében, hogy sokáig megtarthassam?

Aki válaszol:
Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Olvasónk!

A szobarózsa, vagy minirózsa (Rosa chinensis var. minima), gyakran vásárolt, nagyon mutatós dísznövényünk. A többi cserepes dísznövényünkhöz képeset azonban igényesebbnek mondható, ezért szobai gondozása nagy körültekintést igényel.

Újonnan érkezett növényünket először is ültessük át nagyobb cserépbe. A frissen vásárolt növények cserepe legtöbbször nagyon kicsi, talaja pedig gyorsan száradó tőzeg. Közegnek választhatunk a kertészetekben kapható rózsaföldet is, vagy tőzeg és virágföld felhasználásából készített keverékét is használhatunk.

A növény túlöntözését, valamint a cserép alátétében felgyülemlő pangó vizet is kerülni kell tartása során. Cserepét érdemes inkább kavicságyra helyezni, ezzel előzve meg azt, hogy gyökereit alulról folyamatos nedvesség érje. A kavicságy nedvessége arra is alkalmas, hogy a számára megfelelő párát biztosítsuk, ugyanis a lakás száraz levegője nem kedvez a növényeknek.

Öntözését rendszeres időközönként végezzük el, talaját ne hagyjuk soha kiszáradni. Erre főként nyáron szükséges ügyelnünk, akár naponta kétszer is pótoljuk a megfelelő mennyiségű vizet számára. Öntözéskor a nyár folyamán vizébe hetente tápoldatot is tegyünk.

A rózsa fényigényes növény, ezért a lakásunk világos, legtöbb napfényt érő ablakpárkányára helyezzük el. Az ideális környezeti tényezők biztosítása mellett a növény metszéséről se felejtkezzünk el. Az elnyílt száradó virágokat mindenképp metsszük le, így a növény új hajtások és virágok növesztésére sarkallhatjuk.

Ha lehetőségünk van rá, kicsi rózsáinkat tavasszal akár ki is ültethetjük kertünkbe. Itt is olyan helyet válasszunk számára, mely napsütötte, világos. Talaj szempontjából a mély termőrétegű mezőségi talajok megfelelőek számára. Öntözésükről, főként a nyári hőségnapok alkalmával ne felejtkezzünk el, valamint metszésüket a lakásban tartott egyedeknél végzett módszerrel végezzük el.

A kiültetett minirózsákat az első évben még védhetjük talajtakarással a hidegtől, de idősebb példányai a téli körülményeket is kiválóan átvészelik.

Milyen kártevő "fogta össze" a rózsa levelét?

2019. augusztus 31. 04:37

G. Nándor kérdése: Kertemben a rózsa levelét valamilyen kártevő félbehajtva károsítja. Mi okozhatja az érdekes jelenséget? Hogyan védekezhetek a kártevő ellen?

Mi okozza a rózsa levelén megjelenő elváltozásokat?

2021. június 11. 08:35

A rózsa és a vadrózsa a kabócák telelőhelyéül szolgál, ezért ezeknek a növényeknek a gyümölcsfáktól való távolabb ültetése is megoldás lehet.

Színek a kertben: meghökkentő kontrasztok és színpárosítások

2023. augusztus 28. 05:40

Nézzük milyen meghökkentő színek és kontrasztok lehetnek egy kertben!

Nyár végi teendők a kertben

2023. augusztus 21. 13:40

Bár nem járnak hűvös szelek, legalábbis akkor, mikor a cikket írom, de bizony vége van a nyárnak. Ezzel együtt pedig számos teendő vár a kertek tulajdonosaira.