27℃ 14℃
június 21. Alajos, Leila

Pajzstetű vagy gubacsatka?

Agrofórum Online

Készülődünk a gyümölcsfák metszésére, eközben az egyik szilvafánál sok, 2-4 mm-es félgömb alakú képleteket vettünk észre a kérgen, nem rügyek voltak. Volt, amit le lehetett kaparni, volt, amit nem. Mit tegyünk velük, a lemosó permetezés megoldja?

Aki válaszol:
Dr. Némethy Zsuzsanna, ny. egyetemi adjunktus

Kedves Kérdező!

A szilvafákon az említett szemölcs-, golyószerű képleteket kétféle ok is kiválthatja.

Elterjedt szilva kártevő a szilva-pajzstetű (Eulecanium prunastri) hazánkban és más országokban is. A csonthéjas gyümölcsökön fordul elő, gyakori a szilvafákon és őszibarack fákon is. Hasonló méretű és színű az akác pajzstetű (Eulecanium corni), angol nyelvterületen európai gyümölcspajzstetű néven ismerik. Életmódjuk is hasonló: évente egy nemzedékük fejlődik, a fák kérgén telelnek. Tavasszal onnan indul el felszaporodásuk májusban, amit a lárvák szétterjedése követ. Leveleken, hajtásokon szívogatnak, tevékenységüket mézharmat képződés kíséri, a hajtásnövekedés lelassul, súlyos esetben a hajtások elhalnak.

A pajzstetvek elleni védekezés egyik hatékony módja a fertőzött fák téli, olaj tartalmú lemosó permetezése: az egyenletes olajréteg alatt a kártevők levegő hiányában elpusztulnak. Paraffinolaj, napraforgó és repceolaj tartalmú készítmények egyaránt felhasználhatók. A hatékonyságot a bőséges és egyenletes olajréteg biztosítja. Májusban, amikor a még pajzs nélküli lárvák megjelennek és vándorolnak, ebben az időben kontakt (cipermetrin, deltametrin hatóanyagú) vagy az acetamiprid hatóanyagú felszívódó hatású szerekkel lehet gyéríteni állományukat.

Kevésbé gyakori, de szilvafákon és csak azokon fordul elő a szilvakéreg gubacsatka (Acalitus phloeocoptes). Európában elterjedt faj. A károsított szilvafák hajtásain, vesszőin a rügyek körül apró, 1-2 mm-es gömb formájú, gubacsszerű dudorok fejlődnek csoportosan. Színük kezdetben zöldes, végül elszáradnak. Ezekben a gubacsokban élnek, azok belsejében a kb. 100 mikrométer méretű, hosszúkás alakú, áttetsző testű atkák, melyeket csak a gubacsok szétbontásával és mikroszkóp alatt lehet megfigyelni, szabad szemmel nem észlelhetők. Azokban telelnek és májusban hagyják el az új nemzedék lárvái a gubacsokat, vándorolva új helyet keresnek maguknak, szívogatásukkal a hajtásokon új gubacsok kifejlődését váltják ki. Hazai fajta összehasonlító felmérés szerint a Bluefre termőnyársain károsított a legerősebben, míg a Silvia, a Ruth Gerstetter és az Althan ringló termőgallyain legkevésbé.

Kémiai védekezésre a felszívódó vagy mélyhatású atkaölő szerek jöhetnek szóba. A gubacsokból kimászó és terjedő lárvák ellen az abamektin hatóanyagú Vertimec pro vagy az etoxanol hatóanyagú Zoom 11 sc felhasználása javasolt májusban, súlyos fertőzésnél ismételt kezeléssel.

Mikor ajánlott elvégezni a téli lemosó permetezést?

2025. február 11. 04:39

Valójában mikor, a gyümölcsfák milyen állapotában ajánlják a téli lemosó permetezést? Olvastam olyat, hogy a fák téli, teljes nyugvó állapotában, de olyat is, hogy rügypattanáskor vagy utána kell elvégezni?

Itt a tavasz! - Fel kell gyorsítani az aktuális tennivalók elvégzését a kertben

2020. február 26. 15:06

A kertekben fel kell gyorsítani a teendőket, különösen a metszési munkálatokat, a talajerő visszapótlását és a tél végi lemosó permetezések elvégzését.

Permetezni kell: kedvez az időjárás a tafrina kialakulásának

2020. március 3. 15:15

2020 első két hónapja nem kényeztette el a gazdálkodókat csapadék tekintetében. Január-február hónapokban csupán egy havi mennyiség hullott le, mindehhez pedig több évtizede nem látott, magas téli hőmérséklet társult. Szerencsére az elmúlt esztendő utolsó két hónapja csapadékban bővelkedett, mindkét hónapban többhavi csapadék hullott, eső formájában.

Vajon lisztharmat fertőzte meg az őszibarackfáimat?

2024. június 13. 04:40

Honnan tudhatom, hogy lisztharmat fertőzte meg őszibarackfáimat? Köszönöm a választ!